NAPÚT 2007/10., 3–4. oldal
Tartalom
Deák Ferenc
író
Ahogy lennénk
Most, amikor, újabb év fordultával, folyóiratunk karácsonyra megint egybegyűjtötte hetvenedik életévük küszöbére lépő jelességeink pálya- és korértékelő vallomásait – tizenegyedszer immár, ezúttal az 1938-ban születettekét –, könnyebb szívvel vallom be, mint ahogy egy évvel ezelőtt tettem volna, hogy tavaly, évkönyvünk jubileumán zátonyra futott ama próbálkozásunk, hogy az idei magyar hetvenesek mellé egy-egy hónap szülötteinek legalább egy-két, adott évjáratbeli világnagyságát is megszólaltassuk. Mert hiszen amilyen őszinte rácsodálkozással fedezték fel néha egymást a mi leendő hetveneseink, olyan érdekesnek gondoltam volna felvillantani, mely hírességekkel is fut párhuzamosan az életük 69 év óta, s mit gondolnak azok a világról, melyben, mit tehetünk, koldusok s királyfiak egyszerre születnek ma is. Nem sikerült tehát a Napút-évkönyv globalizálása. Holott a kontinensünkről, tágabb kultúrkörünkből és messzi helyekről az összébb-összébb zsugorodó világfalunak nem akármilyen nagyságait akartuk szóra bírni, uralkodókat és filmsztárokat, művészeket, tudósokat, politikusokat, sikerembereket – de valamiért nem oldódott meg a nyelvük. Ma azt gondolom, jobb így, talán nem is igen tudtunk volna mit kezdeni a nagyvilágból kapott válaszokkal. Nem mintha a világszíntéren játszott szerepüknek nem lett volna, nem lenne súlya szemünkben, hiszen épp ezért tartják számon, becsülik őket mifelénk is; nem mintha nem sarkallna bennünket a tájékozódás vágya, az egyetemesség eszméje, egy profán ökumené, sokkal inkább abból fakadóan, hogy alighanem az esetleges megnyilatkozók maguk lettek volna (vagy voltak) zavarban afelől, hogy a megélt élet legmélyebb személyességéből és közösségi beágyazottságából mi jöhet át mihozzánk a világkép, a nyelv, a másféle történelmi időszámítás zsilipein. S kaptunk volna sok-sok okos közhelyet, protokollszöveget, udvarias szólamot, mert a lényeges dolgokat megmagyarázni úgysem lehet.
Ez a törvényszerű fiaskó világította meg még jobban előttem, hogy milyen jó is volt nekilátnunk, legelőször 1997-ben, a mi hetveneseinket összeszedni, még ha nem is valamiféle mesterséges teljességgel, mert minden korosztályból voltak, akik eleve kitértek a részvétel elől efféle tablókon (kár pedig!). A személyes, felfogásbeli, affinitásbeli, világnézeti különbözőségeik, a magyarok szétszóratása folytán a földgolyó más-más pontjához kötődő életútjuk ellenére mindig az derült ki, volt és – íme – van egymásnak mondanivalójuk, félszavakból is értik egymást.
E kudarc nyomán világosabb lett előttem, mint valaha, hogy egy kis családba tartoznak, egy kis családba tartozunk, hiszen a mi hetveneseink mondandója, mint afféle esszenciája egy értelmiségi oral historynek, átcsap a máskülönben egymáson oly sokat értetlenkedő nemzedékek közötti gátakon is, méghozzá a világra tartozóan, akkor is, ha a nagyvilág persze nem vesz róla tudomást! Amit személyesen megéltek, világörökség, magyar világörökség. Amit személyesen tapasztaltak, senki nem tapasztalhatta meg úgy, ahogy ők. Nem mehet veszendőbe. Mondjuk el, mondassuk el – amíg van kinek. És akinek szólhat, hallgassa, hallgassuk figyelmesen – amíg van kit meghallgatnunk. Erre ad módot évkönyvünk.
Nincs mód itt felsorolnom, milyen életbölcsességekért illeti hálám a mostani évkönyvünkben megnyilatkozókat, ott találtatik közöttük a norvég király egyszeri vacsoravendége, aki utána kijelenti: a feleségem jobban főz; vagy olyan is, aki utólag hálát ad a szilvafa letört ágának, amiért csuklósérülése más irányt adott a pályájának. Feltétlenül ki kell azonban emelnem az egyik nyilatkozónk által megidézett Szeged környéki parasztembert, akit a nyugodt, boldog, derűs öregkor receptjéről kérdeztek. Jelentőségteljesen csak annyit mondott: „Most úgy vagyok, ahogy köll.” Hogy kell ezt mondani világnyelveken? Hogy pontosan meg is lehessen érteni.
Nincs több kívánságom magamnak és másnak, mint hogy egyszer igazán ezt mondhassa magáról. Hetven- vagy akárhány évesen, és akármin ment addig keresztül, akármi vár rá azután.
Bognár Antal
Néhány 1938-as születésű világnagyság: Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár, Beatrix holland uralkodó, Claudia Cardinale színésznő, Viktor Sztyepanovics Csernomirgyin orosz politikus, Alberto Kenyo Fujimori perui politikus, Elliott Gould amerikai színész, I. János Károly spanyol uralkodó, Wim Kok holland politikus, Leonyid Danilovics Kucsma ukrán politikus, César Luís Menotti argentin labdarúgó, edző, Jiří Menzel cseh rendező, színész, Joyce Carol Oates amerikai író, Makszim Dmitrijevics Sosztakovics orosz zongoraművész, karmester, Liv Ullmann norvég színésznő, Marina Vlady francia színésznő, Jon Voight amerikai színész