NAPÚT 2008/9., 58–59. oldal
Tartalom
Farkas Kálmán
Ősz • Finita? • Agykeresztre verve • Aztán
Petz György
Ismeretlen magyar költő sírverse
Sándorfi András
Kapcsolatok
Neked esik a csend hátulról,
hajadba kap és kiszívja nyakadat,
üvöltenél, mint a sakál,
de még csak úgy sem tudsz,
mint egy kisgyerek.
Fakéreggel pelenkáztak, hogy
felnőtt fejjel ne kelljen szégyen-
kezned, de téged egy kutató
tekintet már plakátra feszít
rémlátomásaidban.
Nem írod le magad,
talán…
És mégis kegyetlen veled az idő,
mert csak így engeded, hogy
hozzád érjen, holott érzed,
agyoncsókolna ajkaival,
ha csak egy pillanatra is elengednéd
vaskezeddel vasfogát
Pogány köszöntő
Áttértem Óceánia hitére.
Tűzzel, tánccal áldozok,
hogy zápor hulljon a földre,
hogy nap süsse a fák koronáját.
Áttértem Óceánia hitére,
hogy mint bennszülött lehessek:
meztelen és bátor,
odvas panel-dzsungelek
hűs árnyékának a mélyén.
Áttértem Óceánia hitére,
hogy megszokott sötétek helyett
egy ismeretlenbe lássak,
szemekben bújtatott napjaimat
felragasszam az ég magasába.
–
A vadak hitére tértem,
hogy úgy kutassalak,
hogy úgy hihesselek,
mint jámbor bennszülött.
Égetek áldozatot, zsugorítok tetemet,
lándzsám az egekbe repítem,
s boldog vagyok, ha a tűznél este
istenek fénye borul rám:
Látom a tűz ragyogását,
érzem a szél erejét,
hajlok, mint az óceán nagy
hullámai, s leborulok a földre.
Dobban a távoli szó.
Érzem a messzire rezgőt.
Szóljatok, rezdüljetek
még ismeretlenek,
még megtalálhatók.
–
Néhány nap, s te is
itt leszel velem
– súgják a kivetett csontok,
kövek, ínszalagok.
Dobok zuhognak, s a tűznél
este reszket, remeg a testem.