NAPÚT 2007/8., 129–131. oldal
Tartalom
Peter Sirr
Néhány jótanács
Dobás Kata
Kié ez a nap?
1 Homlokodtól fölfelé: In memoriam Szabó Lőrinc. Vál., szerk. Domokos Mátyás. Bp.: Nap, 2000.
2 Minden alábbi dedikáció is kék tintával íródott.
3 „Tulajdonképpen Sylvia barátnőnkön fordul most meg minden.” In: Harminchat év: Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1945–1957). 2. köt. S. a. r. Kabdebó Lóránt. Bp.: Magvető, 1993. 448. Berky Dénesné sajnos már nem emlékszik az ügy részleteire, de általában sikeresen el tudta intézni, amire vállalkozott.
Dörgő Tibor
Szabó Lőrinc közelében
Amiről a dedikációk mesélnek
Az ötven éve, 1957. október 3-án elhunyt Szabó Lőrincről sokan megírták már az emlékeiket, pályatársak, barátok, mások mellett Illyés Gyula, Kodolányi János, Bernáth Aurél, Domokos Mátyás, Hárs Ernő.1 Következzék most néhány dedikációjának háttértörténete!
A dedikált kötetek Berky Dénesné tulajdonában vannak, és nagy becsben tartva őrzi ezeket mint életének másfél évtizednyi szakaszának emlékeit, amit Szabó Lőrinc közelében tölthetett. A költő lányával, családi becenevén Kisklárával – akivel egyidős volt – társaságban ismerkedett meg 1940 körül, még gimnazista korában. Az irodalomért rajongó fiatal lányt az egymásra találó rokon lelkek öröme mellett vonzotta a lehetőség, hogy személyesen is találkozhat a híres költővel. A lányok barátsága tartósnak bizonyult, és ez megnyitotta számára a Volkmann utcai lakás ajtaját is. Szeretettel fogadták, és ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább „családtagnak” számított. Kora tavasszal aranyesőággal örvendeztette meg a költőt, aki a remény ébredését írta meg 1954-ben A forzicia éneke című versében: „visszakapta látó szemét / a gyászos tél után a nép…” Kodolányi jegyezte fel a költőről, mennyire szeretett ajándékozni, és hogy maga díszítette a karácsonyfát. Ehhez az ünnephez fűződik az első dedikáció. A legutóbbi gyűjteményes kiadás címlapjára került a tollal írt bejegyzés2 (Szabó Lőrinc összes versei 1922–1943. 2. kiad. Bp.: Uj Idők Irodalmi Intézet Rt., 1944.):
Sylviá-nak / kézcsókkal és sok-sok jókívánsággal, / Szabó Lőrinc / Budapest, 1953 karácsonyán
Időközben Sylvia már gyakorlottan gépelt, és az ízületi bántalmakkal küszködő költő többször megkérte, hogy segítse ki a gépelésben. Egy téli estén hosszúra nyúlt a diktálás, és csak a befejezésekor eszméltek rá, hogy szokatlanul sokáig maradt. Szabó Lőrinc tudta, hogy Sylvia férje féltékeny természetű – bár erre ő okot nem adott, mindig csak úgy tekintett rá, mint „a lánya barátnőjére” –, és mentő ötlete támadt. Leemelte a polcról egy régebbi kötetét, és gyorsan bejegyzést írt a szennycímoldalra. Nehogy baja legyen belőle – mondta, amikor átnyújtotta az ajándék könyvet (Tücsökzene: Rajzok egy élet tájairól. Bp.: Magyar Élet, 1947.):
Sylviának / köszönettel, és igazolásúl a „kimaradásáért”, / Bp, 1954 jan. 23. (este 7ó 45!) / Sz. L.
