NAPÚT 2007/2., 106–112. oldal
Tartalom
Péter Péter
Patvarkodásaim
Eszes Máté
Flóri
1 Az írásban szereplő szólásokat az 1990–2006 közötti időszakban a magyar médiában (sajtó, rádió, televízió) gyűjtöttem. Néhány szólást tartalmaz közülük a Miért jobb a sör a nőknél? (Balázs 2001.) című munkám is. Az írás rádiós változata elhangzott a Magyar Rádió A magyar nyelv hete műsorsorozatában is (Kossuth rádió, 2006. május 2. 20.35).
2 Temesi Ferenc Por című munkájában is előfordul (1986).
3 Magyar szólástár. Főszerk.: Bárdosi Vilmos. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2003.
Balázs Géza
Mai szólások
Humor szólásokban. Szólások nemcsak a régiségben léteztek, hanem ma is élnek, sőt folyamatosan keletkeznek. Jó okunk van föltételezni azt, hogy a nyelvi frazeológia hagyományőrző, egyszersmind folyamatosan megújul.
A mai szólások többek között azt bizonyítják, hogy elevenen él a nyelvi humor, a nyelvi képalkotó fantázia. Ezeknek a szólásoknak a „maiságát” szemléletükön túl a nagyon is korunkbeli jelenségek: a televízió, a mobiltelefon, a szépségszalon, vagy éppen tudományos, esetleg tudományoskodó nyelvezetük mutatják.1 Lássuk rögtön a tévét: „Olyan vagy, mint az öreganyám tévéje: nagyképű és homályos…” A szóláshasonlatban (hiszen benne van a hasonlatot bevezető mint szó) a hatvanas évek első tévéinek képe sejlik fel: a kis képernyős után a nagy képernyős, de még mindig fekete-fehér, s a sugárzási feltételek miatt: homályos. Valószínűleg a nagy képernyőből ered a nagyképűség fogalma. Akárcsak a szélesvásznú film mintájára alkották meg: „szélesvásznú fiatalember”. Nyilván a széles vállúra gondoltak.
A televízió után: mobiltelefon: „Olyan béna vagy, hogy orra esel a mobiltelefon kábelében.” A szóláshasonlat egy állandósult bevezető formulával kezdődik: „olyan vagy, olyan béna vagy…” A mai szólásokban gyakori a másik ember csipkedése, lekicsinylése. A humor világos: a mobiltelefonnak nincs kábele…
Egy újabb szólásban a szépségszalon bukkan elő: „Olyan ronda, mintha a szépségszalonban rajta hagyták volna a pakolást.”
Hihetetlenül gazdag az efféle, negatív minősítéseket tartalmazó mai szólások száma. Szinte egész szóláscsaládok jöttek létre, s jól jelzik, hogy a szólások ott (olyan közösségekben, olyan beszédhelyzetekben) virulnak, ahol a szóbeliség elevenen él. Például a diákok között. Mert diákoknak kellett kitalálniuk a következő, matematikai fogalmakat szerepeltető, pontosabban integráló szólást: „Úgy bederivállak, hogy senki sem integrál ki.”
Van azután olyan szólás, amelyben megjelenik a nemzetközi környezetvédő szervezet: „Olyan kövér vagy, hogy a Greenpeace visszahúzna az óceánba a partról…” Bizonyára nem kell magyarázni, itt a bálnával vont párhuzamot az elmés szólásalkotó. Ezeket a szólásokat egyébként részben már fölfedezték a nyelvészek és az írók. A különféle szlengszótárakban találunk belőlük mutatókat, sok irodalmi alkotásban pedig a jellemzés fontos eszközei. Tehát nemcsak diákközösségben hallható ez a mondás: „Ha öreganyámnak kereke lett volna, nyilván omnibusz lett volna.”2
Vagy egy kicsit modernebb eszközzel: „Ha öregapámnak áramszedője lett volna, nyilván ő lett volna a villamos.”
