NAPÚT 2007/3., 101–106. oldal
Tartalom
Horn Ákos (1971–2007)
Verrasztó Gábor jegyzete
b. pap endre
daedalus terve • icarus terve
1 „géppel”=(természetesen:) számítógéppel
2 Marshall McLuchan: The Gutenberg Galaxy. The Making of Typografic Man. University of Toronto Press, 1962. Magyarul: A Gutenberg-galaxis. A tipográfiai ember létrejötte. Trezor Kiadó, Budapest, 2001.
3 Walter Ong fogalma
4 Benczik Vilmos: Nyelv, írás, irodalom kommunikációelméleti megközelítésben. Trezor, Budapest, 2001. 231.
5 Crystal, David, 2001. Language and Internet. Cambridge University Press, Cambridge, United Kingdom.
Balázs Géza
Az írásbeliség változásai
A nyelv egyetlen létforma – de több technológia
A kézírás a múlté? Vajon ír-e még kézzel naplót valaki? Irodalmit vagy egyénit? És mi a helyzet a lányok emlékkönyveivel? Megvan-e még a nagymamámé, az édesanyáé? És mi újság van Erdélyben, ahol nemrég még a fiúknak is volt emlékkönyvük? Fennmarad-e a közhelyes-édeskés emlékkönyvlíra?
És ki ír még kézzel levelet? Biztosan vannak még, hiszen kapok ilyen levelet. Persze elég ritkán.
És meg fog-e szűnni a posta, az egyik legnagyobb munkáltató? Hiszen ha egyszer mindenki „géppel”1 ír majd levelet, akkor szükség lesz-e a postás bácsira?
Egyáltalán: születik-e kézzel írt vers? És általában mi lesz a kézírással? Hallom, hogy az egyik iskolában egy gyereket föl kellett menteni a kézírás alól, mert már csak számítógépen tud írni… És azt is hallom (bár ne hallanám!) az egyik tudományos intézetben, hogy minek tanítani a gyermekeknek a helyesírást, amikor már számítógépen tanulnak meg írni, s a gép automatikusan javítja a helyesírásukat!
Amikor a kézírást temetjük, bizony el kell gondolkodni az első bekarcolásokról. A karcolt írásról, amelyet máig leginkább a falfirka (a graffito) őrzött meg. Az iskolamúzeumokba szorult palatábláról és palavesszőről. Az egykori padokba középen besüllyesztett tintatartóról. A nagy találmányról: a töltőtollról és a mindenütt szétföccsenő pacákról. No meg az egészen új korszakról: amikor megjelent a golyóstoll (angolul: biro – a magyar származású föltaláló nevéről).
Vajon meddig lesznek még kézírásos följegyzések? Háztartási napló, receptkönyv, daloskönyv, viccgyűjtemény, füveskönyv, időjóslás. Vagy már ma sincs? Aláírásunk, amely voltaképpen egy „önfénykép”, még kézírás. De létezik már a digitális aláírás is, amelynek semmi köze a nevünkhöz. Egy szám, egy kód.
Olvasom egy költőtől vagy egy filológustól, hogy eltűnik a kézirat! Lassacskán nem lesznek hagyományos kéziratok. Természetesen lesznek művek, de a javítások, a változtatások eltűnnek, csak a végleges vagy a véglegesnek szánt munka marad meg. És elmúlik a filológusok öröme: a böngészgetés egy kéziraton.
A ’kézirat’ szó is archaikus lesz. Sőt már részben ma is az. Jó ideje csak gépiratok vannak. A számítógépes szövegek – számítógép-iratok – meg egyenesen nyomtatványnak tűnnek. Megvalósul a jóslat: az információs társadalomban mindenki kiadóvá válik.
Tudományos, technológiai paradigmaváltás közben vagyunk. Valami nagyon, visszavonhatatlanul eltűnik.
Mi lesz a Gutenberg-galaxissal, mi követi a hagyományos írásbeliséget? A kérdést már maga McLuhan, a Gutenberg-galaxis tudományos leírója2 föltette, nem vagyunk híján a megalapozott és a megalapozatlan jóslatoknak, sőt a lehetőségeket megfogalmazó tudományos válaszoknak sem. Leginkább mégis a publicisztika, a közbeszéd területe ez, s a legkevésbé sem mondhatjuk el, hogy rendszeres tudományos háttérmunka lenne a segítségünkre. Sodródunk a Nagy Informatikai Óceánban.
Tudományos alapok? Ennek egyik oka a téma eleve sokoldalú volta. Alapvetően kommunikációelméleti kérdésről van szó, de vajon van-e ma Magyarországon kommunikációelmélet (vagy ahogy páran mondjuk: kommunikációtan)? Illetve, bizonyos kutatók munkásságában biztosan van, de van-e akkor emögött megfelelő apparátus? A Magyar Kommunikációtudományi Társaság mindenesetre erre szerveződött.
