NAPÚT 2007/2., 54–60. oldal

Tartalom

Lacza Éva
Malacka pályakezdése

Csepregi János
Négy ál-limerick

Kutszegi Csaba

Titkosügynök pirszingfényben

    Reggelente furcsa neszezést hallok az agytekervényeimben. Lehet, mégis megkaptam az ügynökbetegséget. Régen az embereket gutaütés kerülgette, aztán túlhajtották magukat az ügyért, manapság pedig ügynökbetegek lesznek. Ez utóbbi gyorsan terjed, mint Boccaccio korában a pestis. Egy ügynök-termékbemutatón letüsszentem az előttem ülő topügynököt. Elnézést kérek, ennek ellenére haragosan néz rám. Bánt a dolog. A szünetben még egyszer bocsánatot kérek. Hogy oldjam a hangulatot, elsütök egy poént.
    – Nem fertőz az ügynökbetegségem – mondom, és hahotázni kezdek.
    A topügynök arcán döbbenet látszik. Majd – nyilván lassan esik le nála a tantusz – elneveti magát. Nem ugyanolyan harsány, kitörő jókedvvel, mint én. Van benne udvariaskodás is. De már nem haragos, hanem csodálkozva néz rám. Látom, zavarban van. Nem tudja, hogyan folytassa a beszélgetést. Megértem: a szellemes beszólásomra nem talál színvonalas riposztot. Úriember vagyok. A segítségére sietek: bemutatkozom, és előkapok egy névjegykártyát. Átadom.
    – Ha bármilyen üzleti kérdésben szüksége van ránk, jómagam és cégem szívesen áll a rendelkezésére.
    Elteszi a névjegyet. Fürkészőn, érdeklődve vizsgál. Előadok néhány újabb szóviccet. Aztán elegánsan, de határozottan elbúcsúzom.
    – Megbocsát?
    Magabiztosan elindulok a lazacos svédasztal felé.
    Ilyen fogadásokon mindig kell lazacnak lennie. Ez a minimum. Azért jöttem el ide is, mert tudtam: lesz lazac. Gyorsan tányért szerzek. Megpróbálok a lazac közelébe férkőzni. Utálom a finomkodó, toporgó helyezkedést, amelyben mindenki igyekszik a másikkal rém figyelmes lenni, közben értelmének minden észlelését a szendvicses tál megközelítésének cseles lehetőségei kötik le. Valóságos művészet jókor jó helyen lenni. A szendvicsekhez vezető út hossza mindig egyenes arányban áll a szendvicsek számával: ahogy fogy a távolság, fogy a kínálat mennyisége is. Odaérni és üres tálat találni elmondhatatlanul szar érzés. Előfordul az is, hogy utánpótlást hoznak, és a reménytelen helyzetben levők a szendvicsharcban betöltött pozíciójuk révén egy csapásra a hierarchia csúcsára kerülnek. Ez mámorító érzés. Az ember mozgása olyankor lelassul, kényelmes lesz, esetleg nagyvonalúan előreenged valakit. Minden olyan megoldás kitűnő, amely türelmetlenebbé teszi a sorban hátrább állókat. Én ritkán hagyatkozom szerencsevárásra. Lehet, nincs bennem küldetéstudat vagy elegendő magabiztosság. Szerintem jobb az elején jó pozícióba kerülni, hátha nem lesz utánpótlás. Mindig vannak olyan ügynökök, akiknek biztos információjuk van az újabb adagok érkezéséről. Az sem ritka, hogy azt is tudják: a második hullámban színesebb, különlegesebb lesz a választék. Ez egyszerű ügynöki halandó számára felfoghatatlan. Ehhez minimum Zóvárnak kell lenni.
    Nincs okom elégedetlenkedni. Jó pozícióból startolok. A célba érésem biztonságos. Alaposan megpakolom a tányéromat, és vidáman falatozom. Elégedetten gondolok a letüsszentett topmenedzserre is. Jól elrendeztem a galibát. Lehet, nemsokára megkeres egy jó ajánlattal. Nála van a névjegyem.
    A neszezésre az agyamban azért figyelek. Olvastam: legtöbbször reggel nyolc és tíz között támad a stroke. Minden délelőtt alig várom, hogy elmúljon tíz. Újabban kiszúrok vele: fél 11-kor ébredek. Figyelnem kell. Köztudott: a túlhajszoltság következménye gyakran agyvérzés. Nálam ezt így kell megfogalmazni: az elhanyagolt ügynökbetegség sokszor stroke-hoz vezet. Így mégis más. Igaz, a végeredmény igen hasonló.

    Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a főügynökömnek nőügyei vannak. Iszonyatos belegondolni. Valami azt súgja nekem, hogy Zsóka és Antónia ügynökök a főügynök úrral kapcsolatban nem teljesen ártatlanok. Ez felfoghatatlan. A főügynök családcentrikus, három gyereke van. Boldog házasságban él, mélyen vallásos, minden vasárnap templomba jár. A felesége fiatal, tökéletes alakú, szép és értelmes. Összehasonlítva a Zsóka – Antónia ügynökkettőssel, a különbség szavakkal nem leírható. Mintha a törzsfejlődés más-más szakaszán mondott volna áment rájuk az intelligens teremtő. A jóisten nevét ebben az ügyben nem vehetem a számra. Ő nem lett volna képes Széki Zsókát teremteni. Alig néhány ezer évvel az özönvíz után?
    Utált kollégám kikottyantja, hogy a főügynöknek mindig is voltak nőügyei. Szerinte a főügynök önbizalom-hiányos és személyiségzavaros. Skalpgyűjtéssel igyekszik kompenzálni. Egyes ügynökök szerint van néhány becses trófeája, mások szerint csak a neje skalpja lóghatna jogosan az övén. Azt mégsem tűzi ki az ügynök. A főügynök a könnyű ellenállás irányába nyomul. Kollégám szerint eddig csak egy ügynöknőt vett le a lábáról. Az sem volt túl nehéz préda. A történet hiteles. Maga az érintett, Széki ügynök számolt be büszkén a főügynök és közte lezajlott akcióról. Munkaidő után már csak ketten voltak az emeleten. Széki ügynök kopogtatott a főügynök ajtaján.
    – Miszter prezident, beléphetek az ovális irodába?
    Miután megkapta az engedélyt, határozott léptekkel az íróasztalnak támaszkodó főnök elé sietett. Letérdelt, és az ovális iroda sugallta helyszellemnek megfelelő gyöngéd orális akcióba kezdett. A csúcsponton a főügynök az ég felé nézett, és lávaként tört elő belőle a mágikus kiáltás.
    – Móóónika!
    Szerepjátékról volt szó. A főügynöknek szüksége volt rá. Az akció után az ügynöknő a főügynök fülébe duruzsolta:
    – Ilyen élményben egész ügynökmúltam alatt egyszer sem volt részem. Eddig nem hittem el, de most megbizonyosodtam róla: nemcsak a szülőcsatorna belső falán van G pont. Erős hatásra a szájpadlás közepén is meg tud jelenni. Persze ahhoz, hogy ez a transzferábilis csoda létrejöjjön, különleges ügynökre van szükség.
    A későbbi orális találkozók alkalmával az egyszerre átélt csúcspont előtt Széki ügynök halk sikolyokat hallatott ütemesen. A praktikus lelemény lerövidítette a befejezésig csigatempóban vánszorgó percek sekély unalmát. Ráadásul elégedett, mennyei ábrázatot varázsolt az ég felé néző főügynök intelligens arcára. Egy ilyen eset után a főügynök is duruzsolt Széki ügynök fülébe:
    – Régen zavarban voltam, és félszegen viselkedtem az ügynöknőkkel. Úgy látszik, későn érő típus vagyok. Úgy hat-nyolc éve, kábé mióta főügynök vagyok, sokkal könnyebben teremtek kapcsolatot a gyengébb nemhez tartozó ügynökökkel. Az ügynöknők is évről évre kedvesebbek velem. A világ nem változhatott ekkorát. Érzem, a kor haladtával én lettem más. Érettebb, kívánatosabb és vonzóbb vagyok. Örökké hálás leszek neked, mert visszaadtad az önbizalmamat. Életre keltetted ügynöknőket babonázó különleges varázserőmet.
    Aztán bejött a képbe Antónia. Zsóka megnyugodva tapasztalta, hogy jól működik az egyszemélyes kontrollcsoport. A főügynök úr nem szélesíthette volna ki a megfigyeléseit, ha nem lett volna egy másik ügynöknő, akiben Széki ügynökhöz hasonlóan vándorútra kél a huncut kis G pont. Antónia rövid hangképző kurzuson vett részt, hogy a megfelelő tempóban előadott rövid sikolyokat teli szájjal is hitelesen tudja tolmácsolni.