Azt ígértem, hogy mai, sőt az elmúlt másfél évtized szólásait mutatom be. Úgy is van: a rádiótelefon, a szépségszalon kétségtelenül nagyon mai jelenség. Ám ezeknek a szólásoknak az előképe ott él a magyar folklórban, egyes szójátékok pedig felbukkannak Karinthy Frigyesnél is. Egyik, erre a jelenségre rímelő paradoxonát a Találkozás egy fiatalemberrel című novellájából idézem: „A várkastély leszállt a hegyről, és ostrommal bevette a völgyet… A tölgy meghódította a folyondárt és szerelmesen körülcsavarta.”
Ezek után nyilván sokan elmondhatják – talán rólam is: „Annyi benned az eredetiség, mint egy fénymásolatban.” A fénymásoló, a fénymásolat ugyancsak modern eszköz és eljárás.
A szabad szókapcsolatoktól a kötöttekig. A nyelvekben a szókapcsolatoknak több típusa található meg. Először is vannak a teljesen alkalomszerű, szabad szókapcsolatok. Vannak azután a szerkezetileg és jelentéstanilag teljesen kötött, csak együttesen értelmezhető, erős metaforikus értékkel és nyelvi hagyományokkal bíró, közkeletű, állandósult szókapcsolatok. Ezek közé tartoznak a már említett szólások, valamint a szóláshasonlatok, az ún. helyzetmondatok, és a nagyobb, már-már folklórnak tekinthető beszédművek.
Vegyünk először egy hagyományos szólást: „Felkapja a vizet”.
Az a jelentése, hogy felidegesedik. Változatai, amelyeket az ideges, idegeskedés, idegeskedik, idegesség fogalmi körben a Magyar szólástárból3 gyűjtöttem össze: „Felmegy benne a pumpa, Felmegy a vércukra, Csupa ideg, Elfogja a harctéri idegesség, Ideget kap tőle, Kiütést kap tőle, Lila lesz a haja tőle, Szétpattannak az idegei, Rájön a bolondóra, Rosszul bírja a gyűrődést”.
Ezeknek is az a jelentésük, hogy felidegesedik. Mivel a szólások keletkezését csak ritkán tudjuk megragadni, sokról nem tudható, hogy mikor keletkezett. Ám kétségtelen, hogy a „pumpás” szólás egyik újabb változata egészen új, és immár nem is szólás, inkább beszólás vagy vicc: „Reggel a vécé mellé ültem, és felment bennem a pumpa.”
Hagyomány. Az állandósult szókapcsolatok meghatározásánál az egyik döntő szempont a nyelvi hagyomány. A hagyomány pedig ismétléssel rögzül és adódik át nemzedékről nemzedékre. A szólásokon és közmondásokon kívül vannak további előre megformált, sokszor ismételt, megszokott mondatok, amelyek készen illeszkednek bele közléseinkbe. Ezek a kis beszédművek a folklór, az irodalom, a tömegkultúra segítségével kerülnek mindennapi nyelvhasználatunkba. Korábban a templomban, iskolában hallott, olvasott szövegek, memoriterek segítették e formák rögzülését, újabban a tömegkommunikáció közvetítőereje felfokozta e jelenségeket. Az irodalmi eredetű elemek forrásai minden európai nyelvben azonosak: a Biblia, a klasszikus irodalom, a világirodalom és természetesen a saját nemzeti irodalom. És a maiak?
„Rajzoljon körül téged a Doszpot Péter!” A szólás egy közismert személyiségre, a gyilkossági ügyekben nyomozó rendőrtisztre utal. Vajon mikor lesz a közismert Doszpot Péterből ismeretlen szólásfigura, mint mondjuk Deákné vagy Marci?
„Hordassa el a Gellért-hegyet, mert árnyékot vet a jogi karra!”
Mondta egyszer állítólag egy jogi kari professzor. A lehetetlenséget, a hasztalan próbálkozást jól mutatja szólásunk.
„Finom vagyok, mint egy ráspoly, és érzékeny, mint egy vécécsésze.”
Ismét a lehetetlenségeknél vagyunk, ráadásul meglehetősen érdekes képi fordulatokkal (a ráspoly „finomsága”, a vécécsésze „érzékenysége”).
