NAPÚT 2007/10., 106–107. oldal
Tartalom
Szily Géza
festő
Báger Gusztáv
közgazdász, költő
Tarjáni Ferenc
kürtművész (Dorog, 1938. szeptember 11.)
(„Ami elmúlt, elmúlt…”) Soha nem próbáltam visszaidézni, milyen is volt az életem. Most is csak felkérésre teszem.
Elégedett, boldog ember voltam, szerettem családomat, és pályám, hivatásom is sokszor állított nehéz, de szép feladatok elé. Drága Édesapám, Tarjáni Schwirloch Ferenc a Felvidékről érkezett, és kapott munkát Dorogon, ahová magával hozta hangszereit (euphonium, harsona). A zene szeretetét, a réz hangszerek becsületét tőle örököltem, ő még idős korában is a Dorogi Szénbányák Zenekarában fújta, olyan szép hangon, amely még a hozzá nem értőknek is feltűnt.
Zenei tanulmányaimat a dorogi zeneiskolában kezdtem hegedűsként, Milkó Kláránál. Majd Békés-Tarhoson megnyílt Gulyás György vezetésével a Kodály Zoltán Ének- és Zeneiskola. Az ország területéről összegyűjtötték a nehéz körülmények között élő tehetséges gyerekeket, ott folytattam. Így lettem tarhosi diák. Hálás vagyok egy szilvafának is, melynek letört az ága, a csuklótörésem sajnos véget vetett ugyan hegedűsi pályámnak, de Budapesten Ónozó János tanár úr irányítása mellett ismertem meg és szerettem bele abba a hangszerbe, amely egész életemet elkísérte. Napi hat-nyolc óra gyakorlással sikeresen bepótoltam a hiányzó éveket, és hamarosan utolértem társaimat. Először a Postás Szimfonikus Zenekar tagja lettem, majd 1958-tól, Bródi Tamás karnagy úr vezetésével beilleszkedtem a Magyar Rádió Zenekara sokszínű, igényes munkájába. Szólamvezetőként, később szólistaként bejártuk egész Európát, Amerikát és a világ számos országát. Lehetőségem volt a New York-i Carnegie Hallban, a J. F. Kennedy Centerben, Washingtonban, Chicagóban szólistaként, valamint a Szovjetunió, Kína, Ausztrália nagyvárosaiban zenekari muzsikusként 37 évig elfújni a zeneirodalom legszebb alkotásait.
Szerettem szüleimet és Katinka feleségem, valamint 1964-ben született Ferenc fiam, akik itthon tartottak. Soha fel sem merült bennem, hogy a sok elém tett külföldi szerződés bármelyikét is aláírjam, és elhagyva családomat elinduljak a világba. Sikereimet elismerték, itthon a megnyert nemzetközi versenyek után (1962 Genf, 1964 München, 1966 Budapest) megtisztelő elismeréseket vehettem át: 1965, 1967 Liszt Ferenc-díj, 1975 érdemes művész, 1980 kiváló művész, majd Bartók–Pásztori-díj 2002.
Két város is díszpolgárai közé választott: Dorog, szülővárosom és Békés városa, ahol húsz éven át minden nyáron mesterkurzust tartottam mint a Békés-Tarhosi Zenei Napok kürttábor és kürtverseny művészeti vezetője. Luxemburg, Prága, München, Narbonne, Várna, Kína több városa, Sanghaj, Peking, a görög Santorini voltak a helyek, ahol vendégtanárként tanítottam vagy nemzetközi versenyeken zsűriztem.
A Magyar Fúvósötös tagjaként húsz évig olyan kitűnő művészekkel dolgozhattam együtt, mint Lajos Attila (fuvola), Kovács Béla (klarinét), Pongrátz Péter (oboa) és Fülemile Tibor (fagott). Az ő kiemelkedő tudásuk, hangszerszeretetük rám is nagy hatással volt.
A Bogár István vezette Strauss Orchestra Budapest tagjaként 15 éven át sok emlékezetes koncert közreműködője lehettem. A Budapesti Kamaraegyüttes sikeres elindulásának is résztvevője voltam. Ez volt az az időszak, amikor magyar zeneszerzők nekem írták, illetve ajánlották műveiket: Bogár István, Bozzay Attila, Dávid Gyula, Durkó Zsolt, Hidas Frigyes, Kocsár Miklós, Láng István, Soproni József. Örömmel töltött el, hogy társuk lehettem abban a munkában, ahol csodálatos hangszerem minden lehetőségét kihasználva modern zenét komponáltak.
1975-ben kezdődött pedagógiai munkám, a Zeneművészeti Egyetem tanára lettem.
Közreműködtem a Kürtiskola kezdőknek sorozat összeállításában.
Békésen 1987-től Szilágyi Pálma Apáczai Csere-díjas tanárnő, Ferenc fiam és európai vendégművészek közreműködésével indítottuk el fiatal kürtösök útját.
Ma már az itt tanult kürtösök a világ híres zenekaraiban dolgoznak és érnek el nagy sikereket.
1991-ben vehettem át egyetemi tanári kinevezésemet.
Büszke vagyok növendékeimre, akik a nemzetközi zenei versenyeken elért helyezéseikkel vagy zenekarainkban kiemelkedő munkájukkal bizonyították, hogy útmutatásom nem volt hiábavaló.
Mit szeretnék még ennyi öröm, és siker után? (A születésnapos mindig kívánhat…)
Mindenekelőtt egészséget, hogy még sokáig legyen részem abban a boldogságban, amit két kis unokám, Emma Katinka és Tamara Matilda fejlődése jelent. Édesanyjuk, Csorna Cseperke (fuvolaművész) gondoskodó szeretete mellett a két kislány vidám kacagása, zsivaja hetvenedik évem legnagyobb boldogsága.
Szeretném a Rádió archívumában tárolt közel 170 felvételem olyan közrebocsátását, hogy növendékeim, családom és a koncertjeim látogatói meghallgathassák ismét azt az ötven évet, amiben benne van az én tudásom, érzéseim és a kürt különleges, talán már nem is földi hangja.
Sokan, nagyon sokan vannak, kik szerettek, támogattak, mellettem álltak az elmúlt hetven év alatt. Nekik köszönöm, hogy boldog ember voltam!
