NAPÚT 2008/6., 24–27. oldal
Tartalom
(mycoola)
EKSZPANZIÓ XV.
Horváth Ödön
Haikuk
Pécsi Sándor
Natura sive Deus
A Természet, vagyis az Isten – Spinoza
Rembrandt festményei: mély, meleg barnákból aranyló ragyogás. Meghitt, bensőséges terek, póz nélküli, természetes mozdulatok. Baruch de Spinoza, akár Rembrandt a festészetben, a barokk kor jó szelleme.
Az ellenreformáció százada, midőn a művészek feladatban kapták donátoraiktól, az érzékek gyönyörködtetésével csalogassák vissza a régi hithez az ingadozókat és az új hit, a protestantizmus híveit.
Rubens oltárképei valami szexfilmre hasonlítanak. Anyagszerű ábrázolás, mozgalmas, vad testiség. Míg száz évvel korábban Michelangelo izmos, meztelen, vonagló alakjai szent borzongást, rémületet keltenek, a barokk mesterek freskói, oltárképei leplezetlenül erotikusak. Hedonista kor.
Pázmány Péter Az isteni igazságra vezérlő kalauz című művében az érzékek örömeiről beszél dagályos, végtelen barokk körmondataival:
„…hogy midőn egy szép virágot kezünkbe veszünk, egy árnyéktartó zöld ágat megtekintünk, az Istenhez emeljük lelki szemeinket és dicsőítsük őtet, ki ennyi szépséggel felékesítette az elhervadó virágot, hogy az mi szemünket gyönyörűséggel legeltesse, ily szép illattal megáldotta, hogy jó szagával minket vígasztaljon: ennyi különb-különbféle jó ízű gyümölcsöket adott az üdőnek állapotjához képest, hogy az mi torkunknak keveskedjék…”
Kacskaringózó, buja sorok. Illatok, színek, fények, hangok…
Pascal, Descartes, Spinoza viszont a láthatatlant, az érzékelhetetlent akarja megragadni, mint ahogy a festészetben Rembrandt nem a fizikai fényt, hanem a láthatatlan spirituális ragyogást festi meg. Spinoza mondatai mint Rembrandt arcai, valahogy belülről világítanak.
Pázmány teremtője, mint a népmesék Jóistene, emberi tulajdonságokkal bír.
Jó gazda, kinek szeme hizlalja a nyájat.
Descartes végtelen tökéletes lényről beszél 1644-ben a Principia Philosophiae című művében:
„…Elmém nyilván tökéletlen, mert eddig csak a kételkedés biztos, a tudás nem. Márpedig a tudás több, mint a kételkedés. Ugyanakkor tiszta és világos képzetem van egy tökéletes lényről. A tökéletes lény ideája nem származhat a tökéletlen elméből, minthogy tisztán és világosan belátható igazság, hogy az okozat nem lehet nagyobb, mint a ható ok. Ilyen módon kell, hogy létezzék egy tökéletes lény.”
Pascal Istent mindenütt jelen lévő, végtelen sebességű ponttal szemlélteti. Geometriai, nagyon elvont kép, szemben a barokk fodrokkal, gyönyörmámorral, extázissal, pózokkal.
Descartes három szubsztanciát határoz meg : Isten, Lélek, Anyag. Spinozánál ez a három eggyé olvad, melynek két nézete van: „Natura sive Deus” – Természet, vagyis az Isten. Az egész természet egy szubsztanciává egyszerűsödik, mely isteni attribútumokkal rendelkezik. Panteizmus.
Spinoza fő művének szerkezete olyan, mint egy geometriakönyvé. Definíciók, axiómák, és az axiómák segítségével bizonyítja állításait. Emberi érzések, szenvedélyek meghatározhatóak, mint a matematikában a pont, a vonal.
Spinoza (1632–1677) életéből megemlítendő:
Spanyolországból kiüldözött zsidó családból származik. Az amszterdami gettó iskolájában tanul. Itt ismeri meg Ibn Ezra XII. századi költő, filozófus panteista szemléletű műveit. Megtanul latinul, megismeri Descartes rendszerét.
24 éves korában az amszterdami rabbik nyitott, szabad nézetei miatt kiátkozták a hitközségből. A derűs lelkű átkozott kenyerét optikai lencsék csiszolásával kereste. Mesterségét oly tökéletesen űzte, hogy Huyghens, a fizikus is csodálta. Valószínűleg az üvegpor okozta korai halálát, 44-éves korában rákban halt meg. Számára mestersége a szellemi függetlenséget jelentette.
1673-ban felajánlotta a választófejedelem Spinoza számára a Heidelbergi Egyetem filozófia tanszékét. Az állást egy udvarias levélben utasította vissza:
„…Aztán pedig az a meggondolásom van, hogy nem tudom, mily határok közé kellene szorítanom a filozófiai szabadságot, hogy ne keltsem azt a látszatot, mintha meg akarnám zavarni a hivatalosan elismert vallást; mert szakadások nem annyira lángoló vallási buzgalomból keletkeznek, mint inkább az emberi indulatok különbözőségéből, amelynél fogva mindent, még ha helyesen mondották is, elferdíteni és kárhoztatni szoktak.”
Ebben a korban, néhány évvel később fogalmazza meg John Locke (1632-1704) Epistola de Tolerancia című művében:
„Egyetlen ember sem rendelkezik annyi ismerettel és akkora bölcsességgel, hogy meghatározná más ember vallását. Minden egyén Istennek felelős erkölcsi lény; ez feltételezi a szabadságot.”
