NAPÚT 2008/7., 44–46. oldal
Tartalom
Németh István Péter
Őrző az Őrségből
Lóska Lajos
Köszöntőféle Wehner Tibornak
Kiadói műhelyünk tett és tenni akar a visszahúzódott festő költőért. Évfordulósan is csak azt kívánjuk: lásson napvilágot minden fontos, ami papírra körmöltetett!
Fenyvesi Félix Lajos
Jövőbe író kéz
Kemenczky Judit születésnapjára
Él közöttünk egy nő, egy csendes „misztikus” költő, aki lassan csak könyveivel van jelen. El-eltűnik: kis falucskában, templomzugban, homályló cellában írja különös, szívverésütemű prózaverseit. Mintha Isten súgná a szálkás sorokat, és ő jegyezné, mint hű írnok a csillagtalan éjben.
Kemenczky Judit 1974-ben jelentkezett a Ne mondj le semmiről című antológiában. Pilinszky János mutatta be, röviden és pontos szavakkal: „Istenem, milyen nehéz előszót írni egy fiatal költő versei elé! Kivált, ha tehetséges. Mert hogyan is lehetne dinamikus keletkezésében akárcsak fölvázolni is az »eredményt«, a »termést«, az úgy-ahogy »készet«… Tíz-húsz esztendőnként újabb és újabb nemzedék jelentkezik a világban, szinte a tenger hullámveréséhez hasonló szabályszerűséggel. Én, a parthoz közeledő hullám, tudok ugyan a hátamban levőkről, igazában mégsem látom őket. Hallom zenéjüket, de nekem ez mást jelent, mint nekik. Velük szemben nekem egyedül az marad, hogy hívom őket. Féltve, szeretve és csodálva bennük mindazt, ami voltam és nem voltam, ami lehettem volna és már soha többé nem lehetek. Talán ők majd ki is mondják azt, amiről én már rövidesen elnémulok.”
Kemenczky első kötete, A vesztő (1979) nagyon jó könyv. Különösen azért, mert egy költészetnek már minden jelentős vonása megtalálható benne. Messzi távlatos időt jelöl meg beteljesülésnek, amit mai ismeretem szerint elmondhatok a beigazolódott tehetségnek. Azt is rögtön meg kell itt említeni, és ez a későbbiekben is érvényes, hogy költészetére nem a gazdagodás vagy a differenciálódás a jellemző, inkább a minduntalan megújulás. Ismert jellegén belül marad, mégis új és új részeket fedez föl a figyelmes olvasó.
A későbbi Kemenczky-kötetek: Sorsminta (1982), Amerikai versek (1992), Napfutók (1996)… Ha ezeket is föllapozzuk, mintha vízesés mellett állnánk, vagy ezüstfüggönye mögött, hagyni kell, hogy a szózuhatagok, mondat-dörejek a szívünkig hatoljanak. Érdemes egy pillanatra elidőzni két induló kötetének mottójánál.
Az elsőnél Az isteni énekből egy rövid részlet. Krisna szól: „Az igazak, kik az áldozat morzsáin élnek, bűntelenek, de kik csak saját részükre készítenek eledelt, gonoszok, bűnt esznek azok.” A másik egy Van Gogh-levélből van: „Azt mondom magamban, hogy téged talán meglep, ha látod, mily kevéssé szeretem a bibliát, holott gyakran igyekeztem kissé tanulmányozni. Krisztus az igazi magva, Krisztus, akit a művészet szempontjából felsőbbrendűnek és mindenesetre másnak tartok, mint a görög, indiai, egyiptomi, perzsa ókort… Nos, ismétlem, ez a Krisztus művészebb a művészeknél, élő szellemben és testben dolgozik, embereket csinál szobrok helyett.”
Kemenczky Judit műveiben is föllelhető a kétértelműség, a nyugat-kelet, Távol-Kelet értelmezése és egybeszövése. Kétértelműség és kétlelkűség. Kétfelé osztott élet. Sugárzó üzenet, mert ezt érezzük legszebb, evangéliumi tisztaságú verseiben. Nemcsak a lélek sebeit, rezdüléseit, de a külső valóságot is érzékeltetik – ez eddig keveseknek sikerült.
