NAPÚT 2008/4., 98–100. oldal
Tartalom
Mező Hajnalka
Csempezöldje • Találkozunk mi még • Neked gyógyszerillatú • Gyere velem
Tari Gergely
Barátaim tanácsára • Eszternek • Eszter vége • Eszter fekve • Eszter sebei
Nagyatádi Horváth Tamás
Örök biztató
Remegő kezed alól
egyre könnyedebb vonalak,
egyre biztosabban záruló
gömbölyű alakzatok,
és egyre törékenyebb ívek
rajzanak a fehér lapra.
Útjaid nem fogynak
lábadat, mégis, egyre kevésbé
zavarja görcs, nehézség,
járásod csak egyenesebb lesz.
Mintha valami készülődne
a lapos történetek ülepedtével…
Holnap még nem az ünnep
hajnalát köszöntheted,
ám az átvirrasztott éj után
izzó szemed tisztábban lát,
mint ezelőtt akármikor
örömben, várakozásban.
Életet zendítő dallam árad
kemény ágyat kívánó részeidben,
ébreszt, és mintha muszájból,
vég nélkül darálod magadban
dallamára az örök biztatót:
Veletek leszek mindennap.
Sötétlő télbe
Rövidülnek egyre a napok.
Irigyen rejtik el világukat,
a szerteszóródó égi fényt,
s ködpaplannal a felhőkapukat.
Rövidülnek egyre az évek…
Nem jók a régi, hetyke miértek,
amelyekkel gyerekes lépteim
hosszát egykor a nyárhoz mértem.
És elégnek a könnyű titkok;
füstté válnak, mint összesepert
száraz levelek, és hamuvá,
a gondosan végzett munka után.
Szakadó képek zaja űz hozzád:
szirmok hullanak így az első
faggyal a sötétlő télbe,
a szerelem e világi végzetével.
Müszterion
Ki kérdezné, milyen
régóta vacakol itt
ezzel az átokkal
– mintha lenne értelme
gondolkozni régi
és örökre elveszített
jelenlétén. Részvétlen
szelek nyitnak zúgó
űrt parázsló agyába,
míg az új égre gondol,
és arra, hogy jó volna
érkezni messzi helyekre
vezérlő csillaga útján
énekelve, táncolva,
magafeledő álomból
ébrenlétbe hajolva.
Oranta
Most nem emlékszel, akárhogy
erőlteted magad, hogy máskor
sírtál-e már úgy, mint akkor,
az égre tárt karú Szűzanya
képe alatt, az örömhír
értelmének villanó fényében
állva, ahogy eztán arra
sem fogsz emlékezni talán,
ahogy ím’, ama kép kísért,
hiszen kemény vagy,
kikezdhetetlen és sima,
hiába a mennyek minden
megnyílása fölötted,
holott a titkaid kulcsát őrző
szekrénykében, hívogató
szenvedélyeidbe gyűrve
ott az a régi kép Noéról,
ahogy azon a világeleji
napon átlátszó lélekkel
várja vissza galambját.