Napút Online | 2010/2., 19. oldal
Tartalom
Füzesi István
haikui
Gergely László
haikui
Gál Erika
Eleven adathordozók
Az a tavasz bátorrá tett. Magabiztosan néztem szembe már nemcsak magammal, de az emberek olykor furcsálló tekintetével is. Mintha annyi év terhe hullott volna egyetlen évszak alatt. Túlérett gyümölcs… Álltam az erdőszéli kakofóniában, idegszálaimba éreztem költözni a növények sokféle zöldjét és illatát. A mindenség részese lettem, ha csak néhány pillanatra is.
Akácfasorok
geometriájába
szorult délután.
Rátalálok, ám rebbenékeny minden mosolya. Mi szakít el egymástól, már a kezdet kezdetén? Nem a fizikai távolság, ez ma már könnyen áthidalható. Hanem az a másik út, amit magunkban teszünk meg. A felismeréstől a kétségekig, az elhallgatástól a kimondásig, a szűkszavú egysorosoktól a lüktető szonettekig.
Téblábol a szél.
Pipacsmezők pulzusát
méri az idő.
Rám hullott fénye, s én viszem magammal, az egyenlítő mentén is előbújik egy-egy csendes órán. Míg én a hálójában vergődöm, ő könnyedén úszik tova sekélyebb vizeken. Sötét sejtelmeket égetnek bőrömre a szúrós napsugarak. Eleven adathordozók vagyunk életünk végéig, minden gép felismer. Hajók törik meg a láthatár optikáját, figyelmeztető fényjelek hullnak arcomra: az út még nem ért véget.
Ezüst takarót
von magára a tenger.
Könnyeim tükre.
Még három partraszállás, tengerészsors észak és dél között. Estére csontfehérre sötétülnek a paloták, a dombra épült székesegyház kupolája óriás égitestté változik. Hajókürt ordít boldogan a Grand Canal kapujában, sok kis harang izgatottan válaszol – micsoda találkozás a kikötőben! Egzotikus illatok csalogatnak a bástya tetejére varázsolt csöppnyi parkba. Éjfélkor zár: kiülünk hallgatózni, befelé figyelünk.
Hullámálmában
köveket sír a partra.
Kételygyűjtemény.