Ez évi egyik levelében említi, hogy Sylviát valamilyen közbenjáró segítségre is megkérte, a rokon Panyiczkyék érdekében. A határozott fellépésű fiatalasszony szívesen segített.3
Szabó Lőrinc számára az ötvenes évek első felében a „kenyérkereső robot”-ot a műfordítás jelentette. Thomas Hardy Egy tiszta nő című regényén dolgozott, amikor a betoppanó Sylviát arra kérte, olvassa fel hangosan azt a részt, mellyel most készült el, mert hallani szeretné, hogy így jobban megítélhesse, jól sikerült-e. A lány először zavarba jött, mert Kisklára ekkor már színésznő volt, hogy is érne fel hozzá. De aztán mégis elkezdett olvasni, és egyre inkább elragadtatva a leíró részlettől, átszellemülten olvasott: „Esztendők óta nem volt ilyen tél…” A mintegy oldalnyi szöveg a regény 43. fejezetéből a mű talán legkülönösebb hangulatú leíró része, a téli környezet megjelenítése. – Maga nagyon szépen artikulál! – dicsérte meg a fordító Sylviát, miután befejezte a felolvasást. A regénnyel utóbb meg is ajándékozta; a dedikáció nem az 1952-ben megjelent első, hanem az átdolgozott második kiadás címlapjára került (Bp.: Új Magyar Könyvkiadó, 1955.):
Sylviának, / baráti szeretettel, / Sz. Lőrinc
A feszélyezetlen baráti kapcsolat hozta el a következő kis epizódot. A költő gyógykezelésen volt a Gellért fürdőben, amikor Sylvia benézett hozzá. A szálló teraszán beszélgettek. Egyszer csak odalépett hozzájuk egy jampec fiatalember, és megkérdezte: – Maga Szabó Lőrinc, a költő? – Én vagyok – felelte, és örült, hogy ilyen népszerű, felismerik. – Tudja, mivel lehet pénzt keresni? Írjon nekünk slágerszövegeket, majd megzenésítjük! – A költő erre már felfortyant, hogy jön valaki ahhoz, hogy megmondja neki, mit írjon, és elzavarta a tolakodót. A politikai olvadás azután végre meghozta számára a saját kötetet, amelyet Sylviának is dedikált a címlapon (Szabó Lőrinc válogatott versei 1922–1956. Bp.: Magvető, 1956.):
Sylviának, / baráti szeretettel / Lőrinc / 1956 VI. 5.
November közepén történt, hogy amikor felesége, Nagyklára kiment a szobából, a költő hirtelen egy kis összehajtott cédulát nyomott Sylvia kezébe. – Tegye el! – súgta –, vigyen virágot Erzsikének a névnapjára! – Sylvia csak hazafelé a villamoson hajtogatta ki a papírlapot: a Farkasréti temető egyik parcellájának a száma volt ráírva. A kívánt napon eleget is tett a kérésnek. Amikor a sírnál álldogált, két nagykabátos férfi (idősebb és fiatalabb) érkezett oda, szintén virággal a kezükben. Csodálkozva néztek rá, de egyikük sem szólalt meg. A két ismeretlen talán a szeretett asszonynak, Vékesné Korzáti Erzsébetnek férje és fia lehetett.
A költő nagy gondot fordított a kéziratok javítgatására, a nyomdai korrektúrákra. Domokos Mátyás kérdésére, hogy miért dolgozik olykor a kiadói korrektorok helyett is, elmondta, hogy „igazi természetemmel szemben fejlesztettem ki magamban a rendmániát”. Sylvia többször látta, hogy az elkészült könyveibe is bele-belepörgetett, kijavította a nyomdahibákat. Titkolt szerelméről szóló utolsó könyvének ilyen javított példányát kapta tőle az alábbi dedikálással (A huszonhatodik év: Lírai rekviem százhúsz szonettben. Bp.: Magvető, 1957.):
Sylviának / 1957 V. 15.-én / Sz. Lőrinc
A költő halála után Sylvia nem szakadt el a családtól. Nagyklárával is tartotta a kapcsolatot, de főként Kisklárával maradt meg bensőséges viszonya, aki egyik fiának a keresztanyja is lett. A családtagok tudták, hogy maga Szabó Lőrinc is kedvelte Sylviát, ezt fejezi ki a dedikáció, melyet a költő már nem tudott saját kezűleg a címlapra írni (Szabó Lőrinc összegyűjtött versei. Bp.: Magvető, 1960.):
Sylviának, Dénesnek –, / – Apuka helyett – / sok szeretettel: / Kisklára / 1960. dec. 5