NAPÚT 2007/10., 52–54. oldal
Tartalom
Sándor György
író, előadóművész
Csire Gabriella
író, újságíró, szerkesztő
Forrai Eszter
költő (Budapest, 1938. április 14.)
1962-ben hagytam el Magyarországot, hogy Párizsban telepedjem le, de lélekben már itt voltam kamaszkorom óta, Párizsról álmodtam fiatalon is. Ady versei lobogtak előttem: „Párizs az én Bakonyom”.
Szerettem a szürrealistákat, Chagallt, Dalít, Chiricót. Mindig vágytam ebbe a városba, amelyről annyit olvastam, amelytől annyit vártam és amelyben nem is csalódtam. Még ma is, mint egy turista sétálok, csodálom híres utcácskáit, és amikor elutazom, „honvágy” gyötör Párizs után.
A kezdő évek bizony nehezek voltak. Nagyon sokat koplaltam, diákmenzán étkeztem, alkalmi munkákat vállaltam, segédmunkás voltam könyvüzletekben, irodákban, ankétokat csináltam, gyerekeket őriztem. Hideg, fűtetlen kis szobában álmodtam meleg, fürdőszobás lakásról. A „toronyszobában” írtam első verseimet, amelyekről majd később szólok. A kezdet nehézségeihez hozzájárult az is, hogy nem tudtam franciául, három évig jártam az Alliance Francaise nyelviskolájába; nehéz volt, de lassan megtanultam írni és beszélni. Sok francia barátom segítségével lassan beilleszkedtem az itteni életbe. A pénzkereséshez sohasem értettem, így csak a minimumot akartam, és sosem a luxust. Fő célom volt, hogy szabadon utazhassak, megismerjem azokat a városokat, ahova mindig vágytam: Londont, Münchent, Velencét, és eljussak Izraelbe. És mindez meg is valósult 1962-től napjainkig.
Fő élvezetem az utazás, a repülés, az új tájak, új emberek, új országok felé.
Az alkalmi munkák helyett végül sikerült 1982-től bejutnom a Ville de Paris városi múzeumaiba mint teremőr. Állami funkcionárius lettem a Carnavalet, majd a Musée d’Art Modernes falai közt.
A napi nyolc óra fárasztó volt: metró, buszok, este hét után értem haza – de így is boldog voltam, mert végre nem voltak nagy anyagi gondjaim, és minden erőmmel a költészetnek élhettem.
1997 óta már „nyugdíjas” vagyok, így teljes erőmből készülök az új kalandokra, új kötetek, új műfajok meghódítására.
Ha Kafka sorait idézem, azok fejezik ki legjobban a versíráshoz való hozzáállásomat: „Életmódomat csak az írás szabja meg, ha változik, úgy egyedül azért, hogy a lehetőségig jobban igazodjék az írás igényéhez, mert az élet rövid. Az írás egyedüli belső létlehetőségem.”
Az ihlet, a látomás, az indulat a szenvedésből született. Hároméves voltam, amikor apám a nácizmus áldozata lett, s özvegy anyámmal és két testvéremmel éltük át a háború rémségeit. A bujkálást, a nélkülözést, a szökést a Duna-parti gyerekotthonból, amelynek kis lakóit a Dunába lőtték a nácik. Lépcsők, Évfordulók, Apám emléke című verseim idézik legjobban ezeket az emlékeket.
„S a parton tanúként álltak
mint kiáltó vádiratok
a levetett gyerekcipők.”
Talán e sorok mindent elmondanak a háború rémtetteiről.
A versírás sokszor terápia számomra, így volt ez, amikor imádott édesanyámat elvesztettem. Verssé sírtam fájdalmaim, altatók, nyugtatók helyett, vele társalogtam versben, „két szív kifeszített légvonalán” túléltem az árvaságot, hála a versnek, a képek kivetítésének. A napló helyett verset író diáklányként megnyugtattam felkavart világomat. Anyám sírkövére vésettük apám nevét is, akinek nem tudjuk, hol van sírhelye. A két szülő örök együttléte, „égbeli ölelése” vezeti életem.
