NAPÚT 2010/5., B/3
Tartalom
Lakatos Mihály
Szótlan alszik el
Korpa Tamás
Metapillanat (2.)
– eltiltott, veterán játékosok és stadionok emlékére –
1.
egy korlát-sort, libegő transzparenst
– melyet már töröltek az állományból –
most tapintatos fegyelemmel felismer.
minden sípszó, fütty után újraindul a rendszer
(tudja, bár régen járt itt) és könnyen
kielemezhető: halmaz például a pálya,
amit a tudat utasít a szörnyű geometriára,
sok irányított szakasz, vonal, félkör között
elvész, hogy a csatár dugóban koccant, ütközött
reggel, hogy a kapus brazil és még éppen nőtlen,
hogy a lelátó élő organizmus:
félig állat, félig egy tetovált öreg isten
műve, és hetenként cserélődik, mint a pálya
talajába ágyazott fűtábla. – félig állat, félig növény,
megindul a halk szivárgás a gyepből,
az edzőközpont üres, és hiányzik,
mert nincs ez a költemény.
2.
észrevetted? megváltozik a pálya
identitása (mint az iránytű egy
kitartott szerpentinre érve)
negyvenöt perc alatt az ellentétére
fordul épp, minden térfélcsere, kaució során.
mást látsz, más a korábban azonosított irány,
a pálya másik fele, nemcsak
bizonytalan zóna, puszta tükrözés.
két kör nyílik lassú szirmokat bontva
a középkezdés után, két komfortos centrum.
te tudod, melyikben vagy és melyik a másik?
lelátón ül a technikai stáb, magyarázó öreg nácik,
egymás szavába vág lebegő sorfal és kapus.
újra megpróbálnád. érzed már. lendül a láb,
levegőt hasít a lövés, a combon lecsúszott, a talpon át.
aztán hazamész – itt sem voltál – átaludni a délutánt.