    Munkanapjaim egyhangúan telnek. Némi változatosságot hoz, hogy megjelent a folyosónkon egy fiatal ügynök. Amikor először meglátjuk, arra tippelünk, hogy ügynökrevizor érkezett. Vannak, akik isteni küldöttnek vélik. Furfangos Hermésznek, az utazó ügynökök, a kereskedő ügynökök és a tolvaj ügynökök istenének. Ez utóbbi révén a minden idők legtöbb hívével büszkélkedő isten megtisztelő címe illeti meg. Magabiztos. Befolyásos támogatói lehetnek. Nagyon is törekvő, kicsit se tehetséges. Szellemi színvonaláról elmondható: mélyen alulmúlja egy átlagos zászlóégető értelmi nívóját. Mindig fején találja a szöget. Halálbiztosan el tudja dönteni, hogy ki mit csináljon, kinek mi a jó.
    A bemutatkozást követő kézfogás után halkan, tagolt mondatokkal felvilágosít arról, mi lesz a dolga. Elmondja, mire van szüksége. Udvariasan kijelöli a határidejét, mikorra kell a jelentéseimet, valamint minden eddigi tevékenységem írásos dokumentációját átadnom neki. Lemezen. Hihetetlen. Pofátlanságánál jobban megdöbbent, hogy udvariasan, egyetértően bólogatva, végighallgatom. Miért nem küldöm el a francba? Alig veszem észre: magamban mérlegelem, mennyi időre van szükségem, hogy a kívánságait teljesítsem.
    A jelentéseimmel problémám van. Kíméletlen késztetést érzek, hogy mielőtt átadom, legalább magamban tisztázzam: melyik a sajátom, és melyik a más ügynöktől szerzett szellemi termék. Ha mindenki választ várna e kérdésre, az ország évekig csak szortírozna. Kétséges, rendet lehet-e teremteni a kölcsönvett, és utána rögtön sajátunknak tekintett gondolatok káoszában. Dekadens érzés kerít hatalmába. Ez a hideg tekintetű jövevény végezni fog velem. Sötét öltönyt és napszemüveget visel. Karcsú és korszerű. Mozdulatlanul fekszem előtte, mint a lóról lekopjázott páncélos lovag. Várom a nyakrésen át behatoló vasat. Remélem, halálom előtt megtudom legyőzőm nevét. Régen az ügynökvilágban még volt lovagiasság. Magammal szemben is tisztázhatnékom támad. Ki vagyok én? Többet érek, mint az ifjú ügynökkollégám? Ki ez a nyálas képű Fortinbras-Hermész ügynök?
    Írom az Alternatív energiahordozók című jelentésemet. Kezem a klaviatúrán, fogalmazok. Ki-kinézek az ablakon, de az a panoráma nem az én ablakomból nyílik, hanem az utált kollégáméból. A klaviatúra és az íróasztal sem olyan, mint az enyém. A kezem is jobban hasonlít a kollégáéra. Antónia sem csodálkozott, amikor az irodájában talált. Ő vagyok én?

