NAPÚT 2010/3., 94–97. oldal

Tartalom

P. Papp Zoltán
Míg olvasom, fönn vagyok

Iancu Laura
Félek • Órák • Képek

¹ Hervay Gizella: „Űrlap”. In Uő.: Űrlap. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1973. [http://hervaygizella.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=20&p=1110#81]
² Iancu Laura: Pár csángó szó. Csíkszereda, Hargita Kiadó, 2004.
³ Iancu Laura: Karmaiból kihullajt. Budapest, Magyar Napló, 2007.
⁴ „Mély és erős intonációval szólnak ezek a versek olyan tartalommal, amely ugyan nem új a költészetben, de nem róható fel hibaként, hogy Iancu Laura kötődik a hagyományokhoz. És itt elsősorban nem az erdélyi-moldvai hagyományokra gondolok, melyhez eredete köti, hanem arra az attitűdre, amely Pilinszky János vagy Simone Weil munkásságát jellemzi.” In Farkas Gábor: Iancu Laura Névtelen nap című kötetéről. In erdély.ma [http://www.erdely.ma/kultura.php?id=61819].
⁵ A Láng Zsolt által tárgyalt különbségtevést most nem taglalom. Vö.: „»A« »romániai« »magyar« »irodalom« »története«”. In Láng Zsolt: Tója vagy tottja?. Kolozsvár, Koinónia, 2008, 11–28.
⁶ Vö.: „A töredékes-indulatos versbeszéd rendszerint kihagyásos tömörséggel, asszociatív képalkotással, a látomásos népiesség emlékezetével mutat vissza művészi előzményekre: a – merészségében neoavantgárd ihletésű, irányaiban archaizálóan klasszicista – alaktan Nagy László, Kányádi Sándor, Nagy Gáspár formakincséből merít, miközben a képanyag és az élményvilág Pilinszkyig s – különösen az anya-versekben – József Attiláig nyúl vissza.” In Halmai Tamás: Az ég utolsó szava. In Bárkaonline [http://www.barkaonline.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1196:az-eg-utolso-szava&catid=20:minden&Itemid=46].
⁷ A szöveg az Álom egy könyvtárról című kötetben található. Áprily Lajos: „A produktív fájdalom”. In Uő.: Álom egy könyvtárról. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981, 153–169. A Cs. Gyímesi által kiemelt rész: „Túlságosan ismerős talán [– írja Áprily (Cs. Gyímesi beszúrása)], de olyan tolakodó erővel jelentkezik (…) egy nagyon találó illusztráció, hogy felhasználása elől lehetetlen elzárkózni. Az igazgyöngyről van szó, melynek keletkezéséről azt tanítja a természettudomány, hogy sebzésből lesz, mellyel idegen test, többnyire homokszem sérti meg a kagylóállatot. A megsértett állatka testének a fájdalom által kiváltott reakciója indítja meg azt a kiválasztást, melynek végső eredménye az igazgyöngy.” In Cs. Gyímesi Éva: „Gyöngy és homok”. In Honvágy a hazában. Budapest, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1993, 23.; Áprily Lajos: i. m., 156.
⁸ Cs. Gyímesi: i. m., 22–23.
⁹ Semmiképpen sem felejthető el az a tény, hogy Áprily is egy teológiai elgondolással indítja a produktív fájdalom kérdéskörének taglalását. Vö.: „A teológiai felfogás is régóta vallja, hogy a fájdalommal a szenvedés negatívumán túlmenő célja van a természetnek, s ez a cél: a lázadásra hajlamos emberi indulatot az istenség elismerésére kényszeríteni.” In Áprily: i. m., 153.
¹⁰ Az egyén a „mi” részeként funkcionál itt.
¹¹ Halmai: i. m.
¹² A kötet metaforahasználatát tekintve használom e szót, nem térek ki Andrei Pleşu angyaltanára. (Andrei Pleşu: Angyalok. Ford. Székely Melinda, Kolozsvár, Koinónia, 2006.)
¹³ E jelenségre hívja fel a figyelmet Balázs Imre József is Hervay műveinek értelmezésénél. Vö.: Balázs Imre József: Hervay Gizella. Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, Kriterion Közelképek, 2003.
¹⁴ Hervay Gizella: „Elsüllyedt föld”. In Uő.: Űrlap. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1973. [http://hervaygizella.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=20&p=1110#12]

