NAPÚT 2007/10., 143–145. oldal
Tartalom
Nádler István
festő
Kovács Attila
képzőművész, szintaktikus
Tandori Dezső
író, költő, műfordító (Budapest, 1938. december 8.)
A szerző írja vallomását, de babonából nem teszi közzé, míg valóban be nem tölti a hetvenet.
József Attila „ma”
I.
Korszerűtlen vagyok. Nem is vagyok „ma”,
én, aki itt e sorokat rovom.
Vagyok csak a múltakat sokszorozva,
ebbe belefogyón.
Kit családfők kegyelnek, sose voltam,
hűvös és örökkévaló
dolgok hívtak őgyelgésre: botoljam
le adagom, akár a virsliló.
Nem vonzott a durvulás. Se a freudi
elmélet, se a többi,
nem bírtam tételek szerint akarni;
mint tornát, éneket, rajzot: kilökni
a holnapra-teendőkből amit csak
lehet! Portásnak lehetett
állnom diplomámmal, és hogy tanítsak,
alig hittem rátermettségemet.
Ifjúságom zöld vadon volt-e, kérdem?
Átlagosan fociztam,
fák kérgén alig horzsoltam a térdem,
néhány vízi túrát lehúztam.
Ötven éve márciusban, hogy e
pályán nyilvánosan vagyok.
Mit kérdezném, gyarapszik-e, fogy-e
bármi, ha gyarapodom, ha fogyok?
Unom a hűvös hajnali plazákat,
hegyek tövén, mégis ők: tereim.
Plazítani megyek ma is, a bánat
bánkódjék a kor eseményein!
II.
Minap rájöttem, milyen balga kedvvel
hallgatunk híreket,
saját kényszerképzetünk nem ereszt el,
de csak az áhitat, az se lehet,
a részegség, hajnali, délutáni,
s hogy egy nagy Úr vendégei
lennénk, ám higgye Kosztolányi,
rendben, bejött neki.
Jó, József Attilával bírták egymást;
összekötötte őket az a „Meglásd…”
Egyik itt, másik amott engedett.
Most együtt vannak. S inkább kávéházba
járnak, nem csillagflipper égi bálba,
és velük Szép Ernő is ott lehet.
III.
Ne mondd, hogy mindent, mi ennivaló,
megkóstoltál – s kiköptél.
A dolgok sokkal szomorúbbak ennél,
majd még ennél, „hol egy FALATOZÓ”?
kérdeznéd, mint a világvégi busz
poros várótermén, de sorra zárnak
a boltok, maradéka egy bazárnak,
ennyi, amire keresgélve jutsz.
Hát örvendj gyorsan kedves-hűs plazádnak,
menj, mielőtt a tömeg is beárad,
hazafelé puffadás elleni
gyogyót vegyél, vagy segítsd karnitinnel,
ami másképp csak hány-vet ámmal-ímmel,
egyebeken nem tudsz segíteni.
IV.
Fejezd be. Ezt. Végső következések
napja – az még odább van.
Keress, dobozban, pár könnyű emléket,
maradj, vagy ne maradj szobádban,
emelj le polcodról, vagy ne emelj le,
naplókat, verses könyveket,
egy kis játékot is megérdemelve
délután kártyaosztásod lehet,
a házi bajnokin. Aztán beszámolsz,
magánlevelezésben, mind a hajmeresztő
fordulatokról, melyek a világ
minden tenisztornáját, fociját
helyettesítik neked, s óravesztő
emlékeket elfeledgetve tárolsz.
Megszeged a kenyeret, mint szonett
szép szabályát, „egy vashatost neked”!
Mind, amíg így segíthetsz magadon,
hogy egy rab munka helyett más rabon
ily szabadon, váltogatva raboskodsz,
büszke se légy, de csak ne is szabadkozz.
