NAPÚT 2008/4., 42–46. oldal
Tartalom
Balczó András
Sokszor elszálltam így
Kisslaki László
Lómese • Ló az akasztófán
Ifj. Bozsik József
Criolloháton Kubában
2007. október, a Karibi-térség legnagyobb szigete
Aki a lovak szerelmese, csak az tudja igazán, milyen is az az érzés, amikor a lovastudás egy fokkal fejlődik az emberben. Családommal több évtizede foglalkozunk lovakkal, elsősorban fogathajtással. Többször tanultam-tanítottak lovagolni is, ám több mint negyed évszázadnak kellett eltelnie és tízezer kilométert utaztam ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam a lovasélet legnemesebb módját, azaz a lovaglást. Megérte.
Úton-útfélen lehet hallani arról, hogy a magyarság jelen helyzetében nem érdemli meg az egykoron oly fényesen csengő lovas nemzet titulust. Bár vannak különféle látszatintézkedések, mint a nemzeti lovasprogram vagy a beharangozott többmilliárdos állami fejlesztések a lovaságazatban, ám a tények mást mutatnak: a lóverseny teljes leépítését, állami méneseink elsorvasztását, nemzeti értékeink elkótyavetyélését. Jómagam 1984 óta szinte az összes fogathajtó világbajnokságon részt vettem, az összes lovas világjátékon jelen voltam, és valahogy együtt nőttem fel a hazai állami lovaságazat leépülésével, a magánlovardák rohamos szaporodásával. Külföldi útjaim során láttam, hogyan hagynak el bennünket a lótenyésztés területén először talán a svédek, majd a németek, hollandok, belgák és mára a szlovének, szlovákok, csehek, sőt a románok is. A tudás márpedig nem hagyott el minket. Fényesen bizonyítja ezt Lázár Vilmos pályafutása, akinek tehetsége ma is egyedülálló a világon, ám az aranyérmeket az elmúlt években más országok lovainak köszönhette. Mindezek után meghökkentőek voltak számomra egy tengerentúli utazás tapasztalatai. Kuba is megelőzött minket – vagy talán mindig is előttünk járt?
Amikor leszállt a gép a havannai repülőtéren, és végigmentünk a város főutcáján, mintha visszamentünk volna az időben. Ötven év átlagkorú járművek – köztük magyar Ikarus buszok is –, macskaköves utak és fogatok, lovak szinte mindenütt, az emberek arcán pedig boldog kiegyensúlyozottság.
A kubai lovak fajtájukat tekintve figyelemre méltó kis criollo lovak. A criollo típus, mely magában foglalja többek között a Peruvuan Pasos, Paso Finos és spanyol musztáng fajtákat, a spanyol Berberek és Jennetek leszármazottai, de már a gyarmati Újvilág egyedülálló olvasztótégelyében jöttek létre. (A criollo egy gyarmati kifejezés, azokat az embereket definiálja, akiknek felmenői spanyol vidékről származnak, de ők maguk már az Újvilágban születtek.) A gyarmatok nem éppen kegyes környezetének egy kivételesen erős típust kellett létrehoznia, mely ellenáll a kimerültségnek, fáradalmaknak és betegségeknek, alkalmas hatékony takarmányozásra akár a legzordabb, sűrű, bozótos erdőben vagy ingoványos, mocsaras területen. A fejükre jellemzőek az egymástól távol ülő szemek és a finom pofa.
Egy tapasztalt fogatló ára Kubában egy ottani átlagmunkás éves keresetének felel meg. Az 1990-es évek során, a szocialista Kuba legrosszabb, terméketlen évei alatt a lovak még inkább értékesebbé váltak – extrém, de inkább szürreális mértékű igényeket ösztönözve.