A kommunikációelméletet sok kérdésben magába olvasztja a nyelvtudomány. De a nyelvtudomány – bár nagyon sok kapcsolata van a beszéd és írás kérdéseivel – mégsem „a” kommunikációtudomány, sőt az elméleti nyelvészek ódzkodnak is a kommunikációelméleti kérdésekről. Elég a nyelv „maga”.
Biztos vagyok benne, hogy a szemiotikának is lehetne mondanivalója e tárgyban, de ma nem divatos a szemiotikára hivatkozni (s e tudományágnak sincs tudományos intézménye, hacsak a szerény Magyar Szemiotikai Társaságra nem gondolok).
Sorolhatnék még olyan résztudományokat, mint a szociolingvisztika, az antropológiai nyelvészet, a folklorisztika, a nyelvökológia, a nyelvpolitika, a nyelvstratégia, a nyelvművelés, de nyilvánvaló, hogy, bár mindegyikkel érintkezik, egyik sem tekintheti maradéktalanul kutatási területének ezt a paradigmaváltást boncolgató témát.
Sőt a témának filozófiai vonatkozása is lehetséges: hiszen a kommunikációs technológia kapcsolatban van a gondolkodással is. Pontosabban kapcsolatban lehet. Az író ember másként gondolkodik, mint a csak beszélő ember.
Mindennek komoly pedagógiai vonatkozása is van: a diszlexiától a funkcionális analfabétizmusig. No meg a digitális analfabétizmusig. E tekintetben összeér a két különböző korszak.
A nyelv kommunikációs technikáinak, technológiáinak a változása. A most zajló vagy igen hamar bekövetkező „drámai”, „forradalmi” kommunikációtechnológiai átalakulások következménye. Amelyek már itt vannak a kapuban, sőt…
Kommunikációs technikák. A kommunikációs technikák történeti sorrendje: az egyedüli szóbeliség, vagyis az írásbeliség előtti kor (tény, hogy ehhez képest az összes többi mákszemnyi, vagyis az újabb és újabb információs korszakok egyre jobban rövidülnek), az írásbeliség kora, amelynek nagyobbik része a kézírás és csak kisebbik része a valóban forradalmi változást hozó „sokszorosított” írásbeliség, az a bizonyos Gutenberg-galaxis.
Ebben a világban fontos kérdés a nyelv és az írás viszonya, valamint az írásbeliség és a folklór, illetve az írásbeliség és a szépirodalom kapcsolata.
Azután egy minőségi ugrás: a 19. század legvégén, a 20. században kiteljesedő harmadik nagy korszak, az ún. „másodlagos szóbeliség”3 korszaka, vagyis a technikai eszközök (gramofon, rádió stb.) által közvetített szóbeliség felbukkanása. Nagyban hozzájárult az írásbeliség visszaszorulásához. A másodlagos szóbeliség által kiszorított írásbeliség azonban most visszatérőben van a másodlagos írásbeliségben: az internetes (illetve sms-es) szövegelésben.
Ne feledjük, hogy a nyelv egyetlen létforma – legföljebb több technológia, de a technológiák mindig hatnak, visszahatnak a nyelvre. Egy újabb kor technikája rendszerint ráépül az azt megelőzőre, mintegy „megszüntetve megőrzi” azt. A technológiaváltások tehát tartalmaznak valamit a múltból. Érdemes lenne ezt a gondolatot végigvinni: vajon miként csúsznak egybe a technikák és ennek következtében miként keverednek a gondolkodási formák, mechanizmusok. Egyfajta továbbélésről, átfejlődésről, átcsapásról van szó.
A szóbeliség legalább százezer éve kialakult. Az írásbeliség mondjuk hétezer éve. A könyvkultúra alig több, mint ötszáz éves. A rádió nincs száz, a tévé alig több, mint ötven. Az internet széles körű elterjedése 15 éve kezdődött, az sms felfutása tíz éve. Rövidülnek a kommunikációs korszakok.
Benczik Vilmos4 Vigotszkij nyomán alkotott egy érdekes modellt. Ez az ábrázolás dinamikusan mutatja a nem nyelvi gondolkodás (A), a nyelvi gondolkodás (C) és a nyelvre épülő gondolkodás (B) kapcsolatát a szóbeliség–írásbeliség tengelyen történő elmozdulással – kijelölve olyan kommunikációs helyzeteket, amelybe beleférnek nem artikulált tudattartalmak (a), mint pl. a déjŕ-vu, a művészi nyelvhasználat (b), a gondolkodáson kívül eső tudattartalmak, automatizmusok (c, d), a verbális köznapi és tudományos gondolkodás (e) és a nyelvileg nem nagyon kezelhető, absztrakt tudattartalmak (f), például a matematikai gondolkodás.
