NAPÚT 2007/10., 133–134. oldal
Tartalom
Dimény Judit
zenetanár, szerkesztő
Dömölky János
rendező
Szumrák Vera
táncművész (Budapest, 1938. október 28.)
Kislánykoromban, mint minden gyerek, elképzeltem magam felnőttnek. Királykisasszony szerettem volna lenni, balerina és mama.
Amikor hatéves koromban apukáméknak választani kellett az általam megálmodott jövőbeli szerepekből, megpróbáltak sorrendet felállítani vágyaimból, és mivel apukám jó barátja volt Harangozó Gyula, aki ismert születésemtől, evidenciaként közölte: a gyerek szép, jó alakú és mozgékony, az Operában a helye.
Így kerültem első osztályos koromban kétezer gyerekkel versengve az Operaház balettiskolájába.
1950-ben megalakult a Balettintézet, és Nádasi Ferenc az általa Kiválasztott legtehetségesebb növendékekből szervezett egy osztályt, akik a kilencéves tanulási penzumot négy év alatt tették le. 1954-ben végeztem, szerződtetett az Operaház, és noha még iskolás voltam, hiszen nem voltam még 16 sem, itt, ebben a házban töltöttem szakmai életemet 1980-ban, Párizsban elszenvedett balesetemig.
Maurice Béjart-ral |
Első szerepem Giselle Myrtája volt, majd ezt követte Kenesei–Vashegyi Bihari nótájának női főszerepe. Ez a szerep számomra nagyon fontos, én voltam benne Venus, és Dózsa Imre Parisként, mint álmaim királyfija is belépett az életembe. 1963-ban összeházasodtunk, és ez a herceg ma is mellettem és velem van. És jöttek a szerepek. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek az Operaház balettéletének jelentős időszakát jelentették. A férfi és női szólisták lehetőségei az orosz és nyugati repertoár, valamint Seregi és Harangozó balettjei révén nagyon változatos feladatokat biztosítottak számunkra. A repertoár Balanchine-tól a nagy klasszikus orosz baletteken át Seregiig és Bejart-balettekig terjedt, szinte felölelte a táncvilág minden szegmensét.
Alkatom és egyéniségem leginkább a nőt megfogalmazó drámai szerepekre predesztinált, de kedves szerepeim egyike volt a Csipkerózsika Orgonatündére is. Szerettem Harangozó és Seregi Csodálatos mandarinjának Lány szerepét, és boldog voltam, hogy mindkét koreográfus által megálmodott Bartók-táncdráma főszereplője lehettem. Táncoltam Eck Imre balettjeiben – például Csongor és Tünde (Ledér), Undine (Beatriche) –, majd jöttek a Seregi-balettek: Spartacus (Julia), A Városban főszerepe, Mandarin (Lány), Cédrus (Fekete Asszony), Harangozó: Poloveczi táncok (Asszony), Térzene (Primadonna), Seherezáde (főszerep). Balanchine: Apollo, Szerenád főszerepei. Bolero, Vajnonen: Párizs lángjai, Bejart: „Ez lenne a halál?”, Le Sacre du printemps (kiválasztott lány), Bahcsiszeráji Szökőkút (Zaréma), Gajane (Aisa). Ezek a szerepek és a többiek, amiket eltáncoltam, töltötték ki az életemet, és a vágy, hogy teljesítsem életem igazi hivatását, és mama lehessek.
Nagyon nehezen sikerült, többszöri nekifutásra, végig ágyban fekve, de 1972-ben megszületett kislányom, Marianna, és 1979-ben fiam, Imre. Ők azok, akikért érdemes volt megszületnem.
Ma, öt unokával, egy Liszt-díjjal, érdemes és kiváló művész kitüntetéssel és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjével dicsekedhetek, és egy férjjel, aki a kezdetektől mellettem állt.
Azt hiszem, mindent megkaptam Istentől, amiről gyermekként álmodoztam.