A cipelés

„Teremtek tájat magamnak. Szavakból
természetesen. Jó tartós szavakból.”¹

Iancu Laura: névtelen nap. Kortárs Kiadó, Budapest, 2009

    Iancu Laura legújabb verseskötete, a névtelen nap, jóval komorabb és a halált jóval inkább központi pozícióba helyezi, mint előző verseskötetei: a Pár csángó szó², illetve a Karmaiból kihullajt³. A szerző a vallási tematikához továbbra is kötődik, és a halálmotívumot e tematikával (ugyancsak) összefonja. A változást, a kísérletezést költészetében a hagyományokkal, jobban mondva szülőföldjének folklórjával való kapcsolat lazítása mutatja. Erre a jelenségre hívja fel a figyelmet Farkas Gábor, amikor azt összegzi, hogy az új Iancu-kötet nem feltétlenül az erdélyi-moldvai tradíciókhoz kötődik elsősorban.⁴ Itt a tradíció alatt kiemelten a folklórt kell értenünk, ugyanis az erdélyi magyar irodalomban feltűnő jelentős gyöngymotívumot, illetőleg az ellentételezést – mely itt a pozitív és negatív attribútum-összekapcsolást hordja magában – beemeli a kötetbe. Jelen írás a továbbiakban e motívum, vagyis a vele szorosan összefüggő jelenségek kibontását célozza meg, és próbál reflektálni oly rájátszásokra, amelyek az erdélyi magyar irodalom (illetőleg a romániai magyar irodalom⁵) egyes szerzőinek műveihez kísérlik a kötetet társítani. A Halmai Tamás által említett áthajlásokra⁶ csak részben térek ki, mert ezen elemzés az erdélyi magyar irodalommal való kapcsolatra nagyobbrészt a gyöngymotívum vonatkozásában fókuszál.
    Iancu Laura a kötete elején szereplő „gyöngyszemek” applikálásával ahhoz a gondolati sorhoz pozicionálja könyvét, amelynek alapját a teremtő fájdalom adja. Ezt az elgondolást néhol a gyöngymotívummal, néhol a tartalmat meghagyó, ám eltérő motívummal, néhol pedig kifordítva alkalmazza, vagyis az elgondolás főbb vezérfonalát megtartja. Cs. Gyímesi Éva szerint Áprily Lajos A produktív fájdalom című szövege⁷ feltehetőleg az „első forrás, amelyben a gyöngykagyló a »produktív fájdalom« jelképe gyanánt, a háború és Trianon okozta történelmi és lelki megrázkódtatásra adott erkölcsi válaszként fordul elő”.⁸ Természetszerűleg Iancu Laura moldvai szerző esetében az időpontmegjelölések (háború és Trianon) módosulnak, de a motívum jelen van.

„gyöngyszemeken lépked aki bujkál
akiben meghúzza magát a lét” (Keleten, 8.)

„Sebköltészet, emeld meg:
várandós törmelék.
Hordd ki a betűt,
a szót felnevelem.” (Te. Én., 27.)

„harmatos avaron
akácban görcs
jajszóban otthon” (Gyermekkor, 113.)

„gondolatban
átvágó
biztos
odvasodó
remény” (Körömversek, 70.)

