NAPÚT 2008/2., 65–72. oldal

Tartalom

Wehner Tibor
Hatásvadász valóságosság

feLugossy László
munkái

Kókai János
Emberhelyzet

Somos Csilla

Hazatérés

Részlet

Mottó: „Nem baj, hisz mondtam: lényegük szerint kerülnek itt a tárgyak oly viszonyba, hogy életünket adhatjuk cserébe. Hogyan is élhetnénk azt meg elve, hogy öntudatlan tetteink beértek. A végtelen, faktoriális pillanat űzőbe vette tárgya szétesését, s e gondolat, tüzes repkény a tájon. Maga a táj… hát otthonos mező.”

Kardos Tiborc: Olvasókönyv

(Színpadkép: Nagydarab, robusztus férfi – Sztáv – rendezi a nappali sarkában álló ebédlőasztalt. Már meg van terítve, csak az utolsó simítások hiányoznak. A férfi most éppen a szalvétákat igazítja a tányérok mellé. Aztán kimegy a konyhába, és nagy csokor virággal jön vissza. Vázát keres, vizet tölt bele, beleteszi a virágokat, majd az asztal közepére rakja a vázát. Amikor mindennel elkészült, ásítozva végignyúlik a kanapén.
Aztán eszébe jut valami. Felugrik és újra kimegy a konyhába. Visszajövet díszes betűkkel teleírt hatalmas kartonlapot, szögeket és kalapácsot hoz magával. A kartonlapot, némi bíbelődés után, a könyvespolchoz erősíti. A felirat, amely most a könyvek jó részét eltakarja, így szól:
„Isten hozott újra itthon.”
A férfi már éppen elindul, hogy visszavigye a kalapácsot a konyhába, amikor kivágódik a bejárati ajtó és belép Elád.)
SZTÁV	Hogyhogy ilyen gyorsan… (Nem tudja befejezni a mondatot, mert Elád közbevág.)
ELÁD	Kicsit korábban érkeztem, mint ahogy eredetileg terveztem.(Körbenéz, észreveszi a szépen előkészített, feldíszített szobát. Füttyent egyet.) Ejha, erre aztán igazán nem számítottam!
SZTÁV	(Odalép Eládhoz és megöleli.) El sem hiszed, mennyire vártalak!
ELÁD	Én is… én is visszavágytam már ide. (Kibontakozik bátyja öleléséből, és kofferját az ajtó mellett hagyva, belép a szobába. Elhúzza az asztaltól az egyik széket és leül rá.) Még a székek rugózása is más, mint odaát! És ez a pazar levegő! (Nagyot csap a térdeire és énekelni kezd.) „Kék és fehér, kék és fehér.” (Néhányszor megismétli a dal első sorát, de nem tudja folytatni a szöveget.) Hoppá, úgy látszik, kiment a fejemből a többi. No nem baj, fő, hogy Amerikát elfelejthetem egy ideig!
SZTÁV	Ezek szerint hazavágytál…
ELÁD	Talán inkább úgy mondanám, elvágytam onnan…
SZTÁV	Aztán mégis mindig visszamégy.
ELÁD	Aha. De az meg odébb van. (Lábait felteszi a mellette levő székre. Nyújtózik.) Megszomjaztam az úton. Van valami itóka, amit nem sajnálsz tőlem?
SZTÁV	(Úgy tesz, mintha nem hallaná az utolsó mondatot. Beljebb hozza a bőröndöt, és akkurátusan a könyvespolc mellé igazítja.) Leülhetnénk esetleg vacsorázni. A kedvenc ételedet csináltam. Amikor kicsik voltunk…
ELÁD	Hagyd ezt! (A hangja meglehetősen durva.) Azaz ne haragudj. Nem akartalak megbántani. Kedves tőled, hogy mindenre gondoltál. De a múltat… azt, szóval a múltról nem szívesen beszélek.
SZTÁV	Hogyne, igazad van, én is így gondolom. Nincs miért emlegetni a régi időket. Elmúlt, elfelejtettük. De abban, hogy a kedvenc ételedet csináltam, amit anyánk főzött mindig sabbatra, abban semmi rossz sincs szerintem. Azt azért még lehet szeretni.
