NAPÚT 2007/2., 28–30. oldal


Tartalom

Merényi Krisztián
Jobb lopni, mint nem lopni • Prózácska egy versről

Prágai Noémi
Örökmécs • Talált tárgyak osztálya

Nagy Ella Bernadette


Invázió



    Történt egyszer, hogy nagyon elszaporodtak a hangyák X. városban. Mindenevők voltak. Az emberek csak bosszankodtak, sehogy sem tudtak megszabadulni tőlük. Használtak különféle rovarirtókat, ölték halomra őket, de néhány napnál hosszabb ideig nem tudták távol tartani őket a lakásoktól, majd mind újabbak jöttek, és egyre több mindent megdézsmáltak.
    Az embereknek segítettek a pókok is, igyekeztek minél több hálót szőni. Már egészen kitapasztalták, milyenre kell szőni a hálót ahhoz, hogy ezek a parányi lények fennakadjanak rajta. Dolgoztak a pókok is szorgalmasan, egyre jobban elhíztak, ám a hangyák csak nem hagyták abba a város ostromlását. Nem zavarta őket az sem, hogy állandóan ölik családjukat. „Vagyunk elegen” – mondták. Így aztán tele lett hangyával a kenyér, a leves, a méz, majd egy idő után a ruhásszekrény is, és még a szappant is megkóstolták.
    Az egyik lakásban – ahol amúgy állatvédők laknak, de mégis megpróbáltak megszabadulni a hangyáktól – arra gondoltak, hogy fel kellene használni őket valamire, mert eddig csak kárt okoztak mindenkinek. Ez már több a soknál – mondták. Valahogyan hasznot kellene húzni belőlük. De hogyan? – tanakodtak.
    Míg egy napon egy dokumentumfilmet vetítettek a tévében. Mutatták, ahogyan a csimpánzok jó étvággyal csemegéznek a hangyabolyokból. „Hát ez az!” – kiáltottak fel azok, akik látták a műsort. Szólunk a majmoknak, hogy jöjjenek hozzánk, mert itt van mit enni.
    Két nap múlva jött is egy majomcsalád (apuka, anyuka és két gyerek), egyelőre csak ennyien jöttek, próbára – mondták. Be is csengettek az állatvédőkhöz.
    – Mi vagyunk a majmok. Hallottuk, hogy itt sok a hangya.
    – Tessék befáradni – mondta a komornyik. – A csomagjaikat beviszem a vendégszobába.
    – Nincsenek csomagjaink – mondta a majomapuka, az anyuka meg hozzátette: – Csak néhány speciális pálcikát hoztunk, amivel a hangyákat könnyebben előhalászhatjuk.
    – Tehát evőpálcikák. Honnan jöttek? Ázsiából? – érdeklődött a komornyik, ám a majmok nem válaszoltak, hanem rögtön keresgélni kezdték a hangyákat.
    – Nem kell keresni. Mindenhol vannak – szólt ismét a komornyik. – De talán kezdjék a kenyérrel – és előhozta a kenyereskosarat a kamrából. Csak úgy nyüzsögtek benne a hangyák. – Ha elfogynak, ajánlhatom a pékséget, itt van nem messze tőlünk – mutatott az ablak irányába.
    – Itt a kenyérben laknak a hangyák? – méltatlankodott a kicsi majom. – Nálunk saját házaik vannak, a hangyabolyok! Onnan könnyebb is kihalászni őket.
    – Megnyugtathatom önöket, hogy nemcsak a kenyérben vannak. Itt van például a méz. Nézzék csak! Remélem, szeretik a mézet. Van leves is – és már nyúlt is volna a hűtőszekrénybe, hogy elővegye, mikor a lánymajom a pálcikát a kezében tartva megszólalt:
    – A kenyérből nem tudjuk a megszokott módszerrel kiszedni a hangyákat. Nem baj, ha összeszurkáljuk?
    – Ó, nem, dehogy. Ha gondolják, előbb belemárthatják a mézbe a pálcikát, és akkor jobban ráragadnak a hangyák. Meg is ehetik az egész kenyeret.
    – Nem. Nem szeretjük – felelték kórusban.
    A komornyik közben észrevette, hogy a falakon is mászkálnak hangyák.
    – Magukra hagyom önöket. Egy óra múlva visszajövök. Jó munkát!
    A majmok szorgalmasan nekiláttak a „munkának”. Eleinte csak ízlelgették a hangyákat. Ezeknek egy kicsit más ízük volt, mint amihez hozzászoktak, mert ezek barna hangyák voltak.
    – Hát, gyerekek – mondta az apuka –, tudjátok, hogy én nem vagyok rasszista, de szerintem hülyeség volt beengedni az országba ennyi barna hangyát. Nem is tudom, honnan jöhettek.
    – Ezeket nem is engedték be – válaszolt az anyuka. Ezek „feketén jöttek”.
    – És átfestették magukat barnára? – poénkodott a kis majom. Majd szó nélkül folytatták a munkát. Nemsokára megérkezett a komornyik.
    – Na, hogy megy?
    – Nehezen – felelt az apuka. – Telefonálnom kell. – Erősítést kell hívnom. Megoldható lenne a szállás még néhány majomcsalád számára?
    – Ó, hát persze. Szólok is a polgármesternek. Ugyanis az egész város tele van hangyával, igazán elkelne a segítség.
    Így is történt, jöttek is a majomcsaládok buszokkal és személygépkocsikkal. A végén már alig találtak parkolóhelyet, és a forgalmat is megzavarták. Az emberek bosszankodtak, hogy minek kellett ennyi majmot hívni a városba, de aztán nyugtatgatták egymást, hogy valószínűleg ez az egyetlen megoldás a hangyák ellen. Bizonyos lakásokban vendégszobákat alakítottak ki a majmok elszállásolására. Szerencsére ők nagyon igénytelenek, megelégedtek a hangyákkal és néhány gyümölccsel, valamint azzal, hogy nem kell belepótolniuk a közköltségbe. Amúgy bármit fogyaszthattak kedvükre, cserébe, ha már ilyen szorgalmasan segítenek a hangyák irtásában.
    Érdekes módon egy napon hirtelen megszűntek a hangyák, legalábbis nem mutatkoztak többet. Állítólag azért, mert felmérgelődtek, hogy eddig csak ölték őket meg a vérüket szívták, de most már eszik is őket, és ez már több a soknál! Lehet, hogy elköltöztek egy másik városba, gondolták az emberek.
    A majmok is látták, hogy nincs már több munka számukra, és apránként elhagyták a várost, hazautaztak. Sokan kérdezték később a város lakóit, hogyan tudtak végleg megszabadulni a hangyáktól, amire az volt a válasz: „Vendégmunkásokat alkalmaztunk.” Mások meg háborogtak, hogy így sosem fog megszűnni a munkanélküliség, ha ilyen sok vendégmunkást alkalmaznak a helybéliek helyett.
    – Mi nem szeretjük a hangyákat – hangzott mindig az egyhangú válasz. És a városka lakói boldogan éltek stb.

    [Epilógus]
    Hazatért az a majomcsalád is, amelyik az állatvédőknél segített a hangyák kiirtásában. Kis pihenés után rögtön hozzáláttak az ebédhez. Csendben majszolgattak, de nem hangyákat, hanem valami egyebet… A csendet az apuka törte meg:
    – Nem is volt olyan rossz ízük ezeknek a barna hangyáknak…

    (Ez azonban csak mese. A valóságban nem ilyen egyszerű mindez. Megtörténhet, hogy az a sok majom adandó alkalommal nem kap mind vízumot…)

A lap tetejére