NAPÚT 2008/8., 12. oldal
Tartalom
Erős Kinga
„Végül mindenből költészet lesz és csend”
Rózsássy Barbara
Kalandok a padon
Végh Attila
Globális fohász
Urunk, itt állunk nemléted előtt,
kérünk téged, hallgass meg minket,
viseld el könyörgésünk, ahogy mi
eltűrjük az állatok néma fájdalmát,
és fordítsd útjáról vissza az időt,
mert megolvadtak a lét peremei,
a szabadság partjain átcsapnak
az akarat vak, fémtollú hullámai,
és minden szavunk lázas áldozat.
Lásd, elhódítottunk már mindent
az ismeretlentől, ragadós vágyaink
bejárták a legrejtettebb zugot,
és most úgy fohászkodunk hozzád,
ahogy haldoklóhoz beszél az ember,
hallgass meg, de vedd le rólunk
ólmos tekinteted, a világ rémisztően
ránk zsugorodott, táguló körökben
szívja vissza értelmét, és már úgy
látunk, ahogy Giordano Bruno, mikor
pribékeid meggyújtották a máglyát
a Campo di Fiori virágpiacán.
Igen, így látunk mi, késő eretnekek,
Giordano örök könnyfüggönyén át,
hitünk, mint a vízbe dobott kő,
és szétfutnak a téren a szégyen gyűrűi:
a fuldokló szellem spirálfüstje,
körben a lelkes, ostoba csőcselék,
végül a virágárus-bódék köre,
a hervadó illatú sziromtestek.
Szellem, lélek, test: így ismer végül
magára az ember.
Semmik vagyunk, üres a fohász,
beszakadtak a rostos deszkafalak,
a történelem léket kapott, ömlik be
a tűz, és nincs már kikötni hol, mert
fölperzseltük az egész világot,
agyunkban borostyán, forró levegő
tornyosul tüdőnkben, amihez
csak nyúlunk, lángra lobban,
pillantásunk sivatagi szél,
és Heidegger szerint már csak
te menthetsz meg minket, kelj
föl hát halottaidból, és kérünk
téged, kapcsold be a klímát!