„Megkapta Magyarország összes országútját.”
Azaz: munkanélküli lett.
„Kicsit nem lehet valakit megölni.”
Bölcs, filozofikus mondás.
„Ha van egy magyar ismerősöd, akkor nincs szükséged ellenségre.”
Egy korábbi változata még ez volt:
„A barátaimtól ments meg, uram, az ellenségeimmel magam is elbánok.”
Helyek, helyzetek. Ha esik, a budapestiek autóba ülnek, s megszületik a közmondás: „A budapestiek az autót esernyő helyett használják.”
Ha valakinek hiányos a fogsora: „A fogai közé ütöttek néhány space-t.” Nyilván számítógépes hatásról tanúskodik a szólásmondás.
Kismama-mondás: „A kisgyerekben az a jó, hogy mosható és hogy felnő.”
Orvosi mondás: „A hosszú élet titka egy jól gondozott szívbaj.” Vagy egy másik: „Nincs egészséges ember, csak rosszul kivizsgált.”
A túlzott idegenszó-használatot kifigurázó mondás: „A vadkacsa nem a regionális biocentrumra száll le, hanem a pocsolyára.” Magam egy konferencián hallottam, így talán szállóigének is fölfogható.
A rendszerváltozás utáni időszak szomorú mérlege – szólásban: „A magyar oktatás többet adott a gazdaságnak, mint a gazdaság az oktatásnak.”
A művelődés, a műveltség fontosságára figyelmeztető szólás: „A kultúra önmagában érték, és olcsóbb, mint egy Jamaha!”
Nagyon rosszul néz ki valaki: „A Titanic óta te vagy a legnagyobb roncs.”
A felsőoktatás levelező tagozatát gúnyoló szólásmondás: „A veréb is énekesmadár, csak a levelező tagozaton végzett.”
Filozofikus mondásokból igen sok van, ezek tekinthetők a frazeológia legnagyobb értékeinek: „Annyi a különbség, hogy amikor megszületünk, a kezünkre kötnek egy cédulát, amikor meghalunk, a nagy lábujjunkra.”
Megint egy filozofikus mondás: „Amikor megszülettem, annyira meglepődtem, hogy másfél évig nem tudtam megszólalni.”
A különböző házasságból származó gyermekek megkülönböztetése: „Az én fiam meg a te fiad üti a mi fiunkat.”
Valaki belehajt a piros jelzésbe: „Az érett színeket kedveli.”
Egy a számos internetes mondás közül: „Az internet nyitott mondat. Bárki, bármikor hozzáírhat.”
Arányszámok: „Bolygónkon a meglévő intelligenciahányados állandó, csak a népesség folyton nő.”
Az infantilis beszédmódot utánzó mondat: „Depi vagyok, öngyi leszek”.
Vagyis depressziós vagyok, öngyilkos leszek. És mi történik azzal, aki manapság nagyon meglepődik: „Dob egy hátast.”
Térjünk vissza a rendszerváltáshoz: „Én se megyek toplessbárba táncosnőnek, marxista se legyen filozófus.”
Végül pedig egy jellemző elszólás: „Én csak az ügyészem jelenlétében vagyok hajlandó nyilatkozni!”
Hogyan öröklődnek, hogyan keletkeznek a szólások? A közmondástudásról a magyar néprajzkutatók feljegyezték, hogy elsősorban a család és az iskola a szólástanulás terepe. Az iskolai olvasókönyvekben a fogalmi gondolkodás fejlesztése miatt szerepeltetik a közmondásokat. Egy húsz évvel ezelőtt, egy budapesti általános iskolában végzett felmérés szerint az olvasókönyvben szereplő szólásoknak 32%-át ismerték csak a diákok. Azóta a kép föltehetően romlott. A hagyományos, művelődéstörténeti, például irodalmi hátterű szóláskincs helyett azonban a városi gyerekek egyre több új szólást, szóláshasonlatot és közmondást ismernek, s föltehetőleg alkotnak.
