NAPÚT 2008/1., 21–24. oldal
Tartalom
Kardos Gy. József
A szellem fölénye
Ladik Katalin
Ajándék-álom
Egy ajándék nap. Legyen ez a szabadon kezelt téma százötven sornyi gondolatfutamokhoz, rövid írásokhoz – fordultunk többekhez a szökőév alkalmából.
András Sándor
Szökőév – szökőnap
Szökőév van megint, és mivel felkértek, írnék-e erről az eseményről, elgondolkoztam felőle. Csak úgy magamban, minden tudós szerszám nélkül, amiből viszont rájöttem, fogalmam sincs, hogyan lehetséges ez a közelgő extra nap. Annyit tudtam és tudok, hogy szükség volt rá, mert nem percre pontosan lehetett beosztani valamikor a naptárt, így hát idővel, pontosan négy év során felgyülemlik egynapnyi idő. Még arra is emlékezni vélek, hogy ezek az extra napok sem elegendők, valamikor még be kell toldani majd egy további napot. Nos, azt értem, hogy négy év során összegyűlik annyi perc, ami kitesz huszonnégy órát, tehát egy napot, csak az nem fér a fejembe, hogyan kelhet fel eggyel többször a nap. Végül is elfogadom békésen, hogy a naprendszer nem milliméterre és másodpercre pontosan jár, hiszen ezeket a mértékegységeket emberek találták ki és osztották fel, a naprendszert viszont nem emberi számítás állította össze és futtatja. Elfogadom azt is, hogy bármilyen bámulatos is a matematika és a fizika, így az asztronómia közti kapcsolat, az égitestek mozgása mégsem követi egészen pontosan a matematika viszonylatait (arról nem is szólva, hogy számuk, vagyis keletkezésük nem vezethető le matematikailag). Ez a majdnem és a nem egészen közti különbség még megnyugtató is számomra, sőt öröm a szökőév, a szökőnap. Ezúttal nem a gnosztikusokkal tartok, akik hite szerint a világot egy balkezes demiurgosz teremtette, nem az Isten, inkább az emberi képességeket tartom lényegében összemérhetetlennek a keletkezett és szüntelen keletkező világgal, természettel.
Csak az zavar, amit már említettem: nem értem, hogyan fér eggyel több napkelte négyévenként a rendszer működésébe. Hiszen a nap február 29-én is fel fog kelni, ebben az évben 366-szor kel fel, nem 365-ször. Ebből a magamnak megvallott nem értem-ből a megvallással együtt rá kellett jönnöm, hogy úgynevezett tanult emberként fogalmam sincs bizonyos eleminek mondható dolgokról. Hát én elsősorban ezt köszönhetem az ez évi, a 2008-as szökőévnek, illetve szökőnapnak, amelyik el is szökik majd rögtön azután, hogy elébem szökött. Életem nem lett ettől hosszabb, sőt feltehetően észre se fogom venni, hogy ebben az évben egy nappal többet éltem, de a világ rejtélyességét egy eddig észrevétlen szempontból vehettem máris észbe. Ez már maga ajándék, előre kaptam meg, így most csak arra lehetek kíváncsi, hogy azon a napon is újnak-meglepőnek tűnik-e majd.
Másodiknak eszembe ötlött Gilbert és Sullivan A penzance-i kalózok (The Pirates of Penzance) című vígoperájának egyik humoros részlete. Frederic, a fiatal kalóztanonc a kalózok ellen akar fordulni, de a Kalózkirály felhívja a figyelmét, hogy szerződésük szerint a tanoncnak kötelessége velük maradni 21. születésnapjáig, és mivel ő szökőévben, tehát szökőnapon született, egyelőre még csak az 5. születésnapját töltötte be. Ebből pedig nem az derül ki számára, hogy csak négyévenként van születésnapja – ami eléggé ádáz dolog, és nem tudni, kit, illetve mit kell kárhoztatni érte, a naprendszert vagy a rendet teremtő emberi elmét, esetleg magát a Teremtőt –, hanem egyfelől az, hogy nem hagyhatja el a kalózokat, másfelől az a nem kevésbé szerencsétlen körülmény, hogy újdonsült szerelméhez majd csak nyolcvanéves kora körül térhet vissza, miután betöltötte 21. születésnapját.
