NAPÚT 2008/1., 9–11. oldal
Tartalom
Balogh Robert
Höhö
Kardos Gy. József
A szellem fölénye
Gyárfás Endre
Lúdas Matyi 2007
ELSŐ LEVONÁS
Hajdann, egy faluban, a’ Nyírenn-é vagy az Erdő
háton, bárhol, Krisztus után jó kétezer évvel
főhősöm, Lúdas Matyi, régi baromfitenyésztő,
csődbe jutott, s már számláit sem tudta fizetni.
Anyja a nyugdíjából tengődött, szeretője
más ágyába heverve remélte, hogy eljut a csúcsig.
(Korlátlan hitelű kártyát értünk ama csúcson.)
Munkát kéne találnom, töprengett Matyi búsan,
sok mindent tudok én, van mesterségem ezernyi.
Csakhogy a munkaerőpiacon szűkség vala bőven:
szűk/lehető/ség, s nem jó dolgos férfira szükség.
Kölcsönkért, hitelért kuncsorgott, ámde hiába,
mert hitel annak jár, akinek már van valamicske.
Ekkor – mint aki éppen a tenger habjaival küzd,
s érzi, hogy őt várják ma a cápák munkaebédre,
mentőcsónakot áhít, s lám, már jő is a csónak –
megpillant egy szót a lapokban: „MUNKAAJÁNLAT.
Döbrögi káefté felvesz jószághoz is értő
dolgos munkaerőt. Az az egy feltétele van csak,
hogy befizessen a csekkszámlánkra egy összeget, aztán
várjon az értesítésre, hogy ekkor és ekkor a munkát
kezdheti. Hol s mi a munka, no persze, tudatjuk időben.”
Nem piti aprópénz ez az összeg, ámde megéri,
így gondolta Matyink, s kölcsönt kunyerálva kamatra
végre kinyögte, s nyomban a csekkszámlára utalta.
Várt, csak várt, de napok, hetek úgy múltak, hogy a válasz
nem jött meg, sem postával, sem postagalambbal.
(Bár egy jó sült/posta/galambra a szája megéhült.)
Nem bírván cérnával, végül fölmene Lúdas,
ám az adott címen csak egy ócska üres telek állott,
s látta, a cégjegyzékben a Döbrögi-cég neve nincs meg.
Prókátornál, pandúrnál próbált kutakodni,
ám a csaló – hiszen az lehetett – eltűnt a homályban.
Csakhogy Mátyás föl nem adá, és kezde nyomozni.
Lám, a nyomok nyugatibb, módosb országba vezetnek.
Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza,
esküdözik hősünk; nincs rá ok, hogy be ne tartsa.
MÁSODIK LEVONÁS
Túl a határon Döbrögi ingatlanban utazgat,
alkuszik, ad-vesz, majd pihenésül néha vadászgat.
Tudván ezt Matyi, most mint erdőbirtokos azzal
ámítgatja, hogy irtó gazdag az erdeje vadban,
ám maga nem szeret ártatlan lényekre tüzelni.
Felcsillan szeme Döbröginek, s bár óvatos ember,
hobbija ejti rabul: oly fontos a trófeagyűjtés,
hogy nem vizsgálódik eléggé, s rámegy a lépre.
Megszokván otthon, hogy könnyű semmibe venni
törvényt, környezetóvó vadvédelmi tilalmat,
járja az erdőt fegyveresen, rőtvadra lövöldöz.
Ott fut az őzbak, s ő ma bakot lő, tudja előre.
Hát bizony úgy lett. Drága bakot lőtt, mert Matyi által
aktivizált természetvédők jöttek azonnal.
Hányszor csattant furkósbotjuk Döbrögi hátán?
Tán a kakuk számolta csupán vagy az erdei visszhang.
Felbukkant Matyi végül, s így szólt: Íme, az első.
Sérelmét Lúdas már csak kétszer veri vissza.
HARMADIK LEVONÁS
Sokba kerülhet az eltört csontok gyógykezelése
ott, hol Döbrögi túllőtt minden célon. Ezért hát
ismét itthon leste, hogyan lehet újra nyomulni.
Ím, a csodás szociális háló! Hogyha ügyes vagy,
foghatsz véle aranyhalat, és pompás lakomád lesz.
Lúdas mint hivatalnok Döbrögit új feladattal
bízta meg: osszon szét ruhafélét rászorulók közt.
(Jószándék gyűjtötte halomba sokunk adományát.)
Hogy fog Döbrögi osztani? Mátyás tudta előre.
Jól ismerte a lelkét, bár nem volt pszichológus.
Nem tett mást Matyi, mint hogy a rászorulókat a raktár
környékére hívatta. De bottal gyertek, izente.
Éjféltájt teherautóval jött Döbrögi halkan,
s kezdte rakodni a holmit, hogy jó pénzen eladja.
Ám ekkor botok illették ülepét, s nem akárhogy.
Felbukkant Matyi végül, s így szólt: Második ez már.
Még egyszer veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.
NEGYEDIK LEVONÁS
Döbrögi úr megtudta, ki volt a verés okozója.
Bosszút megbosszulni olyan, mint sakkra ha sakkot
adnánk, bár a megoldás végül mégis a matt lesz.
Döbrögi összetoborzott néhány konditeremből
öt-hat vállra (nem agyra) kigyúrt, tetovált deli fickót.
(Ajkon, fülcimpán és más fityegőn vala pírszing.)
Itt a fotó Matyiról, szólt megbízójuk, azonnal
szóljatok, és magam állok a bandánk élire nyomban,
én ütöm elsőnek, s azután a ti dolgotok immár,
hogy palacsintává verjétek. Állom a cechet.
Tudvalevő, hogy nálunk minden hír kiszivárog.
Tudta Matyink, mi az ábra, s nagy ravaszul kieszelte,
hogy’ fenyegethetné ama ütleg Döbrögit inkább,
semmint őt, aki mellett óvón áll az igazság.
Egy nagy maffia főnöke – bár nem fűzte barátság
hozzá Lúdast – hajlandó volt már csak a balhé
kedvéért is, hogy Matyi maszkját öltse magára.
Így, Lúdas Matyiként ült golfklubjában egy este.
Pincérekként álltak a testőrök körülötte.
Pár esemes, ememes, és Döbrögi tudta, hol éri
ellenségét tetten. A banda elindula rögvest
– élén őmaga – és bőszen benyomultak a klubba.
Éppen az ál-Matyihoz közelített Döbrögi ökle,
ámde a maffiafőnök buzgó őrei máris
ugrottak – ez a dolguk –, s verték Döbrögi hátát,
majd elejét, tetejét, s hogy alulról mit kapa, mit sem,
bízzuk az úri közönség gyermeki képzeletére!
Csakhogy a többi, ki Döbrögi védelmére szegődött,
megszolgálni akarván bérét, harcba vetette
öklét, szíját, nuncsakuját, botját, karikását.
Trója alatt sem zajlott ádázabb csata hajdan.
Míg a gorillák küzdöttek, közibük keveredvén
Döbrögit innen is, onnan is érte a férfias ütleg.
Hordágyon volt már, amidőn meglátta: fölötte
ott mosolyog Matyi, mint aki elvégezte a dolgát.
Megkaptad, szólt Lúdas, lám, ez jár a csalónak.
Megsarcoltad a munkát váró, jóhiszemű nép
jó néhány tagját, még engemet is. De a bosszú
végül mégis elért. Én megmondottam előre:
háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.