ELÁD	(szórakozottan) Hát persze.
SZTÁV	Akkor bekapcsolom a sütőt. Nem hűlt még ki teljesen az étel, de finomabb, ha egészen forró.
ELÁD	Innék előtte egy kortyot.
SZTÁV	(Látszik, hogy kifogást keres, amivel elutasíthatja a kérést, de nem akarja megbántani a másikat.) Tisztelt uram! (Pózolva meghajol, mint egy pincér.) A sörünk, amelyet ön olyannyira szeret, sajnos épp az előbb fogyott ki. Bort és vodkát meg éppenséggel nem tartunk. Ez csak egy egyszerű vacsorázóhely, ahol nemigen fogyasztanak alkoholt a vendégek.
ELÁD	(Legyint, látszik, nincs kedve belemenni a játékba.) Számítottam rá. Éppen ezért időben feltankoltam. (Odamegy a könyvespolchoz, lefekteti a bőröndöt, és felkattintja a zárait. A ruhák összevissza vannak bedobálva a kofferbe. A tetejükön legalább tíz-tizenöt dobozos sör van.)
SZTÁV	Azt hittem, már…
ELÁD	Eszembe sincs felhagyni vele teljesen, ha erre célzol. Viszont, bármennyire is hihetetlen, tudom a mértéket.
SZTÁV	Igen, hogyne. És persze nincs is jogom, hogy beleszóljak az életedbe. (Igyekszik nagyon visszafogni magát, de a hangja ingerült.)
ELÁD	(Kivesz a bőröndből két sört, az egyiket Sztáv felé nyújtja.) Neked is jobban esik majd a vacsora ez után.
SZTÁV	(Megbabonázva nézi a sör feliratát.) Hazai sör… odaátról?
ELÁD	(Először nem érti, hogy mire gondol a másik, aztán amikor rájön, zavartan elneveti magát.) A reptérről jövet megálltunk a taxival egy szupermarketnél. Onnan származik.
SZTÁV	(Értetlenebb, mint előbb az öccse.) Még erre is maradt időd? Pedig korábban jöttél, mint ahogy vártalak…
ELÁD	(Zavartan krákog, csak nehezen nyögi ki, amit mondani akar.) Az a helyzet (újra krákog), úgy hiszem, fölösleges bolondítani egymást. Nem vagyunk már gyerekek, hogy ne tudnánk bármit is felnőtt módra megbeszélni. (Krákog.)
SZTÁV	Nem értem.
ELÁD	Nagyon remélem, hogy nem érted félre azt, amit most mondani fogok. Azazhogy nem bántódsz meg, amiért egy kicsit félrevezettelek. Az a helyzet ugyanis, hogy én már a keddi géppel megjöttem.
SZTÁV	Hiszen…
ELÁD	Igen, eredetileg valóban úgy volt, hogy csak vasárnap érkezem. De aztán valahogy, hirtelen meggondoltam magam.
SZTÁV	De hát hol voltál mostanáig? És miért nem telefonáltál legalább?
ELÁD	(Megpróbál kitérni a válasz elől.) Csatangoltam erre-arra. Hiszen tudod, milyen bolondos a természetem. Nem szeretem az előre elrendezett és kiszámítható dolgokat. (Felbontja az egyik sört, a másikat leteszi az asztalra.) Látom, hogy ma este egyedül kell innom. De azért később még meggondolhatod magad. (Rágyújt.)
SZTÁV	(Igyekszik palástolni, hogy mennyire meg van bántva.) Megmelegítem a vacsorát. (Kimegy.)
(Elád mohón issza a sört. Gyorsan végez az elsővel, az üres dobozt bedobja a szemétkosárba. Újabb sört vesz elő, megint iszik. Fel-alá sétál a szobában, felveszi az asztalról a televízió távkapcsolóját, néhány másodpercig szórakozottan nyomogatja a gombokat. Aztán, kezében a távkapcsolóval újra sétálni kezd. Hirtelen megáll egy kép előtt, ami a könyvespolc mellett, a falra van felakasztva. Ekkor lép be Sztáv újra a szobába. Elád, mivel háttal áll neki, nem veszi észre, hogy nincs már egyedül. Megbűvölten nézi a festményt.