Abban az időben a farmerok és a campesinók (hegyvidéki nép) ahhoz folyamodtak, hogy közvetlenül a házukig bevigyék a lovaikat, hogy megvédhessék őket a tolvajoktól. Ekkoriban megesett, hogy a gyarmati házak felül nyitott udvarának közepére hozták be a lovakat, gazdájuk a tornácon tért nyugovóra egy machetével, hogy az értékes állatot megvédelmezze. Az ínséges idők múltán az udvarok már nem szolgáltak többé istállóként, hanem inkább a ház mögötti hegyoldal legelőire kaptattak fel a lovak.
A tízórás repülőutat kipihenve a második napon egy tizenhárom fős kisebb csoporttal érkeztünk meg a világ egyik legszebb természeti tájegységére, a Vinales-völgybe. Előzetes programunkat még otthon átfutva alig vártam ezt a napot, hiszen lovaglás is szerepelt rajta. Az ország egyetlen lovardája a fővárosban, Havannában van, így nem csodálkoztam, amikor kiderült, hogy ez bizony túralovaglás lesz. Buszunk egyszer csak megállt, majd az idegenvezető közölte velünk, hogy ettől a ponttól lóháton megyünk tovább. A csapatból egyedül én ültem az életben egynél többször lovon, így érdekes kezdett lenni a kirándulás. Pontosan tizenhárom ló állt velünk szemben, felnyergelve, felkantározva. Az idegenvezető segítsége abban merült ki, hogy választhatott mindenki magának egy lovat, és irány a hegyek! Végigfutott bennem a választás lehetősége, hogy egyáltalán melyik állat éri meg a másfél órás utat a legközelebbi megállónkig, így esett a szemem az egyetlen tarka állatra, amely elég jó kondíciónak örvendett. Egy pillanat alatt felugrottam a nyeregbe, az út mellett látott pár esztendős gyerekek mutatványát utánozva, akiknek ez az állat a legtermészetesebb közlekedési eszközük. Fentről néztem végig, ahogy kis csapatunk többi tagja erőteljes küzdelemben felkerül, majd a másik oldalon ugyanazzal a lendülettel le is pattan a lovacskákról. Végül elindultunk. Ki hogy tudott, folyamatosan biztatva alkalmi közlekedési eszközét, a vérbeli kubai criollót.
A criollók kis termetűek, vaslábakkal, vasgyomorral rendelkeznek, és olyan intelligencia birtokában vannak, mely már-már nyugtalanító. Csakugyan, a Latin-Amerika kreol lovairól szóló tanulmányok így jegyzik a típus központi ismertetőjeleit: tekintélyes keménység, hasonulási képesség a takarmányozás bármely típusához, ellenálló képesség a fáradtsággal szemben és az erőnlét gyors visszaszerzése. A faj ugyancsak figyelemreméltó élettartammal és magas termékenységgel bír. Ezek tudatában egy teljesen kezdő lovasnak is tökéletes élményt tud nyújtani egy ilyen ló, rögtön terepen, lovarda, feszítőzabla nélkül, mint több évszázaddal ezelőtt.
Beszédbe elegyedvén a túravezetővel egy érdekes kérdésemre érdekes választ kaptam:
„Azt akarod tudni, mikor pofoztattuk ennyire helyre a természettel, amit az üzleten elveszítettünk? Azok a fajták, mint az arabok, melyeket elköltöztettek azokból a sivatagi közösségekből, melyek létrehozták őket, mostanra főleg finom csontozatú, mutatós külsőt nemzenek, talán a természetes keménységük kárára. A mi lovaink úgy néznek ki a semmittevésük perceiben, mint akik kellemetlenül érzik magukat, és láthatóan új erőre kapnak reggelente, amikor felszerszámozzák és befogják őket a napi munkára.”
Több külföldi tanulmány megállapítja, hogy még egy kutató sem hallott kis termetű kreol ló felől olyat, hogy bekólikázott volna, vagy bármilyen olyan más betegségről, amely egyes, innen alig kétszáz kilométerre lévő floridai luxusistállókban oly gyakran támad. Lóvakarót, kefét még hírből sem ismernek az életük nagy részét a szabadban töltő állatok, ám a kreol lovaknak mégis mindig fényes és ép a patájuk. A szemes gabona majdhogynem ismeretlen számukra. Úgy tűnik, mintha levegővel táplálkoznának, vagy inkább semmivel, de egyébként a legelőkről és folyóvízből nyerik táplálékukat. Ottjártunkkor is derékig érő, zöldellő legelők borították az utak mentét több száz kilométeren keresztül.
