NAPÚT 2010/10., 37–39. oldal
Tartalom
Richly Zsolt
rajzfilmtervező-rendező, grafikus
Kupa Mihály
közgazdász
Bitskey István
irodalomtörténész (Eger, 1941. március 26.)
Nem nehéz válaszolnom arra a kérdésre, hogy miért lettem a barokk korszak irodalom- és művelődéstörténetének kutatója, egyetemi tanára. A barokk városában születtem, gyerekkorom óta történelmi légkör vett körül. Anyai ágon ükapám, Knézich Károly aradi vértanú emléke elevenen élt a családban, apai ágon pedig az úszósport jelesei, olimpikonok, a Trianon utáni évtized élsportolói jelentették számomra a példát, a mértéket. Gyerekkorom óta belém ivódott a nemzeti értékek tisztelete, a teljesítmény megbecsülése kultúrában, történelmi örökségben, tudományban, művészetben és a sport területén egyaránt. 1952-ben kisdiákként jelen voltam az egri várvédelem négyszáz éves jubileumi ünnepségén, s a várkapunál leleplezett dombormű láttán csodálattal töltött el Dobóék hősiessége, azóta él bennem a vonzalom a végvári vitézek kora, mentalitása, műveltsége iránt. A magyar kultúra múltjáról az alapismereteket kiváló középiskolai tanároktól tanulhattam meg, nem véletlen, hogy végül – kétévi vasgyári segédmunkássággal kiérdemelve az akkori politikai széljárás szerint elfogadható káderlapot – 1962-ben a Debreceni Egyetem magyar–történelem szakán kötöttem ki. Itt kezdettől fogva lenyűgöztek Bán Imre professzor előadásai, az ő témavezetésével készült szakdolgozatom és egyetemi doktori értekezésem is a XVII. századi magyar irodalom stíluskérdéseiről. Noha ő tanársegédként számított volna rám, erre akkor nem volt lehetőség. Egerben a főiskola gyakorló iskolájában tanítottam, ahol hasznos pedagógiai tapasztalatokra tehettem szert, de közben a Főegyházmegyei Könyvtár volt szinte második otthonom, régi könyvállománya szellemi kincsesbányámnak bizonyult. Néhány tanulmányomra felfigyelt Klaniczay Tibor akadémikus, az ő révén kaphattam hároméves tudományos ösztöndíjat, ami alatt megírtam kandidátusi értekezésemet Pázmány Péterről. Kitűnő tudományos műhely volt az 1970-es évek közepén a Klaniczay vezette Rebakucs (reneszánsz-barokk kutatócsoport) az MTA Irodalomtudományi Intézetében, ennek interdiszciplináris jellege, valamint széles körű nemzetközi kapcsolatai – köztük bécsi és római kutatási ösztöndíjaim – segítették és meghatározták további utamat.
1975-ben visszahívott a debreceni alma mater, s attól kezdve a szokásos egyetemi karrier lépcsőfokai vártak rám. Első könyvem az egyháztörténettel érintkezett, Hitviták tüzében (1978) címmel a magam számára is tisztázni kívántam, hogy a kora újkor különböző konfesszionális kultúrái mit adtak a nemzeti műveltség egészéhez. S úgy találtam, hogy az egri katolicizmus és a debreceni kálvinizmus egyaránt kimagasló értékeket hozott létre, csakúgy, mint a többi felekezet, s ezek összessége, konfliktusoktól sem mentes szimbiózisa jelentékenyen hozzájárult a magyar kultúra színessé és gazdaggá tételéhez. Nem a kitagadás, nem az egyoldalú elfogultság, hanem az értékek széles skálájának számontartása az, amit fontosnak gondolok múltszemléletünkben. Ez vezetett a pázmányi életmű vizsgálatához, amelyről úgy láttam, a szűkkeblű vulgáris marxista szemlélet eltorzította vagy méltatlanul mellőzte, ezért két önálló könyvben és számos tanulmányban igyekeztem értékeit feltárni és a kora újkor kontextusában elhelyezni. Pázmány stílusa vezetett el később a retorikatörténeti kutatásokhoz. De kedvelt történelmi hősöm volt a református erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor is, akiről egy ismeretterjesztő könyvben kíséreltem meg kimutatni, hogy nagyhatalmak között őrlődve is lehet – ha nem is könnyen – nemzeti érdekeket képviselni.