Kiküzdött, megszenvedett költészete ebben is győztes! Szavainak többértelműsége, soksugarú fényverése, Isten és ember, élet és halál, komolyság is vidámság, mind együtt zeng ebben a versuniverzumban. Seb, sebzettség, sebesült, gyakran előforduló szavak költőnknél, ki maga, úgy tűnik, sebezhetetlen. Isten kedves lánya, értünk imádkozó és örök kereső.
Szép példája ennek Templomszáj című, 2002-ben megjelent vallásos önéletrajza. Ez a versregény csupa jel és látomás arról, hogyan lesz valaki gyakorló hívő ember. Szellemi ösvény ez a gazdag könyv, mindannyiunk megvilágosodásához. A 2005-ben a Napkút Kiadónál megjelenő Hullámlovasokat is itt kell megemlítenem. Bár a kötet legtöbbje előbb íródott. Az Önarckép című verséből néhány sor: „ó, ti elsötétült kutak, / amikor a szenvedésből tekintetek / ki a napfényes izzó és éneklő világba, / kezemben egy rózsafüzér lánca, / amelyet a szeretett templomban / egy koldus adott át egy másik / koldusnak, / csak öltözetük volt különböző, / különböző színű és mintájú, / szenvedésekkel, örömökkel, csalódásokkal, / reményekkel, hiábavalóságokkal és egy / jövőbe író kézzel, / amely az igazat írja / a láthatatlan örök jelen szívébe: / Jézusom! / légy irgalmas a szenvedőkhöz, / irgalmad legyen örök béke.”
A jövőbe író kéz Kemenczky keze; véget nem érő panasz és remény költészete.
Kemenczky Judit költő, festő és műfordító, akinek térben és időben különböző földrészek különböző országai adtak otthont és jelentettek menedéket. Egyetemi és magántanulmányai során különös hangsúlyt kapott a távol-keleti kultúrák irodalma, vallásfilozófiája, művészete és hitvilága.
Középkori japán nyelvből (XIV–XV. század) nó drámákat, misztériumdarabokat fordított. Az európai középkorból (XIII. század) Hildegard von Bingen német vizionárius szent, orvos, természettudós, költő és zeneszerző Scivias, „Tudd az utakat” háromkötetes művéből ültetett át magyarra egy könyvnyit.
Festeni „írástudóként” 1985-ben kezdett, teljes önátadással, ahogyan egyik versében megfogalmazta: „Napkitöréseim voltak és égtem, mint az olíva, / olajba mártott papirusztekercsek, mint a barnára sült szent iratok / Róma végnapjain”. Ide sorolom még különböző kalligrafikus műveit, tekercsképeit, és más rajzos munkáit is. Kemenczky nem festőművész, aki (éppen) vallásos (szakrális) képeket készít, hanem hívő keresztény, aki a fent jelzett módon (rajzos) képeket fest. Lélekből átmásolt festmények ezek, izzó látomások, szentekről és vértanúkról. Idézetekkel, szövegtöredékekkel körbeágyazva fémfesték betűkkel.
Kemenczky a ma legizgalmasabb írások szerzőinek egyike, és ebben a gazdag magyar irodalomban (költészetben) is különleges.
Kötetei, szívmeleg vallomásai oly erősen és sokszálúan szövődnek egymáshoz, nem túlzás egyetlen, nagy ívű, állandóan emelkedő univerzumról beszélni.
Egy nagy költő él közöttünk. Rejtőzve és felfedezésre várva. Versvilága nem sorolható be modern skatulyákba. Éppen ezért magányos. Szóljon bár a hétköznapok jelenségeiről, a keresztény bölcseletekről, buddhizmusról, mindig magasan szárnyaló lélekkel üzen: nem reménytelen a holnap.
Azt hiszem, hogy a ma oly kevesek áldozatos élete az övé. Ez akkor is igaz, ha tudom, hogy ez az élet magánnyal és fájdalmakkal is jár. De még a keserű napokban is elfogadja Marcus Aurelius szavait: „Azt add, aminek ura vagy. A becsületességed, a munkabírásodat, jóindulatodat, nagylelkűségedet.” Ezt mondja a bölcs császár, s mintha róla fogalmazná testamentumát. És én már csak annyit tehetek hozzá, hogy Isten éltesse és vigyázza a hatvanesztendős Kemenczky Juditot!