Napút Online | 2010/1., 91–93. oldal
Tartalom
Borbély András
Vendégvárás
Ébert Tibor
Bolyongás
Mezősi Miklós
Kedv és Arany
Kedves aranyhajú lány
Kedves aranyhajú zöld-csoda lány csupa kedv a te arcod
szép szirmú szemed és az arany mosolyod ragyogása
édes a gondolat édes a szó édes nevetésed
rajta bocsánat a bánatom ártani én nem akarnék
azt hiszem én nem tévedek ebben s bízva remélem
szép-aranyos mosolyod nem lobban tőle haragra
Álmában pihen a szív
leány e percben alszol már talán
kiről miről s mi helyről álmodol
nem tudja egyikünk se hisz miránk
lehullt az éj s a szív halkan dobol
ilyenkor mit gondolhat éj szakán
a szív mi halk pihen de kóborol
veszteg maradni nem maradhat ám
álomkedves az álmom rád hajol
az éj sötétje már hajadnak sátorán
szétterül miként paplan redője rád omol
tested átkarolja és bevonja szép puhán
pillád remeg biztos csak álmodol
elárulom hogy én meg azt latolgatom
hol találkozik holnap tekintetünk
mi lesz mit mondok én azt nem tudom
és hogyan lesz majd akkor velünk
egyet tudok: feléd gurítom én dalom
mosolyt orcádra gödröcskékkel ültetünk
mit tőlem kérsz én azt neked mind átadom
s akkor foszlik majd rosszkedvünk-telünk
Kedv és zavar
Zavart keltek megint de kedvet én
hozzád eresztem én e költeményt
rajta száguld véle vágtat el feléd
kedv és zavar mit benned keltek én
zavart keltek megint de boldogot
boldogtalanságod hagyd magad mögött
szégyent és megbánásod elfeledd
és szép okos mosollyal nézz fejedből
(nehogy nehogy már pont fordítva tedd)
kedv és talán nem kis zavar megfér
bennem mi tőled s általad kikél
én dédelgetve ápolom magamban ezt
és jó mert édes és borzongató-szeles
édes vagy és helyes Szmeraldine és ragyogsz
édes szemed nevet s te mosolyogsz
mosoly vagy tán egészen Eszmeraldine
szád orcád és szemed sőt homlokod
tüdőd szíved sőt szép szemed mögött
velőd (nem ráz velőt és nem sikolt)
mind mosolyban élne és virulna ha
– ha? hogyha? – hogyha azt mit érzel
dédelgetnéd-ápolnád tenmagadban
zavart mi kél bátran hárítva és fogadva
ezért költöttem én e verseket neked
hogy tudd mi végre (s miért nem) születtem:
boldoggá tenni (s nem boldogtalanná)
azt ki legbelül nevet okos meg mosolyog
remélem én hogy nem kél szívedben harag
zavart is annyit kelt csak épp amennyi kell
csupa kedv azért de nem zűr e zavar – talán
Arany-kedv
A pompa fénye az, mi lényeden
áttör és ragyog részvéttelen.
Derűt parancsol s kedvet énnekem
e szép öröm, s megejt boldog telem.
Mosoly-kedélyed nem fogy el soha:
nemes vagy és előkelő a nők között,
áldott legyen neved s a hely hova
csak lépdelsz hóban, jégen, éjszakában,
malaszttal teljes édes jó Szmeraldine!
Isten anyjánál jobban szeretlek
– őt nem láttam szemtől szembe, és a fényét
áttörni lényén, sőt megejtőn lépni sem
karba öltve jégen-hóban-éjen át velem.
De téged láttalak! Sőt látlak én:
mosoly-kedélyed fogyhatatlanabb,
mint földi mély forrásból fölszökő patak
az olvadó tavaszkor hogyha megszalad,
s szenvedéllyel duzzad nyugtalan.
Őszi pompa kél a szívben és derű,
boldog-édes borzongás és tág terű
részvéttelen-finom kedv és a fény
rajong szemedből szép-kedves mosoly –
orcádnak pírja most nem alkonyul.
Ám a nap már réges-rég leszállt,
sőt az éj is félig-meddig odábbállt –
zárom versem, hogy tiéd lehessen.
Fogadd szívedbe hát iparkodásom
e nem szerény, de nem szerénytelen
gyümölcsét – én érleltem ezt neked,
sok és nagy és kedv-megszegetlen
szeretettel.