február 10th, 2016 |
0Bertalan Tivadar
Magamról
Alapvetően pesszimista vagyok, hogy boldoggá tehessen minden csalódás. Ezért arra érzek mennybéli ösztönzést vagy ördögrugdosást, hogy szüntelenül tegyek valamit, s nyomban arra, hogy könnyű szívvel átlépjek ezen a valamin. Persze a „csalódás öröme” nagyon illanó (de hát, mi nem az?). Hanem a boldogságnak és az örömnek van egy csalfa tulajdonsága: emlékeinkben és reményeinkben foglal helyet. Mindenkori jelenünkben ritkán érhető tetten. Ha jelenünk múlttá vált, alattomosan megjelenik, ha jövőnk jelenné, hűtlen szeretőként eltűnik.
Ha a boldogság és az öröm netalán még emlékeinktől és reményeinktől is távol tartja magát, akkor jelenünk sincs, mi magunk sem vagyunk. Ne is számítson ránk a Statisztikai Hivatal. Ami pedig azt a bizonyos átmeneti állapotot illeti, amit összefoglalóan életnek nevezünk, annak még itt vagyok, bármilyen kiismerhetetlen is, és – nem tudok csinálni mást, csak mindig mást – szavakkal is festek, és képekkel is beszélek, miközben csalódásaimban bizakodom.
A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja vagyok. Hozzám nem érkezett olyan fanyalgó hang, hogy ez hiba lenne. Életem során kifejtett munkásságom feljogosít erre. Meghívtak és ezt én örömmel fogadtam, mert egyetértek azzal a szándékkal, amely összefogni igyekszik nem csak a beérkezett, de az árván tébláboló, nem kevésbé tehetséges alkotókat. Mindez nívós és színes tartalmú közösséget és bizonyos támogatottságot is jelent.
Az Akadémia ún. színházművészeti szekciója fogadott be, ez munkásságom természeténél fogva külön öröm, mert a színház a művészetek összességét képviseli. A színpadon az irodalom, a történelem, a színészmesterség, a zene, a tánc, a képzőművészet (festészet, szobrászat, díszlet, jelmez) és számtalan nagy tudást igénylő mesterség szerepet kap.
Persze, tartozhatnék akár bármelyik más szakosztályhoz, bizonyos tekintetben mindenhol kakukktojás lennék. Olyan kakukktojás, amelynek a héja itt-ott már megrepedt. Az egyik repedésen festék csordogál, ami képpé változik, egy másik repedésen betűk és szavak nyomakodnak elő, hogy szöveggé álljanak össze, egy harmadik résen pedig szinte végtelen celluloidszalag kígyózik elő. Hálásan tapasztalom, hogy művésztársaim és mindazok, akik munkáimmal találkoznak, mindezt megbocsátják nekem.
Ami pedig a jövőt illeti:
Öregszem, fogy az időm,
Tehát, törekszem s midőn
egyetlen célt szolgál minden tettem
– mit is? Te jó Ég! Elfelejtettem.
Lábjegyzet
Nem kell komolyan venni, amit mondok.
Ezt komolyan mondom.
Díjak
Bertalan Tivadar
(Budapest, 1930. október 2.)
festő-grafikus-látványtervező-író
Nemzetk. Irodalmi első díj, 1994 (Camberra)
Újpestért Díj, 2005
Erdőkertes díszpolgára, 2007
Életműdíj, 2009
Újpest díszpolgára, 2010
Napút-díj, 2010
Budapest díszpolgára, 2012
Eddig megjelent, ún. „egyszemélyes” könyveim:
Bertalan 1996
A mindenség púpja 1997
Szellemtések (a szerző fordított nevével.) 1997
Emberisten 1998
Kirándulószoba 2000
Hangok a papírgalacsinból 2005
Lipi 2006
Töpörin az angyal 2010
Életmű album 2011
Félcédulák (Betétkönyv) 2012
Papírnehezék 2013
Előkészületben:
Félcédulák