Az abszurd ötlet persze abból a normális tényből indul ki, hogy az embernek évenként van születésnapja, ebből a normális meggondolásból lóugrik az abszurd, hogy ha eddig öt születésnapja volt, akkor még csak ötéves lehet. Én viszont nem ezt a szabadságától (mondjuk: nagykorúságától) megfosztott embert sajnáltam meg, amikor mindez átfutott a fejemen, hanem általánosítva mindazokat, akiknek csak minden negyedik évben van születésnapjuk. Hiszen az valószínűleg megoldható, gondoltam, ha valakinek a névnapja esik szökőnapra, végül is egy-egy szentnek a neve az év több napját is díszítheti, egy ember születésnapja viszont csakis egyetlen napra eshet. A lélekvándorok is, ha vannak ilyen lények, mindegyik inkarnációba csak egyszer születhetnek, és ha szökőnapon születnek valamelyikbe, azt a bizonyosat ők is csak négyévenként ünnepelhetik meg.
Amikor idáig értem, elfogott a kíváncsiság, vajon melyik név napja az a bizonyos február 29. Felütöttem a naptárt, a 2004-est, mert még mindig nem vettem meg a 2008-ast, és látom: „Elemér”. Na, ti szegény Elemérek, gondoltam, van-e nektek más napotok is a naptárban? A naptár átforgatásától azonban húzódoztam, inkább büszkeségemről tettlegesen is lemondva belenéztem interneten az enciklopédiákba, hiszen igazi kíváncsiságom azt kérdeztette velem, hogyan kelhet fel a nap négyévenként eggyel többször, illetve hogyan nem vesszük észre, hogyan gyűlnek azok a percek. Ha négyévenként egy nap a különbség, gondoltam, kétévenként fél napnak kellene lennie, és hát nem úgy van.
Hamarosan megtudtam, hogy az a bizonyos szökőnap február 24-e, nem 29-e, és amikor a naptárban megnéztem, az valóban 24-ét jelezte „szökőnap”-nak, és azt kellett látnom, hogy ahhoz naphoz nem jár név. A névnap kérdése ezzel megoldódott, gondoltam, az egyházatyák jóságosak voltak az Elemérekkel, a megoldás az volt, hogy négyévenként február 24-én senkinek sincs névnapja. Más évekkor van – Mátyás és Jázmin, ezek a 2004-es szökőévben február 25-ére estek –, szökőévenként viszont nincs. Névnappal ezt meg lehet tenni, születésnappal már nem. Az enciklopédiák szövegei szerint úgy lehet, hogy valaki február 28-án vagy március elsején ünnepli a születésnapját, nem azon a napon, amelyiken ténylegesen született. Igen ám, ötlött ebből eszembe, hogyan lehet tudni, hogy melyik napon, melyik napkeltéhez kapcsolhatóan született meg valaki, ha a mai naptár szerint február 29-én, hiszen nem az az igazi (de jure) szökőnap, hanem csak a tényleges (de facto), mivel az igazi, az 24-e. Nem is arról van szó, hogy a Föld történetének melyik napkeltéjéhez kapcsolhatóan született meg valaki, hiszen azt nem számolja és nem is számolhatja senki. Éppen most olvastam egy recenzióban, hogy a Föld 4,5 milliárd éves, akkor pedig nehezen lehetne megszámolni, melyik – hanyadik – napon született egy ember. A kérdés inkább az, hogy miért nem 29-e a szökőnap, vagyis aki szökőévben született, miért nem szökőnapon?
A pontos válasz erre túl bonyolult, a régi római naptárkészítők meggondolásainak ismeretét kívánja meg. Miért, miért nem, akkor holdnap-kalendárium volt szokásban – maga a „kalendárium” szó az újhold napjának nevéből ered –, és február 24-én egy hónapot adtak az évhez. Ezt változtatta meg Julius Caesar Kr. e. 46-ban, amikor egy napot adott 24-éhez, vagyis két 24-e volt. (De jure tehát, magyar naptár szövege szerint, ma sem február végéhez toldanak egy napot, hanem február két napja közé illesztenek egyet, csak ezt nem úgy teszik, mint egykor a rómaiak, nem két 24-ét írnak.) Az egész mögött alapmagyarázatként pedig az található, hogy a naptári évet az évszaki évhez igazították, a márciusi napéjegyenlőséghez. A Föld pedig a Nap körül nem 365, hanem kb. 365 és egynegyed nap alatt fordul meg. Gergely pápa idejére akkora lett a naptári és az évszaki évek közötti eltérés, hogy a napéjegyenlőség a naptár szerint már március 11-ére esett, ezért deklarálta ő 1582-ben, hogy október 4-ére 15-e következzék. A katolikus országok ezt átvették, Magyarország 1587-ben, a protestáns német országok csak 1700-ban, Anglia – gyarmataival együtt – 1752-ben, a Szovjetunió – bár pontosabb naptárt használt – csak 1918-ban. (Jellegzetes, hogy Amerikában követelték is az emberek a tőlük elorzott 11 napot.)