Sztáv zavarában, és hogy felhívja magára a figyelmet valahogy, csörömpölni kezd az edényekkel. Elád összerezzen. Hátrafordul.)
ELÁD	Hogy került hozzád ez a kép?
SZTÁV	(Egészen természetes hangon.) Elhoztam apánktól. Azazhogy a szobádból, amit apád még mindig fenntart neked a házában arra az esetre…
ELÁD	(Közbevág.) Hogy képzeled, hogy egyszerűen csak elhozol ide valamit, ami nem a tiéd?
SZTÁV (Leteszi az edényeket az asztalra.) Agresszív vagy! Ha hallanád a hangod, te is belátnád, hogy túlságosan erőszakos lettél az utóbbi időben. Valószínűleg az alkohol teszi.
ELÁD	(Tényleg kezd hangosabb lenni a kelleténél.) Miért nem arra válaszolsz, amit kérdeztem?
SZTÁV	Részeges lettél. Tudom már régóta. Gál is mondta, rögtön azután, hogy nálad járt látogatóban.
ELÁD	Gál? Mi köze ehhez Gálnak?
SZTÁV	„Rengeteget iszik” – így mondta, amikor hazajött tőled négy évvel ezelőtt. Még mi védtünk meg, mi szépítettük a dolgot. Apánk azt felelte neki: „Talán tévesen ítéled meg az Elád dolgát. Hiszen az is lehet, hogy csak a találkozás örömére ivott egy keveset.”
ELÁD	(Már bizonytalan, védekezik.) Nem hiszem, hogy Gál rosszakat mesélt volna rólam. És most amúgy sem erről van szó.
SZTÁV	(Ő viszont egyre magabiztosabb lesz.) Egy nagy rakás dobozos sör! Erről van szó! Amiket itt őrzöl a bőröndödben! És az a néhány nap is, amikor csak tengtél-lengtél, ahelyett hogy azonnal felhívtál volna! Ne hidd, hogy annyira naiv vagyok, hogy nem tudom, merre csavarogtál!
ELÁD	(Bizonytalan.) Nem ittam, ha erre gondolsz. Jó ideje, úgyszólván teljesen felhagytam vele. (Megissza a maradék sört, és újra a szemétbe dobja az üres dobozt. Egy darabig mind a ketten hallgatnak.) Csak ez a mai nap! Rettenetesen feszült vagyok, azért van szükségem olyasmire, ami egy kicsit feloldja az idegességem.
SZTÁV	Én sem voltam a legnyugodtabb, gondolhatod. Ez még nem ok arra, hogy…
ELÁD	(Újra közbevág, megint ingerült.) Fölösleges oktatnod! Nem kell megjátszanod, hogy te vagy az okosabb! Tudja azt e nélkül is mindenki!
SZTÁV	(Leül a kanapéra, ő is ideges.) Hát megint ide lyukadunk ki? Újra a témánál vagyunk! Akárhonnan indulunk el, bármikor találkozunk az életben, nem tudunk máshol kikötni!
ELÁD	(Ki akarja engesztelni.) Sajnálom, nem akartalak megbántani.
SZTÁV	Mivel bántottál volna meg? Azért, mert okosabbnak mondasz? Ezt legfeljebb csak bóknak vehetem. Hanem ide figyelj! Elmondom én neked, mi a te nagy bajod! Az a baj veled, azért nem tudsz zöld ágra vergődni velem, mert apánkkal nem voltál képes soha tisztába tenni a dolgaidat. Csakhogy őellene nem mersz lázadni! Őtőle pont úgy félsz még ma is, mint ahogy valamikor gyerekkorunkban rettegtél tőle, ha levette magáról a nadrágszíjat, hogy elverjen téged! Nem olvasol pszichológiai könyveket, úgyhogy nem bűn, ha nem tudod, amit most mondani fogok. De azért meg ne sértődj, hogy elmondom neked, amit a nálunk okosabbak már régen megfejtettek. A fiatalabb fiú az idősebben…
ELÁD (Közbevág.) Marhaság! Tudod, hogy baromságnak tartom a pszichológiát. Ezenkívül elég nehezen viselem, ha a műveltséged próbálod fitogtatni. Jobban mondva és pontosabban fogalmazva, mindig is utáltam. Gyerekkorunkban…
SZTÁV	Azt mondtad, ne beszéljünk arról, ami régen történt. Én ebbe belementem. Aztán most mégis te kezdesz előhozakodni vele.