    Antónia ügynök elcipel egy rendezvényre. Azzal csábítgat, hogy állítja: nem szokványos ügynöktalálkozóról van szó. Termékbemutatóra szól a meghívó. A rendezője a város egyik felkapott dizájnere. A hosszú hajú, angyalarcú fiatalember magabiztos és megközelíthetetlen. Ha valaki az ímélcímét kéri, foghegyről válaszolja: kérd el bárkitől, mindenki tudja. Értsd: aki nem tudja, az senki. Az angyalarcú ügynök igazgatói irodában bazsalyogva társalog. Másnap az utcán nem ismer meg. Ott már nincs szüksége rád. A termék, amit propagálnak, a hatásos ügynöktájékoztató. A rendezvény szokatlansága abból fakad, hogy ilyen terméket nem szoktak termékbemutatón bemutatni. Valóban: az ügynöktájékoztató nem fogvájóra feltűzött sajtkülönlegesség. Nem is plaza-center nevére keresztelt könnyű fehér rozé. Ettől eltekintve semmi törvénytelen nincs a gondolatban. Ha minden eladó, minden kínálható is. A munkáival az alkotóművészet és a kereskedelmi marketing határmezsgyéin szteppelő fiatal dizájner az ügynöktájékoztatás piacát igyekszik megkaparintani. Terve szerint gyorsan monopolizálná a tevékenységet. Ars poeticaként vallja: nincsen eladhatatlan termék, és nem létezik olyan hír, amelyikből ne lehetne országos szenzációt csinálni.
    A rendezvény első részében elrettentő példaként demonstrálják a régi idők hatástalan ügynökbemutatóját. Fáradt, hatvanas ügynök köszönti az egybegyűlteket. A tandrámában a vendégek széksorai között alig lézeng néhány meghívott. A kopott ügynök megköszöni, hogy azért ennyien eljöttek. Elkezd hosszasan magáról beszélni. Elmondja, hogy életét a költészet és a komolyzene népszerűsítésének szenteli. Ma nagyon boldog, mert bejelentheti: hála a nagylelkű szponzoroknak, a jövő héten elkezdődik a Jelentés és ügynökritmus című összművészeti fesztivál. Az előadásokra kortól és nemtől függetlenül elvárnak minden olyan ügynököt, aki a kultúra iránt érdeklődik. A jelenet hatásos. Az utolsó bejelentés valósággal sokkolja a demonstráció közönségét. Nem kell külön magyarázatot fűzni hozzá, mindenki érti: ilyen elavult módszerekkel nem lehet eredményt elérni. Az ügynöktájékoztató témáját körültekintéssel kell megválasztani: kultúrával eleve jobb nem foglalkozni.
    Ha valaki sikeres ügynökszervező akar lenni, foglalkozzon médiasztár és politikus ügynökök magánéletével. Jó a szakácskönyv, a bűnözés és a szex is. Maffiával a hírháttérben biztos sikerre lehet menni. A gondolatokat demonstrálandó, tányérsapkás, félmeztelen rendőrnők szállják meg a termet. Pisztolytáskáikból alkoholmentes sört rántanak elő. Egyik-másikuk kacéran beleül néhány meglepett férfi ügynök ölébe. A vendégek sörrel itatása után kórusban balesetmentes vezetést kívánnak, majd menetoszlopba sorakoznak, és masírozva elhagyják a helyiséget. A jelenet végén már nem kétséges: a következő ügynöktájékoztató témája a bűnüldözés lesz. Rabruhás fegyencek csajkában babgulyást szervíroznak, desszertként medvecukorból készült gumibotot lehet szopogatni. A díszasztalhoz bevonul három magas rangú rendőrtiszt. Helyet foglalnak. A rangidős intésére gurulós kórházi ágyon betolják a közelmúlt nevezetes gyilkossági kísérletének élet-halál között lebegő áldozatát. A beteg anginás sokkot kap. Az orvosok divatos defibrillátorral küzdenek az életéért. A főrangú rangidős részletekre kiterjedő alapossággal elkezdi ismertetni a bűneset lefolyásának izgalmas történetét.
    Az első mondat hallatán leesik az állam: az áldozat a Batthyány téri metróállomáson a sínek közé esett. Előtte szóváltásba keveredett egy ismeretlen nőszeméllyel. Összenézünk Antóniával. Cinkosan kacsint rám. Mutatóujját pajkosan az ajkamra helyezi.
    – Csitt, csitt, buta fiú.
    A főzsaru szemtanúk vallomására hivatkozva elmondja: az áldozatot egy negyvenöt-ötven év körüli ügynök lökte a beérkező szerelvény elé. Ámulok: tömeghisztériát okozott a saját halálomról szóló, még le sem adott jelentésem. Kiszivárogtatták a tartalmát. Most mindenki a Batthyány téren akar leszámolni az ellenfelével. A feltételezett elkövető arcára húzott fekete sísapkát viselt. Készült róla személyleírás. Rendőrtiszti akadémia hallgatói özönlenek be a helyiségbe. A vendégek fejére szemnél kivágott sísapkát húznak.
    – Képzeljék el, hölgyeim és uraim, prédára lesve, mint lebegő rémalak bujkálnak a metróállomás oszlopai közt – folytatja a meglepően művelt főszerv.
    A betegnek újra lesz pulzusa, a lezuhant vérnyomása is emelkedni kezd. A vendégek igen jól szórakoznak, csak néhányan hiányolják türelmetlenül a tejszínes kávét. Egyre kíváncsibb vagyok a sísapkás gyilkosra. Nem tudom, melyik jelentésemet fogják végül elfogadni. Lehet, hogy mégis a metrós verzió az igaz? Akármilyen lesz is a múltam, el kell fogadnom a döntést. A külső és belső parancsokat a legmostohább körülmények között is teljesíteni kell. Az másodlagos, hogy az ügynök ügynökiességi szempontoknak is megfelel-e. A legnagyobb cél e földi létben, ügynöknek maradni minden körülményben.
    A rendőrfőnök átadja a szót egy fiatal szakértőnek, aki bejelenti: amerikai szoftver segítségével elemzik a személyleírásokat. A különleges program képes rá, hogy a sísapkát utólag lehámozza a fejről: a maszk külső domborulatai alapján felépíti a satyek alatt rejtőző elkövető képmását. A szakértő megkéri a segítőket, hogy hozzák be az így készült, óriásplakát méretű fantomképeket. Majd beszólítja a tehetséges, de inkább tévészereplésekkel kacérkodó fiatal színész ügynököt. Az előadóművész ismerteti a szavazás eredményét. A legszimpatikusabb fantomkép alapján megtalált elkövető egy évig külön cellát kap extra priccsel. Hazánk unióérettségét bizonyítja, hogy a legtöbb szavazatot nem kisebbséghez tartozó egyén kapja. Az amerikai szoftver a vallomások alapján öt, egymástól elütő arcképet készített. Kíváncsi vagyok az elkövetőre. Pedig azt sem tudom, ki az áldozat. Le kéne rántanom a haldokló arcát eltakaró fehér függönyt. Azonnal megtudnám, hogy a metrós vagy a kanyaros változatról kell befejeznem a jelentést. Nagy a kísértés, de az ügynöktájékoztatók menetét nem illik megzavarni. Antónia ügynök is szemmel tart. Azt gondolom, megakadályozná az akciómat. Ennyi ügynök között lövöldözéssel sem érnék célt: élő ügynök itt nem jut el a haldokló kollégához.