Versesköteteim sorra megjelentek, most látott napvilágot az ötödik francia kötetem, amelyet Sylvie Reymond Lépine fordított (azaz szabadon adaptálta). Nehéz, szinte lehetetlen számomra direkt franciául írni, s így a „kihordó anya”, a képeim átültetője, a társanya a francia költőnő, aki egyben barátnőm, Sylvie.
Nagyon sok munka, de lelkesen dolgozunk egy-egy vers lefordításán, s érdekes, hogy a módszert nagyra értékelte a France Culture egyik újságírója, aki interjút készített velünk a L’ombre des eclairs megjelenése alkalmából. Több érdekes utazásunk volt a magyarországi Alliance Francaise szervezésében. Pécs, Szeged, Győr, Debrecen városában két nyelven bemutattuk a verseimet.
1999 májusában Göncz Árpád kitüntetett a Magyar Köztársaság Arany Kereszt Érdemrenddel. Számomra ez nagy elismerés, harminc év után jólesett, hogy elismernek Magyarországon is.
Béládi Miklós Vándorének című antológiája óta a Szivárvány, az Árgus, a Pannon tükör, a Lyukasóra, az Élet és Irodalom közölte verseimet. Hűséges barátok, kritikusok: Máté Imre, Koppány Zsolt, Glück Csaba, Sallai Éva, Domokos Zsuzsa kísérik utam. Kabdebó Lóránt előszava a Színné vált szavak című kötetemhez szinte gyógyír volt számomra.
Nagy fontosságot tulajdonítottam a barátságnak. A levelezés (nem e-mail formában) fontos életemben. Tűz Tamás, Jékely Zoltán, Siklós István, Füst Milán, Kassák Lajos, Márai Sándor, Mallasz Gitta leveleit őrzik levéltáramban, a Széchényi Könyvtárban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nagy mesterem, Hatvany Bertalan kísérte utam, a Taoteking szinte a bibliám. Találkozásom olvasóimmal, fiatalokkal, diákokkal mindig nagy öröm volt számomra. Rendszeresen járok Szabadkára, ahol a könyvtárban többször bemutattam új kötetemet, Budapesten a Szent László Gimnáziumban, majd idén a Török Ignác Gimnáziumban és a Premontrei Református Líceumban bemutattam a Harmadik című kötetemet. Francia diákokkal ugyancsak találkoztam, Párizsban és Audincourtban. A holokauszt témájú verseim tanagyag volt számukra.
Befejezésül, de nem utolsósorban, festészetemről is szólnék, hiszen tíz éve rendszeresen festek, rajzolok, több kiállításon szerepeltem. Főleg kollázs, gouache, akvarell technikával. Legutóbbi kötetem (Színné vált szavak) borítóját is én terveztem. A költészet és a festészet szép ozmózisban él bennem, a színvilág színei költőivé és a versek festőivé válnak. A harmadik húr: Huzella Péteré, ő zenésíti meg verseim. Már néhányat hallottam Gödöllőn, ahol diákoknak előadtuk verseimet zenei kísérettel… Hetvenedik születésnapomra talán CD is születik.
Fontosabb köteteim:
Lépcsők. Múlt és jövő, 1994
Faágak tánca. Szepsi Csombor Kör, London, 1969
Korallzátony. Etana, München, 1980
Napóra mögött. Etana, München, 1972
Színné vált szavak. Széphalom, 2005
Francia nyelven:
L’ombre des eclairs. L’Harmattan, 1994
L’escalies de vogul. 1993
Dechirure de ciel. L’Harmattan, Catriers blues, 2002
Palettámon
Palettámon színes szavak
Szavak színe palettámon
Piros lángú háttér előtt
Kékessárga szendergésben
Tekinteted kék vizében
Fürdik szavam palettádon
Napsugaras reménységem
Kezed fehér, simogat véd
Szíved vörös árnyékában
Vászon dagad, színéhesen…