ELÁD	Megzavart ez a mai nap. Szeretném, ha nem haragudnál rám. Tudod, talán az is a baj, hogy Gált szóba hoztuk.
SZTÁV	Miért ne beszélhetnénk róla? Azért, mert már meghalt? A halottakat nem szabad elfelejtenünk csak azért, mert már nincsenek velünk.
ELÁD	Rossz érzésem van, ha rágondolok.
SZTÁV	Nocsak, új oldaláról mutatkozik be az öcskös! Egészen úgy tűnik, mintha szert tett volna némi lelkiismeretre, amióta utoljára láttam.
ELÁD	Kár gúnyolódnod. Legalább annyira igyekszem tisztességes lenni, mint te. Sőt! Ami azt illeti, a te dolgaid nincsenek nálam felakasztva a falra!
SZTÁV	Ezt én is nehezen tudnám elképzelni. Már csak a földrajzi távolság is megnehezítené, ha el akarnál venni tőlem valamit. De ami azt a képet illeti, úgy hiszem, ezt éppenséggel a te engedélyeddel hoztam át a lakásomba. Igen! Most már egészen biztosan tudom, hogy így volt! Valamelyik leveledben te hatalmaztál fel rá, hogy áthozhatom.
ELÁD	(Nagyon határozott.) Én semmi ilyesmire nem emlékszem.
SZTÁV	Pedig így van. És már megbocsáss, hogy újra a régi dolgokkal hozakodom elő – de a lopás sohasem az én műfajom volt.
ELÁD	(Ellenséges.) Mit akarsz ezzel mondani?
SZTÁV	Semmit. Csak éppen eszembe jutott egy régi história.
ELÁD	Ha már a régi dolgoknál tartunk, beszélhetnénk egészen másról is.
SZTÁV	Gálról például. Akit legszívesebben ugyancsak elfelejtenél, ha nem tévedek.
ELÁD	(Mostantól fogva egyfolytában iszik.) Rettenetesen érzem magam.
SZTÁV	Ezt el is tudom képzelni. És ha már szóba került Gál, hát annyit biztosan tudok, hogy vele szemben egyedül csak nekem tiszta a lelkiismeretem.
ELÁD	Te könnyen beszélsz… Neked megvan rá a pénzed, hogy kimosd a szennyest, amikor már nagyon piszkos.
SZTÁV	Honnan tudod, hogy…
ELÁD	Elfelejted, hogy itthon vagyok már egy kis ideje. Volt időm érdeklődni, kérdezősködni erről-arról.
SZTÁV	(Nagyon dühös.) Most kezd bennem összeállni a kép! Szóval ezért nem akartad, hogy kimenjek eléd a reptérre! Szándékosan előbb érkeztél, hogy szaglászhass utánam, mint egy ocsmány rendőrkopó! Szép kis história, nem mondom!
ELÁD	Hidd el, hogy nem egészen erről van szó. (Békíteni, csitítani akarja Sztávot.)
SZTÁV	Hát miről? Hogy nevezzem más szóval ezt a rohadt spiclitempót?! Te szemét! (Sztáv végképp elveszti a fejét. Felkapja a keze ügyében levő első tányért és a bejárati ajtóhoz vágja. A tányér darabokra törik.)
(Elád látja, hogy mennyire fel van indulva Sztáv. Odamegy hozzá, megérinti a vállát, csitítja, mint egy gyereket. Sztáv teljesen váratlanul zokogni kezd, otthagyja Eládot, a földre kuporodik és magába roskadva tovább sír. Csak nagyon lassan nyugszik meg végül.)
ELÁD	(Halkan kezd beszélni, nehogy újra feldühítse a másikat.) Gál miatt jöttem el a korábbi géppel. Ha úgy tetszik, vele akartam kettesben lenni egy kicsit. Tudom, hogy úgy hangzik ez, mintha nem lennék egészen normális. De hát ne felejtsd el, hogy a halála előtti utolsó évben nem láttam egyetlenegyszer sem. És tudod, odaát egészen másképp érzékeli az ember az itthoni dolgokat.
