NAPÚT 2008/1., 48–49. oldal
Tartalom
Balázs Géza
Szódarabolósdi
Ökördy Kornél
Káromkodások
Fehér Renátó
(Vissza)nézőpont
Látótávolságban van – susogják;
íme az első nyíl a bullban, s jön a folytatás:
jutalmul fejükben gépi hang dalol.
Összebújásuk valósághű,
aprólékosan kidolgozott mozdulatsor.
A zsugorodó tér dühösen sárgul köztünk.
Átlátnak rajtam:
valójában csak valami egypálcikás
vágy csalogat egy céllövöldébe, akárhova,
emiatt a kisstílű sietség.
Övék széltében a járda is, fokozás céljából.
Angyal-nyugdíjas póz, távolodóban –
nekik nem kell lázadás.
Úgyis már sötétedésre megtelnek.
Én pedig szétrebbentem a galambokat a főtéren.
A mozigépész sejti
A terem sötétedik.
Sietve befűzöm a celluloidot.
Csorgó nyállal süppedsz a fotelbe
– hétköznapi vendég vagy.
A büfé kincseit remélem a pulton hagytad,
mert felkészültem erre is:
kollektív mámor az új marketing:
színes, szagos, hangos,
s néha fel is pörgetem.
Ez a sok puding-előzetes arra kell,
hogy ellazítson, s később számítón,
néhány meta-képkockát betáplálhassak,
amik kitartanak – legalább a kocsiig.
Beismerhetem, de semmi,
és mégsem vigyorgok rajtad hátul
(bár itt, a „titokszobában” van egyedül fény),
sőt éppen kiszolgállak,
igaz elég közönyösen,
de így talán még rákapsz a mozira
és legközelebb esetleg a jegyet is megveszed.
Előjáték
– Cukrász a tavasz –
Láttam ma a tavaszt.
Egy szellővel szinkronban riszált.
Napszemüvege fejére tolva
kacéran irányítgatta a napsugarakat –
pillanatokra elvakítottak.
Haja mézes-uszályként lobogott –
mohó szippantásom meg is akadt.
Ránctalannak tűnő fény fehér ruhája
dekoltázsán áttetsző kéj-lángok gyúltak
(oltogatásuk növeszti majd méhében a nyarat).
A pisztolytáskákat már levetette,
előkerültek belőlük karamellás combjai;
a szökőkút hűs márványa gőzölve füttyentett,
mikor peremére ült.
Tovább sétafikált
és az utána hömpölygő vaníliaillat
lepedőként borult rá a térre.
Papírmedál
A lépcső-paragrafusokban botladoztunk az ajtóig.
Bár ajkad aznap olyan volt,
mint egy motel fényreklámja.
Kapaszkodtál belém, tartottalak
(fair play vigaszdíjam: a papírmedál).
És végre el tudtunk bújni: az éjszakában
összeért az orrunk, mint az eszkimóknak.
A küszöb-univerzumon inogtunk.
Azóta integetek.