Mind Bán Imrétől, mind Klaniczay Tibortól azt tanultam, hogy művelődéstörténetünk sajátos értékeinek bemutatása nemzetközi fórumokon korparancs, mert ez jelzése, bizonyítéka Európához tartozásunknak. Számos nemzetközi konferencián tarthattam előadást kultúránk múltjáról, Londontól és Glasgowtól Krakkóig, Helsinkitől Rómáig és Nápolyig, 1984-től pedig két szemeszteren át a bécsi egyetem vendégtanáraként dolgozhattam. A magyar barokk kultúra eredetét kutatva született meg olasz nyelvű monográfiám (Il Collegio Germanico-Ungarico di Roma – Contributo alla storia della cultura ungherese in etá barocca, Roma, 1996), ennek magyar változata volt akadémiai doktori értekezésem. Később német nyelvű tanulmányaimat gyűjtöttem össze két kötetben, az egyik a frankfurti könyvvásárra jelent meg (1999), a másikat Bécsben adták ki (2007). Meggyőződésem, hogy Magyarország a kora újkorban a legtöbb impulzust az olasz és az ausztriai kultúrától kapta, s magunkat – mindazt, amit ma divatos szóval hungaricumnak nevezünk – csakis közép-európai kontextusban, komparatív és interdiszciplináris módszerrel mutathatjuk be autentikusan, a külföld számára is értékelhetően. Megjelenés előtt áll Pázmány-könyvem szlovák fordítása, s több írásom olasz, német, ill. horvát nyelvű konferenciakötetekben, remélhetőleg ezek is hozzájárulhatnak a közép-európai térség kulturális múltjának árnyaltabb megismeréséhez.
Fontos témának tartom annak bemutatását is, hogy a török hódoltság idején virágzó magyar végvári kultúra korántsem csupán kardforgató vitézkedésből állt (miként azt nemritkán a nyugati kortársak hirdették), hanem tollforgató, művelt személyiségek rangos szellemi teljesítményeiből is. Balassi, Rimay, Zrínyi és sokan mások a példái ennek a kettősségnek, ezt igyekeztem bemutatni egy önálló tanulmánykötetben (Mars és Pallas között, 2006).
A debreceni egyetemen 1980-tól a régi magyar irodalmi tanszék vezetője voltam egy negyedszázadon át, öt évig a bölcsészkar dékáni tisztét töltöttem be, hosszú ideig az irodalomtudományi doktori iskolát vezettem. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert kiváló kollégák között, baráti közösségben végezhettem munkámat, s tehetséges tanítványok egész sorának segíthettem tudományos pályájuk elindításában, doktori fokozatuk megszerzésében. Többségük ma már a felsőoktatás megbecsült szakembere Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Egerben vagy éppen Kolozsvárott. Több folyóirat szerkesztőbizottságának és kuratóriumának tagjaként is igyekszem támogatni, hogy minél több kora újkori téma fórumot kaphasson (ItK, Studia Litteraria, Debreceni Szemle, Keresztény Szó, Klió). A Görömbei András kollégámmal 1993 óta szerkesztett könyvsorozatnak (Csokonai Universitas Könyvtár) mostanra 46 kötete jelent meg, ez a munka sok örömet és élményt jelentett számomra.
2004-ben lettem az MTA levelező tagja. Jelenleg a Debreceni Akadémiai Bizottság elnökeként törekszem arra, hogy a régió tudományos élete minél eredményesebb lehessen. Kiemelt feladatnak tartom a különböző tudományágak közötti eszmecserék elősegítését, valamint a határon túli magyar tudósokkal az együttműködés változatos formáinak kiépítését és a nemzetközi kapcsolatok élénkítését. Azt is szeretném remélni, hogy a Kárpát-medence kora újkori művelődési képének árnyalásához és európai kapcsolatainak feltárásához a következő években még sikerül hozzájárulnom, s fiatal munkatársaim és tanítványaim is ezen a területen érnek el további eredményeket.