Amikor megkaptam az apám levelét, amiben megírta, hogy Gál meghalt, hetekig egyszerűen fel sem fogtam, hogy mi történt vele. Hiszen mindenki, akitől hosszú ideig távol él az ember, meghal számára egy kicsit, legalábbis bizonyos értelemben. No meg a forma is egészen különös volt, ahogy a hír eljutott hozzám. (Sztáv ezeknél a szavaknál tápászkodik fel a földről, nekidől a könyvespolcnak, és most már egészen nyugodtan, figyelmesen hallgatja Eládot.)
Egy ilyen közeli hozzátartozó halálát minimum táviratban közlik. De még – egy testvér esetében – ez is furcsa, ha kéznél van a telefon. Ha legalább szegények lennétek, akkor meglett volna az indok: hiszen muszáj spórolni, kenyérre kell a pénz. Rengeteget gondolkoztam a dolgon még sokáig utána is. Valamennyi ideig azzal hitegettem magam, hogy kímélni próbáltatok, azért választottátok ezt a formát. De aztán rájöttem, hogy ez az egész ötlet, úgy ahogy van, ostobaság.
SZTÁV	No és mire jutottál végül?
ELÁD	Hát éppen ez az, hogy semmire. Egyetlen normális, elfogadható magyarázatot sem találtam.
SZTÁV	Miért nem kérdeztél rá sosem? Akár levélben is.
ELÁD	Biztos voltam benne, hogy kibújtatok volna a válasz alól. Vagy megpróbáltatok volna ködösíteni…
SZTÁV	(Gúnyosan.) Más szóval, hazudni neked?
ELÁD	Nem pontosan. Inkább azt mondanám: takargatni valamit, amit nem szívesen teregetnétek ki még nekem sem.
SZTÁV	Miféle takargatnivalónk lehetne nekünk egymás előtt? Egyszerűen nevetséges az egész feltételezés. (Vár.) Elád, attól tartok, hogy túlpörgött a fantáziád ebben az ügyben. Nem állítom, hogy a sör miatt van. Talán csak a megrázkódtatás teszi. Az, hogy hirtelen hazakerültél és minden megváltozott körülötted.
ELÁD	(Kicsit kábult már a sörtől, és amúgy sincs benne semmi támadó szándék.) Felejtsd el, amit mondtam. Talán tényleg csak összekavarom a dolgokat. És amúgy is… Megegyeztünk, hogy nem beszélünk a múltról. Miért vonatkozna ez csak az egészen távoli időkre? (Kis szünet.) Ez az este… szépen kellene eltölteni, jó hangulatban.
SZTÁV	A vacsora készen van. Én is másképp képzeltem el ezt a találkozást. Talán, ha mind a ketten úgy akarjuk, akkor még helyre lehet hozni ezt az estét valamennyire. (Kimegy, hogy behozza az ételt.)
(Elád szedegetni kezdi a földről a törött tányér darabjait. Kicsit tántorog már: fizikailag egyre inkább megviseli az alkohol.)
SZTÁV	(Újra bejön.) Nem igazán jó langyosan. De nincs már kedvem felmelegíteni.
ELÁD	Fő, hogy sok legyen. A sör – ha sokat iszom belőle – általában elveszi az étvágyam. De most igazán nem tudom, hogy mi van velem. Most jólesne, ha alaposan teletömhetném a bendőm.
SZTÁV	Nincs akadálya. Én is éhes vagyok.
(Leülnek az asztal mellé. Esznek.)
ELÁD	Gállal ettem legutóbb valami ehhez hasonlót, amikor nálam járt. Egy jemeni étterembe mentünk el együtt. A pincér fiatal bevándorló fiú volt. Vacsora után elkérte Gál telefonszámát.
SZTÁV	És? Találkoztak?
ELÁD	Ami azt illeti, Gálnak nem igazán tetszett a fiú. Csak mert jemeni volt, azért nem utasította vissza rögtön. De később aztán mégis lekoptatta valahogy.