Kevés vagy… Hihetetlen gazdagságú pl. a Kevés vagy…-gyal kezdődő, a másik leértékelését mutató szólásféleség. Szinte már sportot űznek az újabb és az újabb formákból:
– Kevés vagy, mint Balaton szeletben a hullámverés.
– Kevés vagy, mint BKV-nál a kényelem.
– Kevés vagy, mint börtönben a vészkijárat.
– Kevés vagy, mint disznósajtban a röfögés.
– Kevés vagy, mint dobostortában az ütemérzék.
– Kevés vagy, mint erdőtűznél a vízipisztoly.
– Kevés vagy, mint Kemping sajtban a sátorfelszerelés.
– Kevés vagy, mint kompon a vészfék.
– Kevés vagy, mint lángolt kolbászban a lángolás.
– Kevés vagy, mint lépes mézben a zümmögés.
– Kevés vagy, mint lúdtalpbetétben a gágogás.
– Kevés vagy, mint macskanyelvben a nyávogás.
– Kevés vagy, mint madártejben a csipogás.
– Kevés vagy, mint Medve sajtban (Mackó sajtban) a brummogás.
– Kevés vagy, mint ónos esőben a hajszárító.
– Kevés vagy, mint sivatagban a gémeskút.
– Kevés vagy, mint tőkés récében a dollár.
A humor olykor csak egy egyszerű szembeállítás, például: „Kevés vagy, mint tanyán a villanyszámla”, máskor azonban egy nyelvi paradoxon: a Balaton szelet kapcsolatba hozása a Balatonnal és a hullámveréssel, a disznósajt kapcsolatba hozása magával a disznóval és a röfögéssel. Azt is mondhatjuk, hogy ezek a szóláshasonlatok kis nyelvi tréfák.
Nehogy már… Vagy egy másik szólástípus, amely ugyancsak a másik ember figyelmeztetését szolgálja, és ugyancsak paradoxonra, lehetetlenségre épít:
– Nehogy már a befőtt rakja el a nagymamát.
– Nehogy már a bogyó egye meg a madarat.
– Nehogy már a cipő húzza fel az embert.
– Nehogy már a csörgő rázza a gyereket.
– Nehogy már a fa tekeredjen a kígyóra.
– Nehogy már a fagyi visszanyaljon.
– Nehogy már a farok rázza a kutyát.
– Nehogy már a Lánchíd folyjon a Duna alatt.
– Nehogy már a lekvár keverje a nagymamát.
– Nehogy már a levél rázza a fát.
– Nehogy már a ló mondja meg, merre szántson az eke.
– Nehogy már a málna mondja meg a medvének, hogy mikor legyen a szüret.
– Nehogy már a nyúl vigye a puskát.
Ezeknek a szólásoknak az alapja talán egy elszólás lehetett: valaki ahelyett, hogy a gyerek rázza a csörgőt, azt mondta, a csörgő rázza a gyereket. S ettől kezdve nem volt megállás.
Szólás és életkor. A megfigyelések szerint a szóláskincs használata az életkor gyarapodásával nő. De van egy másik megfigyelés is: a szólás, szóláshasonlat használata az igényes, a választékos nyelvhasználat velejárója. Ahogy csökken ennek jelentősége, szerepe, úgy csökken a használt szólások száma is. De van a szóláshasználatnak egyéni sajátossága is. Akadnak emberek, akik nagyon sok szólást használnak, „szólásmód-tarisznyának” nevezi őket egy néprajzkutató, mások keveset.
Szólásalakítás. A nyelvi részletekre nemcsak a szavak, hanem a szólások, közmondások esetében is ügyelni kell. Mondhatnám mai szólással: „Ne keverjük össze a harcsa máját a Marcsa hájával”! vagy: „… a boka táját a toka bájával”, „… a fartőt a tar fővel”, „… a jó bor kulcsát a kóbor Julcsával”, „… a csokorban adott bókot a bokorban adott csókkal”.
Ezek a mesteri fölcserélések egyébként a kiazmusnak nevezett jelenséget, vagyis a keresztező szó-, illetve mondatalakzatot valósítják meg. Lássunk csak néhány bonyolultabb formát:
– Nem mindegy, hogy egyöntetű, vagy ön egy tetű.
