NAPÚT 2007/10., 108–109. oldal
Tartalom
Tarjáni Ferenc
kürtművész
Szeredás András
dramaturg
Báger Gusztáv
közgazdász, költő (Csörötnek, 1938. szeptember 12.)
A líra közgazdasági szegmensét mintázza hetven sorom (hetven évbe zárva).
Bibliai szám a 70. Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak, mondja az Úr Isten Dániel prófétának (Dániel 9. 24.); Jézus hetven tanítványt küldött ki Izraelbe, hogy hirdessék az evangéliumot; hetven évig tartott a babiloni fogság, hetven év után szabadult meg a Szentföld.
A profán világban is jelentős tekintélyt vívott ki magának a hetvenes szám, több filozófiai paradigma a teljességet véli „meghúzódni” mögötte. Hisz az egytizede 7, ami a mítoszok, népmesék központi eleme, a Gergely-naptár is erre az összegre épül. (Magyarországon eddig hét kötetem jelent meg…)
Rátérve az én életemre, röviden, hogy a hetven esztendőn belül (a hetven soron is belül) maradjak: jelenleg az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója vagyok és egyetemi tanárként tanítok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Szolnoki Főiskolán. A Vas megyei szülőfalumban nagymamám már előre megmondta, nem lehet belőlem költő, hisz édesanyámat lefogta az ÁVO egy jugoszláv személlyel való, ártalmatlan kapcsolattartás miatt. Végül kiengedték, de a nagyi véleménye meghatározta pályakezdésemet. A technikumban is kísért a humán szellem, hisz Léda (Kőszegfalvy Magda) tanárnő belém plántálta a vers szeretetét. Csak néztem kékbe emelkedő szőkeségét… Az ő lakásában olvastam fel első zsengéimet.
Így a szombathelyi Közgazdasági Technikumban folytattam tanulmányaimat, majd a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg Simon Istvánnal, az iszkázi Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, a Lúdláb étteremben találkoztam Orbán Ottóval, Kalász Mártonnal, Csanády Jánossal és Hárs Györggyel.
Az Országos Tervhivatal tudományos kutatójaként hittem abban, hogy egy jó sakkjátékoshoz hasonlóan képesek vagyunk átlátni a gazdasági döntések távoli következményeit is. Beleástam magam a modellgondolkodás rejtelmeibe és a rendszerszemléletet alkalmaztam mint módszert. Kiváló közgazdászokkal (Faluvégi Lajos, Ganczer Sándor, Hetényi István, Hoós János, Kádár Béla, Kemenes Ernő, Kornai János, Németh Miklós, Medgyessy Péter, Morva Tamás) és jó matematikusokkal (Dancs István és Prekopa András) dolgoztam együtt, sőt, polihisztor rendszerkutatók is (Hajnal Albert, Kindler József) segítették a kutatást.
Azután Magyarország a szovjet érdekszféra számára – a gazdasági reformokat tekintve – kísérleti laborrá vált, de ezek a forradalmi változások általában megfeneklettek a politikai-hatalmi viszonyok zátonyain.
A gazdaságirányítás új módszereit azonban mi is Nyugatról importáltuk, én ezeket a cambridge-i ENSZ-ösztöndíjam során ismertem meg, egy új világ nyílt meg előttem, egy emberibb, célszerűbb létezés logikusan felépített és szervesen a társadalom igényeihez illeszkedő struktúrája.
A költészetemre is hatott ez az új szemlélet.
A civil foglalkozásom nem akadályozott meg abban, hogy lírai szemüvegen keresztül is lássam és „leírjam” a dolgokat és a folyamatokat. Öntörvényű nyelvi világ teremtődött ebből a kettősségből, ahogy Kántor Zsolt fogalmaz a rólam írt könyvében. A kilencvenes években sorra jelentek meg új verseim, könyvekbe szerkesztve – hála a Cserépfalvi Kiadónak első könyvemért, azután a Tevan, a Széphalom és a Tiszatáj kiadók odaadó támogatásáért.
Kabdebó Lóránt, Lengyel Balázs, Petőcz András, Lackfi János, Bella István és Tandori Dezső biztatásai, építő kritikái megnyugtattak, jó úton vagyok, ha megírom a velem „megesett” közgazdasági, globalista ügyeket, történeteket. Kulcsár-Szabó Ernő, az általam nagyra becsült irodalomtudós is levélben biztatott, amit nagy becsben őrzök az íróasztalfiókomban.
„A modern klasszikusa” – írta rólam T. D., és azt hiszem, ez a legmegfelelőbb definíció az én világképemről-lírámról. Bennem van a hagyományok tiszteletének mélyen húzódó szép tradíciója, a keresztény humánum, az értékek beépítésének óhaja, ugyanakkor a kánontörés játékos huncutsága is hajt.
Mondhatni, Európában otthon vagyok, Franciaországban és Németországban is jelent meg verseskönyvem, Forrai Eszter és Máté Imre kitűnő fordításai tették ezt lehetővé. Kabdebó Tamás nagyszerű fordításainak köszönhetően készül az angol kötet is. Abban is a régi témák, gondolatok bukkannak majd fel: a transzcendencia, a szeretet, a bölcsesség, a történelem és a szegények iránti irgalom.
Korszerűnek, kompatibilisnek lenni ma nagy műgondot igényel ezzel a látható világgal kapcsolatban. De én nem feledkezem el a láthatatlan és örökkévaló értékekről sem, ezért nekem a hetven év Isten kegyelméről szól elsősorban, ami Jézusban jelent meg. Ez egyes technicista-merkantilista köröknek tűnhet avítt dolognak, de nekem itt, a mikrokozmoszban megtartó erő. Egy verssel fejezem be szolid 70-kedésemet:
Mikrokozmosz
Éjjel sajog. Malomkerék.
Híd hidat: kő morzsol követ.
Milyen durván irtózatos:
szerves barlangban fém-szövet.
Lassan-lassan megőrülök:
hídjaim járhatatlanok,
érzékeim falon kúsznak
– és lenne még vagy hatvan ok.
Esőszaga van a télnek.
Emlékeim nyárba fagytak.
Olvad színe az időnek.
Térkép készül új szavaknak.
