NAPÚT 2007/10., 38–40. oldal
Tartalom
Orosz Adél
táncművész
Ágh István
író
Borsódy László
keramikus iparművész (Budapest, 1938. március 22.)
A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem 1956-ban. 1958-ban felvételt nyertem az Iparművészeti Főiskola ipari formatervező, majd harmadévtől kerámia szakára. Diplomámat Borsos Miklós tanszakán Csekovszky Árpád szakmai irányítása mellett 1963-ban dicsérettel szereztem meg.
1963–1985 között feleségemmel, B. Urbán Terézzel a szentendrei Épületkerámia üzem tervezője voltam. Az ország szinte minden nagy városába készültek munkáim az épületkerámia számos területén. Gyári tervezőként építészeti rekonstrukciós feladatokat oldottam meg, kutakat, cserépkályhákat, térelválasztókat terveztem. Megbízásra faliképeket, burkolatokat terveztem és kiviteleztem. 1985 óta önállóan dolgozom saját műtermemben. A Képző- és Iparművészek Pest Megyei Szövetségének 1980-tól megszűnésig titkára, 1985-től megszűnésig az országos szövetség területi tanácsának iparművész titkára, a Magyar Alkotóművészek Egyesületének elnökségi tagja voltam 1989–1993 között.
1973-tól rendszeresen kiállítok, számos egyéni kiállításon vettem részt (1973 Szentendre; 1974 Budapest TV Galériája; Tata; 1975 Budapest, Fészek Klub; München; 1976 Cegléd; 1983 Szentendre).
Több csoportos kiállításon szerepeltem: 1967, 1974 Faenza; 1972 Prága; 1973 Riga; 1975 Varsó, Omszk; 1978 Römhild, Meiningen; 1981 Bécs; 1982 Erfurt; 1988 Meiningen.
A pécsi Kerámia Biennálén hat alkalommal mutatkoztam be. Tematikus kiállítást rendeztem 1977-ben Tatán, 1981-ben a budapesti Zichy-kastélyban, 1986-ban Szentendrén.
Több szentendrei iparművésszel 1988-ban megalapítottam a Péter-Pál Egyesületet és Galériát, melynek elnöke voltam 1994-től 2004-ig.
1996-ban megkaptam Szentendre város Pro Urbe díját.
Jelenleg kisméretű körplasztikákat készítek kiállításra, galériáknak dolgozom. A növény- és makrovilág munkáim fő ihletője, kisplasztikáim, edényeim, murális munkáim e szellemben készülnek.
Alkotásaim több hazai és külföldi köz- és magángyűjteményben megtalálhatók.
Köztéri munkáim:
Plasztikus fali kompozíció (mázas kerámia, 1968, Bp., IBUSZ-iroda);
díszkút-virágtartók (1969, Gyor, kórház);
figurális domborművek, címerek, kályhák (1970, Bp., Budafoki Borkombinát);
cégér (1976, München, Kunst Kabinet);
dombormű (mázas kerámia, tükör betéttel, 1977, Ózd, Kohászati Művek étterme);
ivókút és falplasztika (mázas kerámia, Szentendre, patika);
virágtartócsalád (1979, Bp., Szikra Lapkiadó irodaháza);
Madarak (mázas kerámia dombormű, Üllo, Könyvtár);
térelválasztó rács (Eger, Török Fürdo);
virágtartó együttes (1983, Vác, házasságkötő terem);
plasztika (pirogránit, üvegbetét, 1984, Csongrád, egészségház);
akusztikus burkolat (1985, Bp., Állatorvosi Egyetem);
Szent László (mázas kerámia, fali dombormű, 1986, Szentendre, Ferences Gimnázium);
térelválasztó rács (mázas kerámia, 1987, Salgótarján, OFOTÉRT);
plasztikus barokk címer (mázas kerámia, 1988, Szentendre, a Városháza díszterme és homlokzata);
Grecciói jelenet Szent Ferenc életéből (2002, Budapest, II. ker. Kájoni János Közösségi Ház kertje);
Szent Ferenc és a Teremtett világ (2007, Budapest, II. ker. Tövis utcai Kapisztrán Szent János-plébánia utcai falfülkéje)
Néhány mondatban… Nem történt velem tulajdonképpen az elmúlt 70 évben semmi rendkívüli. Gondolom, kortársaim is hozzám hasonló hétköznapokat éltek meg, amit sokszor a történelem írt, de a sok hétköznap közben adódott néhány kivételes ünnepi pillanat is.
