Mondd meg nékem, merre találom…

csontos

március 19th, 2020 |

0

Csontos Márta

     

    Csontos Márta (Győr, 1951. okt. 11.) tanár, költő, irodalomtörténész, 1975-ben szerezte diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-angol szakán. 2012-2015 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktoriskolájába járt, PhD fokozatát summa cum laude minősítéssel 2019 márciusában kapta meg. Értekezésében Reményik Sándor életművének feldolgozásával foglalkozik. A tanulmány az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 2020 áprilisában jelenik meg.

    1975 óta jelennek meg időszakosan írásai. Eleinte főként természettudományos és pedagógiai cikkeket közölt, de Petőfi tanulmánya is megjelent. Tagja a Magyar Írószövetségnek, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Szegedi Írók Társaságnak. Néhány év óta mértékadó folyóiratokban publikál verseket, tanulmányokat és recenziókat. (Agria, Magyar Napló, Parnasszus, Hitel, Bárka, Vár, Helikon, Várad, Tiszatáj, Napút, Nyugatplusz, Vár ucca Műhely, Búvópatak, Dunatükör, Zempléni Múzsa)

    Tizenöt önálló kötete jelent meg. Köteteinek többsége a Littera Nova gondozásában látott napvilágot. Legújabb kötetei: Egografia 1,2,3 (aforizmák, 2008, 2009), A kék lovagtorony (versdráma 2009), A meggyújtott olajág (versek 2010), Szerzők, múzsák, szenvedélyek (esszé 2011), Aforizma-párbaj (társszerző Balázs Tibor 2012), A Sehol szélén (versek 2014), Zónahatárok (versek 2016), Látószögek (Kráter Kiadó, versek 2018).

     


    Feltöltötte:

    Napút Online adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás