NAPÚT 2008/6., 61–64. oldal
Tartalom
Varga Klára
Lélegezz
Forgács Miklós
Álomhalál
Ladik Katalin
A távozásról
Gyékényesnél találkoztam újra az őrangyalommal. A kilencvenes évek közepén, a magyar–horvát vasúti határátjárónál, a horvát tengerpartra induló nemzetközi vonatra akartam felszállni. Az esti szürkület hűvös nyálkájától kábultan vonszoltam magam után két nehéz bőröndömet. Négy sínpáron kellett átcipelnem terhemet. Valami távoli kiáltás a síneken ért utol: hé! hé! Nem jutott el a tudatomig, hogy ez nekem szól. Egy fél fejmozdulat oldalra: mintegy harminc centiméterre a fejemtől, hangtalanul tolatott hátrafelé egy tehervonat. Egy lépés mentett meg. Őrangyalom most sem engedett eltávozni. Ezúttal egy lépés előnyt adott nekem.
Nem véletlenül jutnak eszembe József Attila sorai minden alkalommal Balatonszárszó vasúti sínjein, valahányszor átrobog rajtuk a Budapest–Zágráb–Split között közlekedő vonat. József Attila Balatonszárszón, egy tehervonattal összeölelkezve távozott el. A síneken üszkös szürkület hajolt le hozzá, kiszürcsölte szeméből a fényt.
Eltávozott szeretteim listája egyre bővül. Sokan búcsú nélkül, hirtelen távoztak. Másoknak megadatott a búcsú lehetősége.
Nem voltam anyám mellett, hogy elbúcsúzhasson tőlem. Ezt nem bocsátom meg magamnak. Hideg kórházi lepedők dörzsölték ki szeméből a búcsú fájdalmát.
Apám vérében hosszan tartó láz-virágzás. Fortyogó sebei a falakon, tüzes vaskerítés a rám zuhanó égbolton. Apám tüdővize ellepte a szobát. A bútorok fuldokló halálhörgése azóta elkísér.
Hathetes csecsemő unokám fürdetés közben, édesanyja karjai közül röppent el hirtelen.
Halász Péter színész, rendező még életében, látványosan költözött be koporsójába. Megrendezte önnön halotti búcsúztatását. Meghallgatta, végignézte, hogyan búcsúztatják azok, akik szerették, és azok is, akik nem. Látványos és borzongtató volt a távozása.
Bohár András, filozófus, esztéta, művész, fiatalon és döbbenetes hirtelenséggel, ám méltósággal és csendben távozott. Utolsó telefonbeszélgetésünkkor hangja eufórikus hangulatról, örömről tanúskodott. Köszönetet mondott mindenért. Nem értettem. Szavai mosolyt hagytak ajkaimon. Csak ő tudta akkor: ez a búcsú. Így is el lehet távozni. Búcsúajándékként mosolyt fakasztani azok szívében, akik szintén a távozásra készülődnek.
Ha minden távozás valójában megérkezés, akkor érkezésünket ott, a vágányok túloldalán, sok szeretett emlék-lény várja. Valóságosabban, mint a sínek innenső oldalán levők. És én hálás vagyok a vágányok mindkét oldalán rám várakozóknak. Különösképpen őrangyalomnak, aki a vágányokig elkísér.
Mi Plótinosz álma?
Szőrös fal – a tér-idő kontinuum felfüggesztése.
Csábítás – metafizikai költészet. Kába, hajló lovacskák.
Milyen vércsoportúak a költők? Magyarországon kevesen tudják.
Halál utáni költészet: mag – héj nélkül,
héj – mag nélkül.
A tér nélküli időben – porosan, pontosan délben.
Zuhanás.
Újra egybelátjuk testünket a kútban,
mielőtt a gyönyör kedvéért
széthasítottuk magunkat a múló időben.
Mi a zuhogás, ha fájdalom
A vonat jó:
egy évig fába nő,
nem ír verset.
A köröm fekete,
beletörik az égbe,
nem ír verset.
A tenger jó:
szigetet horgol,
nem ír verset.
A fájdalom
nem ír vonatot, fát,
fekete körmöt, betört eget,
tengert, szigetet,
csak zuhogást.
Elment balra, megállt és visszajött
Mindkét testvér pontosan ugyanazt énekelte,
amikor hirtelen felhasadt az ég:
az, aki a Földön maradt egy hullámzó, vörös függöny
sebeivel, harminchárom évvel lett öregebb;
a másik egy mély, éneklő sebet villantott elő,
egy ijedten pulzáló hasadékot, mely végső megdöbbenéssel
lezárta szemének belső, körkörös horizontját.
Üvegvacsora
Medréből ájultan kihajolt.
A fény fájdalmas hullámaira,
az őszülő vízre horgolta az írást.
Fényjelek víztükörben:
– Felélted kiszabott időd.
Üzent az éhező.
Fűhárfa
Örök mormolás árad megszakíthatatlanul,
az egyetlen ige, remegő buborék.
Membrán univerzum.
Szakadék
A fény hálójába fogott.
Ráncos membránok ringatnak a kozmikus fűrészporban.
El is tűnhetek? El soha.
Ezt látnod kell: nem a folyó az, ami folyik,
a híd úszik a zúgó vízen. Ez a Függő Keletkezés.
Az univerzumok tajtékot vetnek ütközéskor.
Alattad a dübörgő égi hullámverés.
A kör behorpad
Egyedül jöttem, egyedül távozom.
Mutatom az utat, amely nem érkezés, nem távozás.
Belém álmodtalak
Amikor gondoltalak, hiába néztelek.
Kemény a lelkem, hozzád sötétedett.
Láttad a halálodat?
Az újaknak azt mondják: ez gyógyálom.
Érzed a puha csontok hűvös rózsakoszorúját,
amikor padokat mosnak benned.
A hús sárrá terül, a hó eltűnik arcodról,
és egyre több fény szivárog testedbe.
Az újaknak azt mondják: ez a ködszekrény.
Még érzed a szél és a fa pulzusát
mielőtt hó lennél, padon álmodó.
A sár hússá dagad, arcod szétolvad a ködben,
és egyre több tested szivárog a fénybe.
(Elhangzott: EKSZPANZIÓ XVIII. >< „ÁLOM” tematikájában > a cserhátszentiváni római katolikus templomban > 2006, Szentivánéj)