    A nyálas képű Fortinbras-Hermész kétszer meglöki a vállamat:
    – Munkaidőben nem haldoklunk.
    Nagyon szellemes. Elém tartja a markát.
    Még tart az ebéd utáni szieszta. Reluxa résein át bámulok kifelé. Arcomra van írva: mi a francot akarsz itt? Mintha szavak nélkül is értene, rávágja:
    – A lemezt.
    Ez komolyan gondolta, hogy odaadom. Röhögök. Közben elkezdem törni a fejemet, miről állítsak össze egy smafu cédét. Csak hogy megnyugodjon.
    – Az alternatív energiahordozókról szóló jelentést akarom. A teljes anyagot. Illusztrációkat, táblázatokat, számításokat.
    Nyugodt. Én rohadt ideges leszek.
    Honnan a fenéből tudja? Belelát az agyamba? Meg akarom kérdezni: miért gondolja, hogy csak úgy odaadom… Udvariatlanul a gondolatomba vág, és foghegyről közli:
    – Felső utasítás.
    Mennyire felső? Itt minden tökalsó felsőnek hiszi magát. Csak te még nem tudod.
    – Leg-fel-ső – mondja lassan, tagoltan, mint egy szoftverhibás kíborg.
    Nem akármilyen a mutatványa. Ilyet még életemben nem láttam.
    – Ne csudálkozz, adjad má’!
    Má’ meg sem lep vele.
    Mit csináljak? Akármire gondolok, kitalálja. Megpróbálok nyitott szemmel ülni, és közben nem gondolni semmire. Nem megy. Állítólag vannak ügynöknők, akik képesek erre. Ha én nem gondolok semmire, akkor arra gondolok, hogy nem gondolok semmire. De miért követeli tőlem a jelentést? Elég lenne csak figyelnie, amikor a témáról gondolkodom…
    – Csak nem képzeled, hogy le fogom gépelni az egészet? Amikor neked megvan lemezen? Ezt nem vártam tőled.
    Mindjárt rákezd arra, hogy „nekem azt mondták, teamben fogunk dolgozni”… Ahogy átsuhan az agyamon, már nyitja a száját:
    – Nekem azt mondták, teamben fogunk…
    Nem mondja végig, zavarba jön.
    Látod-látod: én meg tudom előre, hogy mit fogsz mondani. Még nem is sejted, mit akarsz, én meg már kitaláltam. Te akarsz az én fejemből élni?
    Végig sem gondolhatom. Sértődötten megfordul, és távozik.

A lap tetejére