Kettőspont |
Középiskolai tanáraim, akik szigorú, de igazságos nevelőim voltak, szintén apám kortársai voltak. A legviharosabb korszakban is vállalták azokat az erkölcsi normákat, melyeket a hatalom nagy igyekezettel aknázott alá. Ezt a kort az osztályharc – ma már alig hihető – fóbiája határozta meg. Volt olyan iskolai év, amikor majdnem minden hónapban önéletrajzot írattak velünk, hogy a családunk által esetleg elhallgatott adatok rajtunk – a gyermekeken – keresztül derüljenek ki.
Érettségi után, 1956-ban az Iparművészeti Főiskolára felvételiztem – sikertelenül. Budapesten maradtam és egy nagy gyárban a géplakatos szakmát kitanulva, megszereztem a végbizonyítványt. Megszerettem a munkát és tiszteltem a csoportvezetőt, mert nemcsak tanított, hanem nevelt is a jó munka becsületére. Második felvételi vizsgámon 1958-ban már felkészültebb voltam, ráadásul már munkáskádernek számítottam. (Ennek a későbbiekben egyre kisebb jelentősége volt.) Rajztanárom, Litkei József és tanszékvezetőm, Borsos Miklós művészeti pályám minden percét máig meghatározzák. Mai szemmel tudom, hogy az építő szellem az, amit tőlük kaptam. Ezen az úton nehéz járni, de csak ezen érdemes. Sajnos napjainkban sok tehetséges művész a romboló, destruktív művészettel arat sikereket. Megpróbáltam én is, nagyon könnyen ment, szinte nehéz volt leállni… Végül meggyőződésemmé vált: tiszta szándékkal, inkább kevesebbet, de pozitív szellemiséget sugárzót és igazat szabad csak alkotni, még ha az nem is felel meg a kor divatos irányzatainak.
Életem lényegi meghatározója – mint a levegő, a napfény, mely nélkül nincs élet: Feleségem. Ő gondolataim tükre, minden munkám társa, kollégám, vitapartnerem, a jobbik énem. Családom biztonsága, gyermekeim, unokáim testi-lelki táplálója. 70 évemből 48 az övé. Fiam, László 42 éves, sikeres zenész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia trombitaművész szakán végzett, majd Hágában tanult. Buenos Airesben barokk zenei kurzusokat tartott, Európa számos nagyvárosába rendszeresen visszahívják szóló vagy zenekari közreműködésre. Mindez öröm számunkra, mert a családban több generáción keresztül a muzsika központi helyet foglalt el.
A leányom, Eszter kiváló érzékkel és tehetséggel lépett nyomdokainkba a kerámiamesterségben. Gazdag fantáziája és érzékeny, kifejező rajztudása a könyvtervezésben és illusztrálásban egyre több elismerést arat. Hat unokámban örömmel fedezem fel azt a jót és szépet, amit mindig fontosnak tartottam az életben.
Nem lettem híres ember, de úgy hiszem, szép és boldog életem volt eddig.
Utóirat: Volt egy farkaskutyám. Több mint 4000 órát töltöttünk együtt reggeli sétánk, futásunk idején. Minden reggel azzal kezdődött, hogy megküzdöttünk azért, hogy ki lesz ma a vezér. Amíg fiatal volt, nem mindig én voltam a győztes. Kapcsolatunkat csak ahhoz tudom hasonlítani, amilyenek a régi idők regényeiben a sírig tartó férfibarátságok voltak. Feltétlen bizalma, sosem tolakodó szeretete, értelmes viselkedése erkölcsi mérce lehetne emberi összehasonlításban is.
