NAPÚT 2008/4., 103–104. oldal
Tartalom
Tari Gergely
Barátaim tanácsára • Eszternek • Eszter vége • Eszter fekve • Eszter sebei
Németh István Péter
Régvolt lovakról, rugdosó kiscsikókról
Vinklmann Attila
Naplótöredék
Mert elkényeztetett, nyegle kölykök közt éltem,
Kik unták már, mit adhatott a lét.
Csömörrel nézték a fények és a kéjek
Elébük hordott minden örömét.
Én sírtam a vágytól, ha elhagytál egészen,
Mert féltem a csöndben, s nem hittem, hogy vár
Enyhítő mulatság ember sűrűjében.
Botlik a láb, ha rossz ütemre jár.
És tűrtem, ha nevették csöndes szegénységem,
Koldus a koldusnak nem nyújthat telt pohárt.
De tudtam, hogy árva, mint csillag az égen,
S nem bűnös mind, ki új igére várt.
Bocsásd meg vétkem, és vétkeik majd nékik,
Kik érzik és félik, hogy nincsen visszaút!
Ki lenne más, ki álmainkban fénylik?
Te készítsz bölcsőt, s te fonsz majd koszorút.
Számadás félúton
Lassan megöregszem…
Magasan még a nap,
Melytől létem lombja új erőre kap,
De érzem már a csöndnek s avarnak illatát.
A fa már kiszáradt, s rémülten nézhetem,
Ha megtört az egész, mi lesz majd énvelem,
Ki viszi lelkem a túlsó partra át?
Széttiport esztendők súlya nyomja vállam.
Fekete malmoknak őrlő morajában
Munkál az enyészet istenóraként.
Keserű káromlás, múló bizonyosság.
Fogszorított átkok hullámai mossák
Partjait az égnek. S nem ád több reményt.
Rettegsz majd még te is! A végső ponton túl,
Hol gyarló fohászod a föld porába hull,
S fergeteg tépázza az elhagyott kerteket.
Most jó még, s csak várunk: mit hoz a bölcs idő.
Bor hevíti vérünk, s mit számít, ha jő
Egy új nap… De vigyázz!
Az lesz, mi eltemet!
A tékozló fiú
Harminc napig zúgtak harangjaid.
Harminc napig volt házad otthonom.
Zokogva nézték mind az angyalok,
Ahogy hitem s szerelmem elhagyom.
Hiába gyász, hiába bús fohász.
Hiába volt rohanni átkozódva.
Meghalt a fény, de halni mit sem ért,
Hát visszatértem hűvös templomodba.
Fagyott testemre köntös nem jutott,
Gyűrűddel nem jegyeztél engem el…
Éhezve állok áldott asztalodnál,
S nem hiszem már, hogy kegyed felemel.
De így van jól. Ismerlek én, Uram!
Szeretsz, tudom, mutasd hatalmadat!
Ha meghalok, majd szemtől szemben állunk,
S én emelt fővel várom jussomat.