NAPÚT 2008/8., 54. oldal
Tartalom
Dr. Koncz Gábor
Merre van előre?
Mák Ferenc
Egy lelkészsors
Belépő
Az én utcám hosszú is meg rövid is, földi is meg égi is, lakják is meg nem is.
A mi valóságos utcánkban Szabadka külvárosában – eredetileg zsákutca volt, bolgárkerttel a végén, aztán kiparcellázták, megnyitották, s 56-ban tankok vonultak át rajta a magyar határra; később meg a nemzetközi út forgalmát terelték rá egy időre – a szomszédokat gyerekkoromban még egyberántotta, ha valamelyik házhoz szenet hoztak, kalákában egykettőre behordták. Ilyen segítő jó szándék és kollektív szellem azóta már talán csak a szerkesztőségek egyikében-másikában terem, különösen is a Napútban, ahogyan pályám kezdetén az Új Symposionban. Utcámba ezért invitáltam olyanokat, akiknek talán adtam is, akiktől kaptam is valami fontosat, jókor és jót, tegnapelőtt, tegnap vagy a minap, jó órában.
S van az én régi-új utcámnak égi mása. Az irodalommal talán már az a hatodikos magyardolgozatom eljegyzett, melynek megadott témája – a mi utcánk volt. Tekinthetném utólag a belépőmnek. Lemérhettem az osztálytársak ámuldozásán, akik furcsállották, hogy a leírásban utcánk árkai, pora és rögje után oly nagy teret, annyi rajongást kap a csillagos égbolt, melyet az utcánkból látok, s méghozzá valamiféle égi városnak vizionálok. Mert nekem így szép. Ha odafent az a város a jövendőm volt, abban is találtatna valós utcám, egyirányú (a Hűvösvölgyi utat keresztezi éppen), ha pedig a szellemi térség, vagyis a valótlan, abba olyképp bejáratos mindegyik vendégem, hogy – velem rokon módon – egyre inkább csak a harmatcseppen méri ragyogását.
Lakják, lakhatnák az én utcámat nagyon sokan még, közelebb is (távolabb is, belépők és kilépők). Most azoké ez a rögtönzött korzó, akiket ritkán lehet látni benne. Mindent elmondanak itt helyettem…
B. A.