– Nem mindegy, hogy mögöttem, vagy nem öttem mög.
– Nem mindegy, hogy Gödön van szobrod, vagy Szobon van gödröd.
Bizony nem mindegy, sőt láthatjuk, hogy ezekben a szólásokban benne vannak a nyelvjárási humorlehetőségek: mögöttem vagy nem öttem mög, sőt még az igen mesteri helycserés támadás Göd és Szob között! Innen már csak egy ugrás a viccé vált szólás:
– Na de Józsi bácsi! Nem székletből sormintát végig az ajtóra, hanem a székletmintával a sor végére az ajtóhoz!
A részletek olykor egyetlen magánhangzóban, sőt annak időtartamában rejlenek. Már az iskolában is tanítják, de talán nem árt megismételni a közismert szólást: „Közös lónak túros a háta.” Tehát nem túrós, hanem túros. A különbség az o hang rövid vagy hosszú volta. Közmondásunknak az a jelentése, hogy: „amit többen is használnak, az rendszerint hamar tönkremegy, mert a lelkiismeretlen emberek kevésbé ügyelne a közösre, mint arra, ami csak az övék”. A közmondás elvétésének oka az, hogy a túr szó ma már nem köznyelvi szó, nem ismerik a jelentését. A túr valójában egy régi, úgy mondjuk, elavult szavunk. Jelentése ez volt: „emberen lovaglástól, állaton hám, iga, nyereg dörzsölésétől keletkezett seb”. A közös lónak bizony sebes lesz a háta. Aki azonban nem ismeri a túr szónak ezt a jelentését, az értelmesít, vagyis a túr helyett túróra gondol. S így lesz a közös ló háta nem túros, hanem túrós. De hogy ennek „mi a túró” az értelme, azt nem találgatom…
Persze ha már a tejtermékeknél vagyunk, említsük meg rögtön a vaj van a fején szólásunkat is. Jelentése: „hibás, elmarasztalható valamilyen ügyben, bár még nem bizonyították rá a bűnösségét”.
Ahhoz, hogy megértsük a szólást, teljes változatát kell segítségül hívnunk. Bizony egy szép képes közmondás pattan ki elénk: „Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra!”
Tehát aki vétkes, bűnös, az jobb, ha nem kérkedik tisztességével, hiszen úgy járhat, mint a vajjal a fején a napra menő ember… Szólásunk azonban újabban gyakran ebben a formában bukkan föl: vaj van a füle mögött. De annak mi az értelme? Ha valaki vajjal a füle mögött megy a napra, az nem annyira szemléletes, mintha a fején lenne az a bizonyos vaj. Ebben az esetben egy másik szólás hatását fedezhetjük föl: Valami van a füle mögött. Ügyeljünk a részletekre, mondjuk azt, hogy valami van a füle mögött, illetve vaj van a fején, de a kettőt ne próbáljuk meg összegyúrni!
A hosszú használatban megváltozott az eredetileg „összerúgja a patkót” szólásunk is. Az összerúgja a patkót jelentése: „összevész valakivel”. S már látjuk is a rugdalózó lovakat! De miközben a lovak rugdossák egymást, por is keletkezik. Ezért a szólás ma már inkább így fordul elő: „összerúgja a port”.
Ez a szólás bár megváltozott, a képisége megmaradt, vagyis kifejező, értelmes szólás ez is, az is.
Egészen mai keletű szólásunk az, hogy: „elterül, mint az ólajtó”. Akkor mondják, amikor valaki hatalmasat esik. Játékból megkérdezték tőlem, vajon van-e köze az ólajtónak az olajtóhoz. Vagyis a disznóól ajtajának az olajtartalmú tóhoz. Persze tréfa, de tény, hogy egy olajfolt, egy olajtó is terjedhet. Hogy itt mégis az ólajtó a helyes, indoka a magyar népéletben való előfordulása. Az olajfolt új jelenség, az ólajtó viszont régi. Ráadásul ez utóbbira más szólás is vonatkozik: „akkora, mint egy ólajtó”. A nagy erős, magas emberre mondják. Biharban inkább így mondanák, nem bántó éllel: „nagy marha ember”.
