NAPÚT 2007/10., 140–141. oldal
Tartalom
Jakabházy László
jégkorongozó, edző
Nádler István
festő
Féner Tamás
fotóművész (Budapest, 1938. november 17.)
(A mama helye.) Ili, kész vagyok!, szólt fel helyéről, a földszintről apám a női karzatra. Anyám összeszedelődzködött, miriam, fejkendő. Minden imakönyv miriam. Apám tudta a vallást, anyám gyakorolta. A péntek esti gyertyazündolás békésen kezdődött. Ahogy illik. Aztán veszekedésbe fordult a kosztpénz felett, ahogy szokott. Apám ortodox házban nőtt fel, anyám neológban. Glatt kóser ház volt a miénk, amíg élt anyám. Ez is sakterhez küldi a halat – mondta a nagyon zsidó asszonyokra. Azért volt jó is abban a zsidó életben. A dupla iskolaszünet. Pészachkor tízórai: alma és macesz. Vagy kemény tojás. Esetleg kremzli. Cukorral. A Klauzál téri hússzék embere anyám elé csapott egy barna papírcsomagot, és árat mondott. Otthon derült ki, mi van a barna papírban. Többnyire marhalapocka, borjúszegy vagy bríz. A bríz nagyon jó volt hagymával sütve. Meg télen jó volt az inasz. Libaháj sóval, paprikával, fokhagymával, a vécéablakban fagyasztva. Ott volt a leghidegebb. Meg a dampfknédli vaníliás cukorral, forró libazsírral. A pészachi edény nem volt gond. Vittünk újat a boltból. Ünnep után visszakerült. Egyébként, ha anyám a kosztpénzhez – heti kétszáz – még hat új tányért kért, mert otthon elfogyott, apám, mint egy kecskebak rohant a boltban a falnak, hogy csak úgy csattant. A pénzt is, az árut is, a pénzt is, az árut is!, ordította. Eleinte a Dohányba jártunk az ünnepekkor. Máskor nemigen. Jom kippúrkor délben anyám hazaküldött enni. Nagyanyám egy lábassal püfölt. Szegény Ili éhezik, te meg itt zabálsz! Azután következő ősszel a Vasvári. Hogy ne lássák az embert. Azután az első ünnepen a Frank meg a többi, az egész vasedény-vezetőség ott ült a templomban. Hogy ne lássák. Azután halálukig együtt ultiztak, kis alapon. A Kohlmann rabbi elnézte, hogy bar micvókor latin betűs puskát vittem. Mert megszűnt a zsidó iskola. A Wesselényi. Ahonnan mi, gyerekek takarítottuk ki a gettókórház utolsó nyomait. A 252-es Kiss József zsidó cserkészcsapat. A Bilek csapatparancsnok. A Piloti bá. Aranypajzs horda. Én vagyok a Balu.
(A temető.) A Dob és a Rumbach sarkán sapkaüzem volt. Abban a gettórendőrség. Karszalag, fekete svájcisapka, gumibot. Na, rendőrség. Mit nem vállal egy tányér levesért az ember. Az üzem galériáján – ott aludtak, akik tudtak – sok láda sapkajelvény. Leventejelvény és katonasapka-rózsa, vöröskeresztes jelvény és diákjelvény. Ha én egyszer olyat viselhetnék. Jó volt ott játszani. Azt hiszem, a gettó minden percére emlékszem. Főleg a halottakra, sok, rengeteg halottra. Nagyon hideg volt. A halottnénik és a halottbácsik. Fagyott arccal bámulnak felfele. Az is, aki két gerenda közé szorult a gettónapok alatt lebombázott ház egyik emeletén. Még élt egy darabig, amikor kiomlott alóla az épület. Még kiabált egy darabig, mesélték a fiúk. Azután kívülről lelőtték. Halottak a Klauzál téren, a csarnokban. A Dob utca sarkán egy üzletben. Ahogy Jevgenyij Haldej fényképén. Yo lo vi. Így láttam. Goya. Teljesen véletlenül találkoztam a papával a Klauzál téren. Ott lakott. Télacholt a munkaszolgálatból, és maga ment be a gettóba. Az átvert keretlegény bácsi napokig lakott nálunk, az előszobában. Várta a papát. De az nem jött. Egész nap az utcán. Sorbaállás vízért. Sorbaállás a leveselosztónál. Sorbaállás a lépcsőházban a leves és a celofános szójakolbász szétmérésénél. Halottak és az ázott malter szaga. Kocsikon, szánkókon tátott szájú néniket húztak a zsinagóga felé. Bár ott laktunk, nem nézhettük meg, mert közel volt a gettókapu. Éjjel, minden éjjel felöltözve a pincében aludtunk. Csak a lépcsőnél volt egy gyertya. Sötét. A pincében a papazsidórendőr a család helyét a falra festett fehér négyszög alatt jelölte ki. Mindenkinek ő jelölte ki. Bombatalálatnál azt a négyszöget kellett az ott levő szerszámokkal áttörni a szomszéd pincéig. Tuti megoldás. Aztán jött az Illés Béla íróbácsi és szovjet főhadnagy. Egy tankkal áttörte a gettópalánkot a Kertész utcában, elrobogott a Fészekig és rendelt egy jó erős feketét, felírásra. Ő mesélte.