Közben pedig kicsi karavánunk megtette az első fél órát, bár kissé ijedten néztem hátra, mennyien is maradtunk a kezdő csapatból. Láss csodát: derűs emberi arcokat és elégedetten prüszkölő lópofákat láttam mindenütt! Mindenki fent maradt, csupán az egyik hölgy cserélte le lovát a túravezető patására, mivel nem ért a lába a kengyelig, és azt állítani egyébként egyiket sem lehetett. A kubai lovak egy héten hat napot dolgoznak, fogatot húznak vagy szántanak. Vasárnaponként engedik a lovakat kószálni a folyók környékén kora estig, amikor is leküldik a gyerekeket, hogy szedjék össze őket. Senki se tudja pontosan, mennyi ló él Kubában, de az egy főre jutó állatok száma a világ élmezőnyében lehet. A világ legszebb természeti adottságú szigetén nincs alapfajta vagy alapos családfa. Más nemzetek criollo lovainak származása jobban dokumentált. Például Argentínában – hasonlóan más latin-amerikai országokhoz – egy mozgalom őrzi a criollók sértetlenségét, ez vezetett szelektív és genealógiai adatbázis megalapításához. Az adatok hiányosságának ellenére és az alattam ügető lovamat szemlélve mégis nyilvánvaló, hogy a kubai lovak nem mondhatók korcsoknak. Felépítésben és vérmérsékletben felismerhető azonosságot mutatnak: körülbelül másfél méter magasak, a legtöbbük súlya 320–410 kg közötti. A lovak nagy része – nem mind – közepes lendületű, de kevésbé hangsúlyozott paso járásmóddal bír, mint a Paso Fino vagy az argentin criollo.
Szinte fel se tűnt, de már egy órája haladtunk úgy, hogy a modern emberi civilizáció egyetlen vívmányába sem ütköztünk, még aszfaltúttal sem találkoztunk. 1990, azaz a szocialista kereskedelmi blokk meggyengülése óta Kubában különleges gazdasági feltételek tapasztalhatóak, az üzemanyag és a gépjárművek pótalkatrészei nagyon költségesek és nehezen szerezhetők be. Ez vezetett oda, hogy megnövekedett a lovak használata a vidéki és városi szállításra egyaránt. Megjegyzendő, hogy itt a drága benzin más fogalom, mint Európában: literjének ára pontosan száz forintnak megfelelő konvertibilis peso. A kormány szabályozza és jogosítványhoz van kötve az állatok közlekedési használata, sőt meghatározott limit érvényes a lóvontatásos közlekedési eszközön szállított utasok és rakományok súlyára. Itt ismeretlen látvány az, amit hazánk egyik főútján munkába menet mindennaposan tapasztalok: egy elég kis termetű, hónapok óta sánta póni húzza az egész pereputtyot, plusz a teli gumis kocsit. Többször szóltunk már a hatóságoknak, de megfelelő törvények híján nem tudnak tenni semmit. Kubában 2000-ben tizenhatezer regisztrált eszközt húzott ló vagy szamár. Néhány városban, mint a Granma tartományi Bayamóban, tradicionális nagy fakerekű lófogatok szolgálják a városi nép utazását, míg más területen, például Pinar del Rióban, lóvontatású, vaskerekű buszokra épül a tömegközlekedés. Az állategészségügy példaértékű. A betegségek vagy paraziták ritkán idéznek elő jelentős megszorításokat, Kuba jó állat-egészségügyi szolgálattal rendelkezik, mely könnyen elérhető. Amikor az embereknek problémájuk akad a dolgozó állataikkal, felveszik a kapcsolatot a helyi állatorvosi klinikával, és az ingyenes kezelés nyomban megkezdhető.
