NAPÚT 2010/8., 95. oldal
Tartalom
Egyházi Bernadett
Erkel: Magyar tánc
Hétvári Andrea
Víztükörtánc • Egy partitúra margójára
Fehér Csenge
Dallam születik
(Erkel Ferenc emlékére)
Jöttem, és megfogantam leheletkönnyű pehelyként.
Éreztem, hogy ébredek, valóm testet ölt.
Bennem lüktetett a vér, eleven élet,
Hogy úgy éreztem, kirobbanok.
És tudtam, egy reményteljes gondolat vagyok.
Hát ki akartam törni tűzhányóként, hogy szerteszórjam magamat,
De nem jött az alkalom, s úgy éreztem, elfeledtek.
Saját vágyaim folyékony tükre voltam.
S egyszer valahogy mégis megszólaltam.
Felcsendültem én, puszta akkord, gondolat.
Magamat visszatartva hánykolódtam, de náddal játszó szélként
Simogattam lelkeket. És dúdolva, duruzsolva bújócskáztam.
Néha tengerszemként csillogtattam testemet, kristályos jégbe fagytam,
És hópehelyként olvadtam én, leheletnyi semmi. Játszottam,
Majd nem bírtam tovább. Nőttem egyre, feszülten feltorlódtam
Én, a fenyegetés.
Örvendezve vettem tudtul, hogy nő az éhség,
A vad vágy: pusztítani, felzabálni a világot
Könyörtelenül, hogy fekete őrült forgatag legyek, halál.
És kirobbantam, szórtam a lelkem ég felé, csöpögött nyálam.
Villámimmal testem halott cafatkáit dobáltam, kiszáradt szájam
Habzott. Magam előtt is vadállat lettem, s éreztem, ennyi volt a dal.
Eladtam magam egy elmúlt pillanatnak, s magam is halott vagyok.
Csak ennyi volt. Hűtlen élet, kihűlt vágy, néma romok.