NAPÚT 2010/3., 3. oldal
Tartalom
Bertók László
Háromkák a költészetről
Valachi Anna
Időutazás
Vörös István
A költészetről
Az a szöveg, ami hármat pattan a vízfelszínen, nem vers. Az a szöveg, amit el lehet dobni, nem lehet vers. Az a vers, amit be lehet dobni egy folyóba, maga a költészet. A költészet legkevésbé keresés közben található meg. Azért írok verseket, mert nincs semmi, ami jobban kivívná ásításomat náluk. Az unalomnál nincs izgalmasabb.
Az a szöveg, ami nem pattan hármat a vízfelszínen, nem is vers. A költészet legkevésbé a versekben található manapság. Azért írok verseket, mert nincs semmi, ami jobban kivívná ásításomat a költészetnél.
A vershez nem kell költő és költőnő, a versnek nincs gyerekkora, felnőttkora, tehát nem is halhat meg. Vers van a költészet halála, és van Auschwitz után is.
A költészet halott, mondta valaki, már nem emlékszem, ki, mert túl sok verset olvastam azóta, hogy ezt hallottam és el is hittem. Gyakran jártam akkoriban temetőbe, és a költők sírját kajtattam. Egyik sem volt más, mint másoké. A költészet tehát halott – de ez a lényege. És, mint minden halott, bomlik, férgek tenyésznek rajta, túlvilágot rohaszt a semmibe. Él, túlél, ráél, felülél, ellenél, föléél minden okoskodó mondásnak, minden okoskodónak, minden butának, minden költőnek és versgyűlölőnek, minden slágerszövegnek és gondolati rejtvénynek. Egyszóval halott.
Nem az a kérdés, mi a költészet, hanem az, hogy mi nem.