    E négy részlet közül az első kettő kapcsán a fent kifejtett motívum egészében megmutatkozik, a harmadiknál a hiba, a tökéletesnek nem megfelelő, de mindenképpen valamiféle negatívum, míg a negyedik idézetnél fordított logika figyelhető meg. Ez utóbbinál a reménytelenség felé közeledés, azaz a gyöngymotívummal kifejezve a gyöngyképződés folyamatos elodázása látható. Mivel a szöveg csak az odvasodásról beszél, nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy valamikor mégiscsak bekövetkezhet a várva várt, pozitív jegyekkel felruházott esemény, azaz a folyamat megfordítható lesz, így akár az odvasodás helyett a rügyezésnek, akár egy gyöngy megképződésének is lehetünk tanúi.
    A névtelen nap azon egységeiben, ahol nagyban csökken a gyöngymotívum szerepe – ám mégis, mintegy áttételesen, megbújva jelen van –, a szerző az ellentétekre építkezik. Ezen építkezést azonban úgy valósítja meg a Latrod uram, továbbá a Gyermekzsoltár című versekben, hogy az ellentétek, a bomlás és az intertextek problematikáját egymásba/egymásra szövi. Az „üdvösségre poshadás” (Latrod uram, 23.), az ég angyalának szennyező aktusa („szennyez az ég angyala”, Gyermekzsoltár, 64.), a bordáról való letépés és a visszaillesztés vágya („bordám fogadd vissza / kiről letépted rég halott”, Latrod uram, 23.) ily módon jelenhet meg együttesen. Az angyalival a vallási aspektusra támaszkodó olvasat erősödik.⁹ Iancu e kérdéskör kapcsán az észlelés és a mindent látás megszűnésének tragikumát emeli be. Az észlelés lehetetlensége mind a közlő, mind a befogadó számára elkeserítő.

„befagyott ég
kitágult pupillák” (Körös-körül, 12. o.)

„fejemre hajlik az ég
zengi magába az angyal
sajgó énekét” (Nem mondtam ki soha, 13. o.)

    Az angyal éneke nem csak és kizárólag a vallásos lét elemeire, hanem az intertextekre fókuszáló értelmezést is életre hívhatja. Ez utóbbi esetben „az angyal éneke” valamilyen előd művére utalhat. Az Agónia vers ugyancsak ezzel rokonítható kettős olvasatot teremt meg. E versnél az egyén mint az isteni mása jelenik meg, emellett feltűnik egy olyan pozícióban, amelyben már önmaga¹⁰ az árnyék. Ilyenformán akár már ez egyén halál utáni továbbélésére gondolhatunk, arra, hogy majd az ő produktumainak intertext léte is megvalósulhat.

„mi már csak árnyékok vagyunk
nincs többé éjszakánk
szürke ölelésünkre
Isten néz olykor
hiába gyújtunk néki fényt
nem zavarja agóniánk” (Agónia, 16. o.)

    Az egyén és a „mi” agóniája a kérdéses továbbélést, intertext létet hangsúlyozza egy, a fentihez közelítő olvasatnál.
    Iancunál a Halmai által említett szerzők (Nagy László, Kányádi Sándor, Nagy Gáspár, Pilinszky János, József Attila) mellett¹¹ fontos „angyalként”¹² tűnik fel Hervay Gizella, jóllehet a moldvai szerzőnél Hervay magánéleti katasztrófái néhol erőteljesebben jelennek meg, mint Hervay irodalmi műveinek hatása. Mentségül legyen mondva, hogy a Hervay-életmű befogadása esetében gyakran tapasztalhatunk hangsúlyeltolódásokat.¹³ Kétségtelen azonban, hogy Iancu írásait Hervay költészete maga sem hagyta „érintetlenül”. Hervay Elsüllyedt földjének¹⁴ nyomai mind a Iancu-prózában, mind a Iancu-lírában fellelhetők.
    Egyes szerzőkre való rájátszások, az intertextuális játékok is eredményezhetik azt a kimozdított létet, amely jelen szerző szépírói munkáiban kötetről kötetre megmutatkozik. Iancu a kimozdítottságot összekapcsolja még a vallásra támaszkodó világértelmezésből eredő, illetve a lírai én sajátosságából következő kimozdítottsággal (Fától fáig, 9.; Remény, 44.; Az égre, 45.).
    Iancu Laura legújabb verseskötetében kísérletezik: kissé változtatott az általa jól ismert folklórral való építkezésen, vagyis kevésbé alapoz erre, s ez a szerkesztés merőben váratlan a Iancu-líra kapcsán.

Kovács Flóra

A lap tetejére