Szabadság és determinizmus ellentétét Spinoza egy magasabb totalitásban oldja fel: Etika I.17.:
„…egyedül Isten szabad ok. Mert egyedül Isten létezik csupán saját természetének szükségszerűségéből… Ezért egyedül Isten szabad ok.”
Etika I. 11.:
„…Isten végtelen sok attribútumból álló szubsztancia, amelynek mindegyike örök és végtelen lényeget fejez ki, szükségképpen létezik.”
Spinoza felfogásában Isten nem a világon kívül és nem is benne létezik. Minden úgy van jól, ahogy van. A rossz és a jó csak emberi léptékből tűnik annak, mert minden az egyetemes szükségszerűség szerint történik. Az egyén szabad akaratát látszólagosnak tartja, minden egy magasabb szükségszerűségbe illeszkedik.
Etika I. 32.:
„… Az akarat nem nevezhető szabad oknak, hanem csak szükségszerű oknak.”
A természet azonos Istennel, rajta kívül nincs semmi.
Etika I. 33.:
„…Mivel mármost az örökkévalóságban nincs mikor, előtt, után, ebből, tudniillik magából Isten tökéletességéből az következik, hogy Isten soha nem határozhatott mást, vagyis Isten nem volt a maga határozatai előtt és nem lehet nélkülük.”
Az örökkévalóságról itt a három dimenzióban, az állandó mulandóságban még a filozófusoknak is csak spekulatív fogalmai lehetnek. Időről, térről alkotott képzeteink szoros összefüggésben vannak például a testi felépítésünkkel. Egy szitakötőnek milyen a tér, az idő, hogyan éli át?
Spinoza, ahogy Természet és Isten, ugyanúgy Test és Lélek egységét is állítja:
Etika III. 2.:
„…lélek és test egy és ugyanaz a dolog, amelyet majd a gondolkodásnak, majd a kiterjedésnek attribútumában fogunk fel.”
Ez nem materializmus, és nem is az anyagi világ tagadása. A materialisták azt állítják, hogy a tudat anyag. Spinozát úgy is értelmezhetjük, hogy az anyag tudat. Nem létezik a valóságban a kettősség.
Etika II. 44.:
„…Az ész természetéhez tartozik, hogy a dolgokat az örökkévalóság szemszögéből fogja föl.”
Erről a mondatról a Dali-festmény jut eszembe: Az emlékezet állandósága. Folyékony órák, álmodó csodalény, világvégi kopár táj…
Mikor gondolkozol, képek, képzetek pörögnek elmédben, struktúrákba rendeződnek, összefüggéseket látsz meg. Csak a gondolatok, képek, emlékek változnak, mozognak. Az asszociációkat szervező elvek változatlanok. A tudat, az értelem, mintha egy másik dimenzióból szemlélné a változó valóságot. Az állandóság felől figyeli a csillámlót, az elmúlót. A matematika, a logika, a természet törvényei agyunkba vannak írva, a tudósok csak megfogalmazzák őket.
A természet törvényei évmilliárdok alatt sem változnak, a kozmosz legtávolabbi pontjain is azonosak. Ezt az asztronómia bebizonyította. A makro- és mikrovilág a megvesztegethetetlen természeti szabályoknak engedelmeskednek. A csillagászok a sok milliárd évvel ezelőtt elindult csillagfényt, a feneketlen űr mélyéről ragyogó galaxisok sugarait vizsgálják színképelemzéssel. A spektrográfiai vizsgálatokból megállapítható, hogy ugyanazok a törvények voltak akkor is. A természeti törvények tehát függetlenek tértől és időtől, a téren és időn kívül léteznek. Pont a láthatatlan törvények jelentik az állandóságot az örök pusztulásban lévő mindenségben.
Az ész az „örökkévalóság szemszögéből” figyel. Az értelem törvényeinek, akár a természeti törvényeknek, változatlanoknak kell lenni.
Spinoza korának felfedezése a legáltalánosabb állandó, a gravitációs állandó meghatározása, a gravitációs és erőtörvények, melyek Newton nevéhez fűződnek. Kifürkészhetetlen isteni szeszély helyett áthághatatlan, örök szabályok, melyek az értelem szemszögéből megfejthetőek.
Spinoza rendszere kristályszerű, világos, összefüggő épület. Bölcs mosoly, derűs hang jellemzi. Ha Test és Lélek, Isten és Természet egylényegű, akkor kicsiben ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a nagyban. Az ember belső világában ugyanolyan matematikai formulákkal meghatározható rend van, mint a csillagrendszerekben. A lélek és szellem jelenségei, akár a természeti törvények, kutathatóak. Az Etika III. részében az emberi érzéseket mint matematikai szabályokat vagy természeti jelenségeket definiálja.
Ez nagy lépés volt egy világos pszichológia felé. Spinoza embere számomra sokkal hihetőbb, mint Freudé. Spinoza rendszere mintha feloldana minket az eredendő bűn tudata alól:
Etika III. 2.
„…Az öröm: az ember átmenete kisebb tökéletességből nagyobb tökéletességbe.”
Etika III. 6.
„…A szeretet oly öröm, amelyet egy külső ok képzete kísér.”
Jó lenne ilyen megfejthető világban élni?
Test és Lélek egységét illetően inkább Descartes rendszerére szavaznék. Legyen a Lélek az Anyagtól külön szubsztancia. Így nem szűnhet meg a test pusztulásával. Még mindig sokkal érdekesebb elkárhozni, újjászületni vagy üdvözülni, mint csak egyszerűen beleolvadni a Nagy Örök Szükségszerűségbe.
Felhasznált irodalom
B. Spinoza: Etika
Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténe
Gondolat 81