Napút Online | 2010/1., 127–128. oldal
Tartalom
Romhányi Török Gábor
Az új Kolumbusz
Csoóri Sándor
Ha ennyi volt az élet
Fazekas István
Veszteségek balladája
Prókátori irodáját
A szegény Fazekas bezárta,
Uzsoráknak uzsoráját
Fizette másokért hiába,
Mert szívéről az aranypáva
Hűtlenül hűtlen szívre szállt.
Torkon szúrták, és az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Őrző csillagú aráját
A kísértéstől nem vigyázta,
Sorsát úgy szőtték a párkák,
Hogy asszonya is meggyalázza,
És hogy ne legyen ocsúdása,
A nő mással is összeállt.
Elárulták és az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Pénzelte léha barátját,
Ki álmában is kihasználta
(Megkérvén mosolya árát)
S dalra fing volt a viszonzása.
Majd szólt a haszon orgonája:
„– Pénzben a barátság nem állt!”
Belerúgtak. És az a vád ma:
Örökké dalolt, muzsikált.
Ajánlás:
Megszülték őt is boldogságra,
Nincs rajta bajusz, se szakáll,
Így haját tépi egy vad dáma,
Mert most is dalol, muzsikál.
Karácsonyi séta hóesésben
A 80 éves Csoóri Sándornak
Járom a hófoltos halmokat,
ezüstkérgű, lombtalan fák rácsain
feketén tűnődnek a varjak
és a baglyok kunyhói felett
a vacsoracsillag meg-megtündököl.
Enyhíti szívem barna gyászát
a derek, havak, zúzmarák hatalma,
a remete-csend és a vezeklés
a hasogató szélben.
Szitál a hó,
lassan fehéredik a táj,
minden indulatom
a havak pihéivel a sebzett
földre száll.
Ó, mily titokzatos az ember elmúlása!
Cipelem a fáradt férfisorsot,
szívemben megváltást sóvárgó gondok
tűnődnek a kínok örvényei felett
és vad koromból megmaradt régi romok
csendesítik vérem.
Talpam alatt megreccsen a föld:
a poklok malmaiban őrlik a csontokat.
Csak megyek,
mint Isten elhagyott pásztora,
mellkasomban harangok kondulnak
és földre szállt állat-angyalkák gyűlnek körém.
A holdsugáron indulnának már
a három királyok,
de még várják, hogy a gyermek
Jézus megszülessen
bennem.