A lényeg, hogy a gondolkodás is többrétegű, s ezt nagyban meghatározza-befolyásolja a kommunikáció technológiája.
A másodlagos szóbeliség. Az elsődleges szóbeliség az élő, beszélt nyelvhasználat, amely itt és most érzékelhetően vagy jelen lévő partnerek között folyik, jellemző formája a monológ és a dialógus (párbeszéd). A másodlagos szóbeliség technikai eszköz közbeiktatásával folyó párbeszéd. Ennek első formái: a telefon, fonográf (rögzítő és eljátszó), gramofon (lemezjátszó), patefon (újfajta gramofon), majd szalagos és kazettás magnetofon, illetve a műsorszórás vonalán a telefonhírmondó, a rádió, a televízió, később ezek digitális változatai, a mobilkommunikáció, valamint a számítógépes kommunikáció beszélt nyelvi formái (meghangosított beszéd, beszédszintetizálás, például a telefonos ügyfélszolgálatok, a pályaudvari digitális hangosbeszélő – digiton). A másodlagos szóbeliség lehet teljesen élőnyelvi (telefon), de lehet írásbeli (vagy digitálisan rögzített) szöveg felolvasása, „vissza- vagy újramondása”. Az írásbeli szöveg „meghangosítása”, vagyis felolvasása megtanulandó technikát igényel. A másodlagos szóbeliségben az alkalmazott technikai eszköz befolyásolja – korlátozza vagy kiterjeszti – a közlési lehetőséget. A mobilkommunikációban megjelenő multimediális üzenetküldés (mms – Multimedia Message Service) hangot, valamint álló- és mozgóképet is tud küldeni, ezzel az eddigi legfontosabb korlátozást, a vizuális élményt pótolja.
Kísérletek folynak a beszédszintetizálással (digitális beszéd-előállítással) kapcsolatban is, de ez tulajdonképpen már „harmadik szóbeliség” lesz.
A másodlagos írásbeliség. A hagyományos írásbeliség technikai körülményei: toll és a papír (korábbi eszközök, például a palavessző és a palatábla, illetve egyéb helyettesítő eszközökig, például a házak fala, az ablak párás vagy koszos üvege vagy a tenger homokja). Mindegyikben az a közös, hogy az írást az emberi kéz rajzolja. A másodlagos írásbeliség új nyelvi létmód. A másodlagos írásbeliségben megjelenik a technika. Ide tartozik az írógép és ennek folyománya, a gépírás; illetve az informatikai korszak számítógépes írásmódja (számítógép és szövegszerkesztő program segítségével, valamint a csevegőcsatornákon alkalmazott írásbeli „beszédmód”) és a mobiltelefonok küldhető írásos üzenettovábbítása (sms – Short Message Service). A másodlagos írásbeliségben tehát a technikai eszköz közbeiktatása, az eszköz adta újabb írásbefolyásoló tényezők (korlátozott vagy korlátlan javítás, betű- és szövegáthelyezés, valamint a szinte korlátlan terjesztési, továbbítási lehetőség) bukkan fel új, a kommunikációs teret alapvetően meghatározó tényezőként. A másodlagos írásbeliségben változatos írástechnikák és tipográfiai megoldások gyakorolhatók, sőt a legújabb eszközök talán újra lehetővé teszik a kézzel való írást is a számítógépen. Ezzel a másodlagos írásbeliség részben visszatér az „elsődleges” írásbeliséghez. A másodlagos írásbeliséget az írásmódok, stílusok, szövegtípusok változatossága, gazdagsága jellemzi. A számítógépes másodlagos írásbeliséget számos nyelvi technológia (például helyesírás-ellenőrző progam) támogatja. Szűkebb értelemben a másodlagos írásbeliségen az élő, beszélt nyelvhez közelítő (szlenges) írásbeliséget érjük.
Kísérletek folynak az élőbeszédnek közvetlenül számítógéppel történő lejegyzésére, de ez már a „harmadik írásbeliség” lesz.
Új beszéltnyelviség. David Crystal monográfiájában5 tárgyalja az új nyelvi jelenséget, netspeakről beszél, az egyes technológiák nyelvi vonatkozásait is bemutatja, de nem láttatja ennyire egységben a jelenségeket. Én most erre teszek kísérletet.
