NAPÚT 2007/6., 45–46. oldal
Tartalom
Géczi János
Virágok csodajegy
Jankovics Marcell
Boldogasszony, anyánk
Dr. Török József
Két életszentség üzenete
Az 1387. március 31-én Székesfehérvárott királlyá koronázott Luxemburgi Zsigmond emlékezetét két színhelyen (Budapest és Luxemburg) tartott, nemzetközi összefogással készített kiállítás örökítette meg két évvel ezelőtt. Több mint százhúsz múzeumból gyűjtötték egybe a vele kapcsolatos tárgyi emlékeket; s nem valószínű, hogy valaha is még egyszer „találkoznak” a káprázatos műkincsek. Ezért csak helyeselni lehet, hogy nagyméretű, terjedelmes katalógus, illetve tanulmánykötet jelent meg először magyarul, majd franciául, a kiállítás helyszíni időrendiségének megfelelően. Maga a kiállítás ténye egyben üzenet volt: a középkor végi Magyar Királyság sok-sok szállal kötődött az akkori Európához. Zsigmond pedig német-római császárként, cseh királyként megszemélyesítette Magyarország európaiságát.
Zsigmond páratlan politikai örökséget hagyott az utókorra; mellesleg a latin kereszténység központi intézményét, a pápaságot kivezette a 39 évig tartó mély válságból.
Ez a kiállítás szinte sugallta, hogy két esztendő múltán, 2007-ben az utókor méltó módon fog megemlékezni az Árpád-ház két kiemelkedő személyiségéről, kerek évfordulóik kapcsán.
Az Intelmek címzettje, Imre ugyanis – a magyar középkorászok többségének véleménye szerint – ezer éve született; a kisleányként német környezetbe került Erzsébet pedig nyolcszáz évvel ezelőtt látta meg a napvilágot.
Mivel e két Árpád-házit a katolikus egyházban szentként tisztelik, érthető, hogy elsősorban egyházi megemlékezések sorozata igyekezett alakjukat, életművüket föleleveníteni. A Szent Erzsébet-év Liszt Ferenc oratóriumának előadásával kezdődött, és a Magyar Történelmi Társulat egynapos konferenciája lesz az egyik záró emlékezés. Sárospatak és Kassa együtt ünnepelték a rózsák szentjét, ám Erzsébet fogadott hazájában, élete főbb színterein (Wartburg, Eisenach, Marburg) az egyházi ünneplésen túl az emlékezés hivatalos, világi szinten is nagyobb teret kapott. Árpád-házi Szent Erzsébet talán karitatív és „egészségügyi” ténykedése miatt nem eléggé vonzó a mai magyar világban? A választ azok tudnák megadni, akik elutasították az emlékezés-ünneplés hivatalossá tételét. Legalább az egyháziak megtették azt, ami rajtuk múlt.
Erzsébet alakja a legendák aranypalástja mögött is élő, vonzó, sőt modern. A mindenki által ismert rózsacsodában az ő jószívűségén túl maga a rózsa hangsúlyozandó mint legjellemzőbb szimbóluma ténykedésének. A virág misztikus tulajdonságaival a természetfölötti valóságba begyökerezettségéről árulkodik. A rózsa pirossá akkor lett, amikor Krisztus vérének egy cseppje a kereszt tövében ráhullott. Erzsébet férje, Lajos türingiai őrgróf ezért láthatta meg a hitvesi ágyba fektetett leprás betegben a szenvedő Krisztust. „Amit egynek tettetek, velem tettétek” – az evangéliumi szavak örök érvényűek. Ugyanakkor ennek ellenkezője is igaz, vagyis a mulasztás (főként ha szándékos és szervezett) visszahull a mulasztók, elkövetők fejére. Szent Erzsébet példáját Európa közel nyolc évszázadon át követendőnek tartotta. Éppen itt és most lenne időszerűtlen, feledhető? Az Erzsébetről szóló korabeli, hiteles dokumentumok végre magyar nyelven is teljes terjedelemben hozzáférhetők. Remélhetőleg minél több olvasóra találnak.
Az ezer éve született Szent Imre esetében a források nem ilyen bőségesek, s ezért a történészek közül néhányan szinte megismerhetetlennek tartják alakját, személyiségét. Más középkorászok azonban a gyér adatokból mintegy mozaikképet alkotva állítják, hogy lehet vele kapcsolatban hiteles értesülésekre szert tenni. Föltehetőleg másodszülött volt és csak a késői forrásban néven nevezett Ottó halála után lett trónörökös. Apja, Szent István uralkodási alapelveit, mondhatni az első magyar államelméletet egy művelt, Nyugatról jött klerikus rögzítette latin nyelven. Imre mellett lelki gyámolítójaként a korabeli Európát ismerő szerzetes állt a Velencéből jött Gellért személyében. Az „oroszok vezére” a varég-orosz zsoldos katonák csapatának élén saját központjában, a bihari földvárban tanult országolni-uralkodni, önállóan. Ott volt a helye apja oldalán 1030-ban a nyugati határon, a csatamezőn. Halála pedig nem idegen orgyilkosok galád merénylete, hanem a harcászatra edzésként űzött, veszélyeket is magában rejtő vadászat tragikus kimenetele, következménye. Imre hercegre a székesfehérvári egyházmegye konferenciával emlékezett és az egyházmegyei múzeumban kiállítás nyílt.
Erzsébetnek 24 év adatott, hiszen 1231-ben hunyt el. Vélhetőleg Imrének is ugyanennyi, mert halála évszáma (1031) biztos, születési éve (1007) valószínűsíthető. Mi köti össze őket az azonos számú megélt éven túl? Az Árpádok vére és a közös keresztény hit. S ezen túlmenően a nemzet emlékezése.