NAPÚT 2008/7., 87–88. oldal
Tartalom
Boga Bálint
A jóhiszeműség dicsérete
Szentmártoni Szabó Géza
Janus Pannonius Feronia forrásánál
A Biblia éve alkalmából a Magyar Kultúra Alapítvány székházában Ötvös László gyűjteményéből rendezett kiállítás megnyitó szövege
Cseh Károly
Betűikből csillag fénye árad
Az Ige betűtestet is ölthet. Ilyenkor a nyomdai jelek megelevenednek és üzenetet közvetítenek. A betűtestet öltött Ige: a Biblia. Üzenet és egyben törvény is: az Úr szava nyilatkozik meg benne.
A szóbeli megyés kinyilatkoztatás, a „próféták által szólott” hirdettetés hosszú-hosszú idő alatt rögzült. Pergamentekercsek sorjáztak századokon, ezredeken át, majd mécsesek lángjainál kódexlapokra íródott az idő fölötti üzenet.
A Hanaui Biblia címlapja |
Szenczi Molnár Albert |
A Biblia időben és térben is kiárad. Tűz és víz itt nem ellensége, hanem gyönyörű egysége egymásnak. Ahogy a keresztyén ünnepek a Pünkösdben csúcsosodnak ki, akképp az Ige is. Az apostolok, a rájuk hulló lángnyelvek után, oly módon nyilatkoznak meg, hogy minden nép és nemzet saját nyelvén hallja azt. Ez jelképes mozzanat is. A minden népnek saját nyelvén szólás, szólítás nem más, mint a nemzeti nyelvre áttett Biblia. A fordítóik idegenből hozták haza és meghonosították az Igét. A latin Vulgata alapján készült első hazai átültetések – Pécsi Tamás és Újlaki Bálint tollából 1416–40 között – a huszitizmus jegyeit viselték magukon (az ún. Huszita-Biblia). Ezt követte 1516–19-ben az evangéliumrészleteket, zsoltárokat magában foglaló Jordánszky-kódex, majd a könyvnyomtatás feltalálása után Komjáti Benedek, Pesti Gábor bibliarészletei. S ettől fogva bibliafordításunk elindult a kiteljesedés felé. Erdősi Sylvester János, Buda elfoglalása évében, 1541-ben adja ki a teljes Újszövetséget magyar nyelven. Szimbolikus mozzanata ez is történelmünknek. Ahogy a pogány egyre inkább elfoglalja az országot – úgy nő meg az Ige hatalma nyelvünkben. S növekszik egyre: Heltai Gáspár 1551–56 között néhány könyv kivételével átülteti az egész Bibliát – hogy aztán a teljesség Károli Gáspár Vizsolyi Bibliájában testesüljön meg, 1590-ben. Ahogy erősödik a mélyből a kiáltás, úgy erősödik fentről a kihirdettetés. Nyelvünk hatalma ez, mely „egyetlen botunk, batyunk, fegyverünk” (Kányádi Sándor). Kiáltás és kihirdettetés: jajszó és fényes ige együtt vonul végig nemzetünk történelmén, a nyelv útján. Gyönyörű szavaink az elsötétült időkben úgy fénylenek fel, mint vércseppen a csillag fénye.
Nálunk a nép nyelvén meghonosított Bibliák együtt remegtek az itt élők szívével-lelkével. „A református magyar népben éppúgy benne van a Biblia, mint a kenyér, amelyet eszik, s mint a szőlő, amelyet kapál. Ebben mosakodott és ebben ünnepelt. A Károli Gáspár három éven át nyílt mondataiban három évszázad magyar áhítata illatozott a Teremtő felé” – ahogy láttatóan és látleletszerűen Németh László megfogalmazta.
A Károli-Bibliát zseniálisan jobbító Szenczi Molnár Albert 1608-ban Hannoverben kiadja a Hanaui Bibliát, majd Komáromi Csipkés György 1675-re Debrecenben, a „kálvinista Rómában”, elkészíti a hányattatott sorsú Bibliát, mely csak 1718-ban jelenik meg Leidenben, 4200 példányban.
A zengzetes nevű Komáromi Csipkés György a korán ellobbant életű kiválasztottak közé tartozott. Mert Bibliát fordítani: kiváltság. „Habent sua fata libelli” – vallja Terentius. Az ő Könyvek Könyvének is megvolt a sorsa, pontosabban: mártíromsága. A zsidó káldeusi és görög nyelvről fordított – negyedik Vizsolyi Biblia néven jegyzett – Szentírásból mindössze 32 példány került haza Leidenből, hogy tragikus sorsa beteljék. Zömét már a határon lefoglalták a vámnál, aztán a hazajutott példányokat az akkori egri püspök elkobozta, börtönbe zárta, utóda pedig – jelképesen – elégettette.
Biblia és börtön – milyen paradox fogalmak! Magam előtt látom most jelenésszerűen. A tömlöcben egymásra rakva a Szentírás példányai, kívülről fény dereng, belül a betűkből csillagok fénye támad-árad, s a rácsok vasai mind-mind csöppnyi keresztekké magasztosulnak ebben a sugárzásban. Aztán e fényhez újra kinti fény lobban: máglyára vettetnek a könyvek. S a betűk csillagfénye is erősödik – és az oszladozó, lenge füstön át halhatatlanul sütnek a csillagok…
Füstként enyésző mulandóságunk fölött így győzedelmeskedik az örök érvényű Biblia. Minden kornak szól, minden korban megújul, feltámad.
Ilyen gyönyörűséges feltámasztást vitt és visz végbe a hetvenegyedik évét taposó Ötvös László professzor, kutató lelkész, aki az 1608-as Hanaui Biblia után kiadta Komáromi Csipkés György Debreceni Bibliáját is, most pedig az Oppenheimi Bibliát is.
Áldásos tevékenységének gyümölcse ez a három ódon, hasonmás Biblia, melynek szellemisége a költő Ötvös László verseiben is tovább él egy-egy szófordulatban, hasonlatban, metaforában világlik.