SZTÁV	Itthon is bolondult a jemeni dolgokért egy időben. „Meg kell ismernünk őseink hazáját. Nem élhetünk teljes életet a gyökereink nélkül” – ez volt a szavajárása akkortájt. Hiába magyaráztam neki, hogy az ő gyökereit kár máshol kutatni. Itt vannak. (Vár.) Még ha az első vagy második nemzedék lennénk az országban… De hát nekünk már a nagyanyánk anyja is itt élte le az élete jó részét.
ELÁD	Nem tudom, nem neki volt-e mégis igaza.
SZTÁV	(Nem figyel Eládra.) Meg aztán micsoda marhaság a régmúltban kutatni! Semmire sem vezet. Ez csak afféle pótcselekvés azoknak, akik a jelenben nem találják a helyüket.
ELÁD	Talán tényleg nem is a múlt a lényeg. Lehet, hogy csak a hagyományokról van szó, amiket őrizni kell. Talán ő is erre gondolt, amikor a jemeni ősök után kutatott.
SZTÁV	Zavarosan beszélsz.
ELÁD	Tudod, néha arra gondolok, hogy meg kellene tartani az ünnepeket. Legalább azokról nem szabadna megfeledkezni.
SZTÁV	Na, már megint ugyanazon a helyen vagyunk. Úgy látszik, már te is kezdesz begolyózni. Gálnál is valami ilyesmivel kezdődött az egész. Egy időben még a sabbati gyertyákat is rendszeresen meggyújtotta. Begolyózott. Nahát, nincs rá jobb szó.
ELÁD	Amikor kicsik voltunk, még a születésnapokat sem tartottuk meg sosem. Ajándékot, azt vettek, mert máskülönben mit szóltak volna a szomszédok! (Szünet.) De még az ajándékok is! Azok is, csupa hasznos dolog. Egy új sál, ing, új cipő. Volt mit mutogatni!
SZTÁV	Nincs igazad. Nagyon jól emlékszem, hogy könyveket is kaptunk.
ELÁD	Utáltam olvasni! Utáltam könyvet kapni ajándékba! Akkor már inkább egy jó nadrág.
SZTÁV	Arról senki sem tehet, hogy téged sohasem fogott meg igazán a kultúra. A szüleink megpróbáltak ezen változtatni. Ezt csak a javukra lehet írni.
ELÁD	Istenem, mennyire nem értesz semmit… Hiszen nem voltak játékaink! Nem, mégsem így van. Rosszul mondom. Egyszer a szomszéd hozott Gálnak egy babát. Nagy alvós baba volt, hosszú szempillákkal. Gál mindenféle ruhácskákat varrt neki. Úgy hordozta magával azt a babát, mintha összenőttek volna.
SZTÁV	A játék haszontalanság. Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki.
ELÁD	(Nem figyel Sztávra.) Én egy rollerre vágytam. Nem is. Biciklit akartam igazából, de az olyan elérhetetlennek tűnt, hogy arra gondolni sem mertem. A roller, az belátható volt. Az után lehetett vágyakozni.
SZTÁV	Ólomkatonáink is voltak. Erre biztosan emlékszem.
ELÁD	Ó, hogyne. A rollerre szánt pénzből. Hát nem emlékszel, te idióta, hogy abból vettük a katonákat? Istenem, micsoda csapnivaló a memóriája! Kémiából kiváló, megjegyzi egy sor haszontalan idegen vegyület nevét, amit senki sem ért, de elfelejti, hogy miért nem lett rollere. (Gúnyosan.) Doktor úr, kár az erőlködésért! Magából sohasem lesz valódi entellektüel!
SZTÁV	(Érzékeny erre a témára.) Csak belőled! Mert te már eleve zseninek születtél!
ELÁD	(Megint el van foglalva az emlékeivel.) Az ólomkatonák… Te dugtad el az iskolatáskádba, hogy meg ne találják.
SZTÁV	Én csak miattad tettem. Hogy téged fedezzelek.
ELÁD	A pénzt a rollerre anyám tárcájából csentem el. Ma sem értem, hogy hogy nem vette észre, amikor pedig mindig nagyon számon tartotta mindenét. De tény, hogy a pénz eltűnése semmiféle bonyodalommal nem járt. (Szünet.) Egyszerűen nem vette észre. Aztán persze mégsem lett a rollerból semmi. Micsoda naiv ötlet volt az egész lopás dolog! Hiszen ha megvettem volna a rollert, akkor valahogy meg kellett volna magyarázni, hogy honnan volt rá a pénz. Erre persze nem került sor. Ezért is vettük a katonákat végül, mert azokat el lehetett dugni.