Tehát az „összerúgja a patkót” helyett lehet „összerúgja a port” is, de a közös ló háta maradjon túros, a vaj inkább a fejen legyen, és az ólajtó, a disznóólajtó pedig terüljön el, ha kirúgja a disznó.
Elhalványuló, kivesző szólások. Állandósult szókapcsolatok nemcsak keletkeznek, hanem sokszor meg is szűnnek. Az egyik újságcikk címében ezt olvasom: „Gyurinak bekötötték a fejét.” Nos, mi történhetett Gyurival? Olvassuk tovább a cikket, s megtudjuk: „Kollégánk, T. György gondolt egyet, és megnősült. Azaz bekötötték a fejét, s mint a képen is látható…” Nos, ha Gyurinak bekötötték a fejét, amelyet csak lányok esetében szoktak cselekedni, házasságkötéskor, akkor talán „álljon meg a fáklyás menet…”
És még néhány szólás, amelyet lassan eltemethetünk: „Próbál a hátsó kisajtókon bemenni.” Nos, vagy a kiskapun, vagy a hátsó ajtón. S ez sem kutya, vagyis ez sem semmi, Hódmezővásárhelyen egyébként fokozati különbség van a nem semmi, a nem sëmmi, és a nem sömmi jelentése között.
„Ennek megissza a böjtjét.” Vagyis ennek megissza a levét, vagy meglesz ennek a böjtje. Az már csak egy régi emlék: „Egy cipőben evezünk.”
Jó nagy cipő lehet! Szinte látom lelki szemeimmel, ahogy benne vagyunk, s evezünk. Persze az lenne a hagyományos, hogy egy cipőben járunk, vagy egy csónakban evezünk. Tessék csak patikamérlegre vagy a mérleg serpenyőjére tenni a kérdést: „Van az életnek más serpenyője is.” Ezt az „életserpenyőt” azért meg kellene határozni! És mi van akkor a mérleg serpenyőjével? Maradjunk talán az evezésnél, ráadásul a Tiszánál: „kárászéletű”. Most már nem tudom, hogy kérész vagy kárász szeretnék-e lenni! De bízzunk benne, hogy minden rendbe jön: „Kialakul az eredeti kerékvágás szerint.” Nos, inkább zöttyenjünk vissza az eredeti kerékvágásba, hallgassunk még egy furcsa szólást: „Félkarú óriás voltam mobil nélkül.” Hát akkor mi a nemzet, ha már egy ember is félkarú óriás lehet, ráadásul mobil nélkül. Még bízom magamban, vagyis nem szeretném elénekelni a hattyúdalomat. De mire gondolt az, aki ezt mondta: „Hattyúdalként fogok visszavonulni.”
Nem tudom, miért, de minderről a szóláskeveredésről nekem a következő mondás jut eszembe: „Az igazi kolléga nemcsak segít, hanem be is tart.”
Mit mondjunk ezek után a kollegialitásról? Semmit, csak egy kis nyelvi emlék idéződik fel a közelmúltból: „A lomnici csúcs igen magas. De a szocializmus csúcsai még magasabbak.”
S vannak nemcsak magas, hanem határtalan dolgok is. Ilyen például: a hülyeség.
Ezek után most már – hattyúdalként – visszavonulok, de megfogalmazom reményemet: „Van ugyebár szólásszabadság, de remélhetőleg van szólás utáni szabadság is.”
S ide kívánkozik a vicc az ötvenes évekből:
– Mi a különbség maga és a hamutartó között?
– ?
– Az, hogy a hamutartó itt marad.
Irodalom:
Balázs Géza, 2001. Miért jobb a sör a nőknél? Kocsmafilozófia, aszfaltköltészet, internetfolklór. Fekete Sas, Budapest
Bárdosi Vilmos főszerk., 2003. Magyar szólástár. Tinta Könyvkiadó, Budapest