NAPÚT 2008/1., 40–42. oldal


Tartalom

Fecske Csaba
Gyerekkor • Ivárgyó • Lány a vonaton

Balázs Géza
Szódarabolósdi

Borbély András


Között



Sz. Cs. lipogrammáihoz



És van. Várok.
Hiába patakzik a szemed,
mint: két eleven kút, ahogy a költő mondja,
a legkisebbnek is nagyobb most a gondja.

És van, ez kész.
És? És!
Ezernyi pórusból tör elő az és,
a két semmi közti jelenidő-rés,
hogy vagyunk és
nem.

Hiába – két zöld kő – izzik a
két szemed,
ha napközben mégis a sínek közé
esek.
Olyan ez, mint a kvantumfizika.

És álom vagy emlék,
hogy közted és köztem a nemlét
rózsái hasogatják szét a kiszabott teret?

Van vers, mely ritmusához kevés,
és szabadulni, ha szabad,
menekülni, ha lehet,
ha nincsen ha,
de nincsen de, csak és,
és nincsen nincs se,
nincs se lincselés,
csak csörömpölés,
meg kilincselés.

És mégis, és mégis, mozog az és!
az origó nullája,
mit nem döfhet se kés,
se más elme éle át.
És mégis mozog: Szeresd,
szeresd, a mozgó Nullát!

Most és van, és nem.
Vagy nem helyett mégsem,
ahonnan nem lehet késnem?

Várok, és, hogy
mit jelent a nem.
Hogy és mint van.
Hogy ezt jelentenem.






A kert pusztulása



A ház előtti kertben egy özvegy öregúr
egész délelőtt a kertet tisztogatta.
Kitépte a gazt és letörülte a port,
mit egy esztendő, s a forgalom moraja
állhatatosan a levelekre rakott.

Gondosan letakarított minden porszemet.

Estefelé aztán, mikor sűrű felhők gyülekeztek,
s a ház lakói egyre tompább egyetértésben
merültek alá a mesterséges félhomályba,
az öregúr az ablaknál állt és nézte,
hogyan rombolja a kertet szét a vihar.






Francis Bacon tyúkjai



költemény Havasi Attila modorában



Mert érdekelte, az öröklét mire megy,
Bacon úr hóval tömött ki tyúköket,
s ujjongott: lenne bár a tyúk halhatatlan.
De sajnos megdöglött mind a kétszázhatvan.

A történet vége még inkább tragikus:
Bacon úr elkapott valami tyúkvírust,
s olyannyira, hogy meg is halt beléje.
– Nos, nekünk sem ad ez sok okot reményre!






Kőbánya fölött



„Titokteljes erőmező!
Szemünk elől a sínpárt eltakarja
A táj képében létező
Szocializmus sívó sétaparkja”
                                  (Térey János)



kőbánya fölött
a hold vagy kétszáz ár
külön él itt ember
polgár és proletár

s hüllőpofával a
vendégmunkás izmos
nyakszirtjéről kacsint
a szocializmus

rég kidőlt dög mely
itt rohad a mélyben
röntgenképként
a külváros szívében

s hiába minden
megszépítő játszma
akad ki a dögöt
megint csak kiássa

vakfoltként hogy önnön
holdjára vetítse
halotti maszkját mely
sok élőnek tükre

ám az őrült sátán
szelíd lett azóta
farizeus mezben
a hívő s a helóta

s az ígéret hogy
megváltozik minden
– istenből felhő lesz
s a felhőből isten –

jákob-létraként
a zöld ködön úgy ing át
mint angyalok lábáról
lecsúszott harisnyák

A lap tetejére