SZTÁV	A lopás bűn!
ELÁD	Nem kell erkölcsre tanítanod! Mint ahogy másra sem! Jól tudom, mi helyes és mi nem. (Szünet.) Mellesleg akkoriban te is éppen olyan jól kiegyeztél a lelkiismereteddel, mint én. Óriási háborúkat játszottunk a katonákkal.
SZTÁV	Ami a lelkiismeretemet illeti… még nagyon éretlen voltam akkoriban. Ma már másképp csinálnám.
ELÁD	Én is. Úgy értem, én is másképp csinálnék egy sor dolgot. Sokkal többet lopnék például.
SZTÁV	Többet lopna! Micsoda gátlástalan fickó! Félelmetes, hogy mennyire nem ismeri az ember még a közeli rokonait sem. Együtt nőttünk fel, de sohasem gondoltam, hogy bűnöző az öcsikém!
ELÁD	Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj velem! (Vár.) Erre volt jó neked mindössze az a rengeteg tanulás évekig! Hallasz valamit, félig-meddig jó, ha felfogod, de a legsürgősebben beskatulyázod valahova. A tanulás, úgy látszik, rendre szoktat. Nem heverhetnek szanaszét a dolgok, címke, felirat nélkül az öcsikék. Bűnöző az öcsém! (Patetikus hangon, szándékosan eltúlozza a hangsúlyt.) (Majd rendes hangon.) Látod, ez éppen úgy nem mond nekem semmit, mint a polimerek, amikkel évek óta foglalkozol. Üres szavak mindössze, tartalom nélkül.
SZTÁV	Mert született pszichopata vagy. És mert meg sem érintett soha semmi, ami kultúra. Azt hiszem, ez a legrosszabb párosítás: a tanulatlan pszichopata, akinek soha sincs lelkiismeret-furdalása.
ELÁD	De nagyon odáig vagy a civilizáltságoddal! Mellesleg a lelkiismeret-furdalásban nincs igazad. Gállal szemben például…
SZTÁV	(Durván.) Istenem, azt hittem, már ejtettük ezt a témát. Nincs mit beszélni róla. Örültem, hogy végre lefoglaltak az emlékeid. Gondoltam, így legalább elterelődik a figyelmed a többi ostobaságról.
ELÁD	(Döbbenten.) Gál ostobaság?
SZTÁV	Nem, nem ostobaság. Rosszul fejeztem ki magam. (Szemmel láthatólag most ő van zavarban.) Tudod, lehetne beszélni erről a dologról is… (Vár.) De nem így. (Vár.) Akkor már ki kellene teregetni mindent.
ELÁD	Kiteregetni? Azt hittem, nincs semmi, ami titok lenne Gál körül.
SZTÁV	Azt gondolom, meg kellene beszélni, hogy kinek mi volt a szerepe benne. Úgy értem, a halálában.
ELÁD	Hát nem öngyilkos lett? Kinek lehetett szerepe ebben rajta kívül?
SZTÁV	Hiszen te is azt mondod, arra célzol, hogy…
ELÁD	(Közbevág.) A lelkiismeret-furdalás? Erre gondolsz? Igen, bánt egy kicsit a dolog. (Vár. Rágyújt.) Jó, kár áltatni magam. Nagyon bánt. A leginkább azt nem tudom megbocsátani magamnak, hogy nem beszéltem rá maradásra. Arra, hogy ott maradjon velem Amerikában. Ezen gyötröm magam hónapok óta.
SZTÁV	Talán tényleg másként alakultak volna a dolgok, ha ott marad.
ELÁD	Nem biztos. Egyáltalán nem biztos, hogy jobb lett volna, ha ott marad. (Fel-alá járkál a szobában, aztán hirtelen megáll.) Ó, Istenem, hát miért mondod még te is ezt?! Mibe kerülne, ha megpróbálnál egyszer vigasztalni egy kicsit?

A lap tetejére