Az informatika hatására formálódó új nyelvi létmód (másodlagos írásbeliség és szóbeliség) ideiglenes összefoglaló elnevezése: új beszéltnyelviség. Az új beszéltnyelviség magában foglalja a másodlagos szóbeliséget és írásbeliséget. Informatikai alapú, számítógépek, internet vagy mobilkommunikáció által közvetített írásbeli vagy szóbeli kommunikáció, amelyre jellemző az átmenetiség: beszéd közeli (szlenges), képeket is használó írás- és közlésmód, az élőbeszédhez közelítő, de azzal nem azonos beszédszintetizálás. A számítógépek segítségével napról napra fejlődő kommunikáció az új beszéltnyelviséget formálja. Egyes elemzők szerint az informatikai eszközökkel létrejövő új beszéltnyelviség egyre több funkciót vesz át a valódi élőbeszédtől, sok helyen annak helyébe lép. Az új beszéltnyelviség nyelvtana sajátos, sokszor meghökkentő.
Hogyan változik a műveltség? Az informatikai technológia átrendezi (egyes esetekben kiszorítja) az egyes hagyományos műveltségelemeket. Ennek a folyamatnak néhány jellemzőjét az alábbiakban látom:
hagyományos kultúra –> informatikai kultúra
lineáris ismeretszerzés –> nem lineáris ismeretszerzés
folyamatos, időbeli haladás –> nem folyamatos, ugrásszerű haladás
gondolkodási sebességhez való igazodás –> elszakadás a gondolkodási sebességtől
lassú változások –> gyors változások
hagyománykövetés –> lazuló hagyománykövetés
előre tervezettség –> pillanatnyiság, jelenlétélmény
literális (betű alapú kultúra) –> literális + vizuális kultúra
olvasás –> a lineáris olvasás háttérbe szorulása („második irodalom” létrejötte)
textualitás, intertextualitás –> inter- és hipertextualitás
beszéd+írás (hagyományos nyelvi létmódok –> beszéd + írás + másodlagos szóbeliség (új nyelvi létmódok)
hagyományos szövegtípusok –> hagyományos és új szövegtípusok
hagyományos (akadémiai) helyesírás –> hagyományos és új (internetes, privát) helyesírás
elkülönülő nyelvi szintek –> egybemosódó nyelvi szintek
kialakult, kitüntetett nyelvi norma –> elmosódó nyelvi norma, több norma
információelsajátítás –> információkban való válogatás (tévelygés)
kevés irányú információáramlás –> sokirányú információáramlás
műveltség alapú tájékozás –> keresés-, válogatás alapú tájékozódás
hagyományos kapcsolatteremtés –> új kapcsolatteremtési formák
Valamennyi jelzett területe további kutatásra, bizonyításra vár. És az is meglehet, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa.
Mi jellemzi még a számítógépes „szövegelést”? A számítógépes szöveg fő jellemzője, hogy anyagtalan, az átemeléssel, törléssel gyakran kevésbé lineáris (például hipertext), kollektivizálható és befolyásolhatja a gondolkodásunkat.
Nem kerülhetjük meg, hogy legalább válasz-kísérleteket ne adjunk a következőkre:
– Mi lesz az írással/olvasással – különösen az oktatás, a „lazuló írásbeliség” funkcionális analfabétizmus tükrében?
– Van-e (nyelvi) alternatívája a tömegkultúrának és a tömegmédiumoknak?
– Hogy viszonyul mindehhez a hagyomány (a technológiai hagyomány, általában a hagyományos műveltség)?
– Szükség van-e a hagyomány oktatására, vagy radikális váltással erősen szelektálni kell a művelődési ismereteket (például az iskolai tantárgyakat is)?
– Mit kezdjen az ember az információbőséggel és az információhiánnyal?
– Mit eredményez a világháló, a hipertext?
– Van-e, legyen-e nyelvi eszmény (ha igen, mi és ki határozza meg, ki gondozza)?
– Baj-e egyáltalán a diszlexia (betegségnek semmiképpen sem mondhatnám), vagy csak egy nyilvánvaló tünete a nyelvi technológiaváltásnak?
– Mindennek milyen politikai-politológiai-társadalomtörténeti következményei vannak/lesznek, különösképpen a (participációs) demokráciával kapcsolatban?
– Miképpen modernizáljuk a nyelvtanoktatást (mert az új nyelvi technológiák alapjaiban fogják átgyúrni a kommunikációt, az egyes nyelvhasználati szinteket, a nyelvtant, a szókészletet, általában a kommunikációs modort)?
– Mi váltsa fel a magyar nyelv oktatásában az irodalom-központúságot? A mai irodalom a „nyelv működésének megértését” szolgálja vagy annál többet?
– Hogyan lehet felkészülni az iskolában, a tantárgyakban (például a magyar nyelvtanban) a folyamatos technikai újításokra, a technológiák egymásba szerveződésére, utóéletére?
És legvégül: magára marad-e az író ember vagy új közösségek része lesz, avagy feloldódik a kommunikációs technológiák áradatában?