Délutánra megérkeztünk úti célunk kiemelkedő helyére, lovaink tulajdonosának farmjára. A házigazda frissen szedett banánnal és ananásszal kínált minket, de az elsők azért itt is a lovak. Spanyoltudásom meglehetősen szerény, így hosszas mutogatás és nemzetközi jelek használatával adta a tulajdonos tudtomra, hogy az általam kiválasztott lovacska éppen a kedvenc kancája és túralova, több lovának anyja. Ekkor segítségünkre sietett egyik útitársam, aki perfekt spanyol–angol fordítással egész jó kis beszélgetéshez segített a kubai kollégával. Elmondta, hogy a helyi lovasélet igen komoly reformok előtt áll. Törvénytervezet készült az elmúlt években, mely szerint a jövőben a lovak „csak” három- és húszéves koruk között használhatóak személyek vagy rakományok szállítására. Komoly szabályozás lesz továbbá, hogy nyolc ember vagy ötszáz kilogramm rakomány lenne megengedett lovanként vagy öszvérenként. A szabályozások végrehajtása eltérhet a tájegységek szerint. A tervezet részletezi, hogy a lovak erejéhez mérten, a blokkolt kerekű kocsi rakodási szabályai hogyan változnak.
Kuba vidéki területein erős és büszke tradíció a lovaglás. Alapvetően lóháton járják be a mezőgazdasági földek 35 százalékát elfoglaló farmokat a felügyelet céljával, ám a városiasodás magas szintje és a gazdaság mostani változásainak eredménye, hogy jelenleg a kubaiaknak csak egy kisebbsége lovagol. 1960 és 1990 között megnőtt az emberek igénye a motorizált közlekedésre, noha a városokban inkább az eredeti fogatok jártak, és a lovakat szórakozásra, farmerkodásra, hegyi szállításra is használták. Ebben az időben a lovak használatát inkább ódivatúnak tartották, elhanyagolták a nemzeti politikában és az oktatás minden szintjén. 1990 után a kubai kormány újra előtérbe helyezte az állati erőt. A vidéki területeken, a gazdálkodó emberek általánosan az ökrök használatában gondolkodnak, ám a lovak fontossága folyamatosan nő. Több egyetemi tekintély jelzi, hogy ha egyszer az Egyesült Államok blokádja feloldódik, és a gazdaság igazán lendületet vesz, a lovak jelentősége megszűnik, kivéve a különleges helyzeteket, mint például a farmerkodás és a hegyvidéki közlekedés vagy a turizmus. Addig viszont Kubában a lovak jelentősége folyamatosan nőni fog.
Ezzel a gondolattal fejeztük be az egész utazás számomra legfontosabb napját. El nem tudom képzelni, hogyan lehet Kubában egy-két hetet úgy eltölteni, hogy a varaderói luxusszállodák halljánál messzebbre nem mennek a turisták. Nekem az ott eltöltött két nap is különleges élmény volt. A sziget felét sikerült bejárnunk nyolc nap alatt úgy, hogy mindennap más helyen hajtottuk nyugovóra a fejünket. Ez köszönhető többek között egy olyan utazási irodának, amely minden különleges igénynek próbál megfelelni. Ezúton is szeretném a hálámat kifejezni a Mercator Holiday munkatársainak, akik lehetővé tették számunkra ezt az utazást. Minden magyar lovasembernek ajánlom, hogy aki külföldön jár, tekintsen bele egy kicsit a helyi lovaséletbe, mert nem szégyen a tanulás.
Miután elhagytuk a farmot és a criollo lovakat, az egyik német útitárs mellém ült és a következőket mondta: „Egész nap figyeltelek. Hihetetlen, hogy mennyi mindent meg tudtál csinálni a lovaddal. Úgy tűnt nekem, mintha ezek a kubai lovak értenének magyarul.”