A cél tehát az volt, hogy a tavaszi napéjegyenlőség március 21-ére essék. Még így is eltérés van az évszakok éve és a naptár éve között, de a különbség csak nyolcezer év múlva lesz körülbelül egynapnyi. Ráadásul az is szabály, hogy a százas éveknek négyszázzal is oszthatóknak kell lenniük, vagyis például 1900 nem volt szökőév. Szegény Frederic, ha élt volna és megélhette volna az 1900-as évet – vegyük azt a most itt létesített szabályt, hogy a vígopera elkészültének évében volt ő annyi idős, mint benne –, veszített volna egy születésnapot.
Megtudtam azt is, hogy teljes pontosság azért sem prognosztizálható, mert egyfelől a tavaszi napéjegyenlőség napja változik a Föld tengelyének elmozdulása miatt, másfelől a Föld forgása lassúbbodik az árapályok hatására. Viszont mindez megerősített örömömben, hogy az úgynevezett természet elsődleges, az emberi számítás, így a naptár is, másodlagos. Végül is a tavaszi napéjegyenlőség napja, március 21., azért lett fontos, mert húsvét a Hold 14. napjára következő vasárnapra esik, a Hold 14. napja viszont március 21-ére (vagy közelébe).
Megerősödtem mindezekért abban a régi meggyőződésemben is, hogy a magam ideje a testem ideje, az pedig a Nap körül forgó Földhöz kapcsolódik, nem a naptárhoz, bár a Hold 14. napjára következő vasárnap – amelyik magyarul a vásár napja, de angolul, németül a Napé – azért fontos, mert emberek tették azzá (ünneppé Konstantin 321-ben). Egykor és sokfelé ma is az volt a hét első napja (ezért lett sokfelé, nálunk is a szlávból, szerda a hét „közepe”). Figyelembe veszem hát a naptárt, miközben tudom, hogy testem, József Attilával szólva, „csillagokhoz igazítva jár”, elmém-szellemem pedig nemcsak a naptárhoz. Hanem mihez még és mindenekelőtt? Ezt kérdem, erre érdemes kérdezni, vélem, így jó élni: a tudom és a keresem, vagyis a tudni szeretném között.
Ezeket a gondolatokat, ezt az elgondolkodást köszönhetem ennek a 2008-as szökőévnek, amelyik az évszak és a naptár együtteséből adódik, de köszönhetem persze a felkérésnek is. Kérés, kérdés (legalábbis magyarul) egy tőről fakad, rokon indulat indítja mind a kettőt, és valószínűleg azért, mert – helyesebben: azáltal, hogy – rokon indulat a kíváncsiság és a kívánás. Az a rokon indulat pedig bennünk, emberekben, olyan természetes, mint a Föld forgása és keringése, még ha azt is hisszük, hogy a kíváncsiság és a kívánás lineáris, célra irányul, míg a Föld forgása körkörös, illetve a szó mindkét értelmében elliptikus. Hiszen tudhatjuk, hogy a kívánás és a kíváncsiság célra irányulónak csak tűnik, valójában szüntelenül újra buzog, maga magából, valamiképp abból, ami természetünk szerint vagyunk.
Mindezekért számomra a február 29-e is olyan nap lesz, mint a többi, ha lesz nap, vagyis ha tényleg és nekem is felkel a nap. Most nem várok tőle se többet, se kevesebbet, s hogy akkor mit fogok várni és kívánni, mire leszek, ha leszek, kíváncsi, egyelőre és addig meg nem mondhatom.