NAPÚT 2009/8., 76. oldal
Tartalom
Szlamka Zsófia
Képek
Szójátékgyűjtő pályázatunk (szerk.)
Szabolcsi Erzsébet
Hétköznapló
Sóhajok szálltak az őszülő égbe,
felhővé foszlottak, s visszhangzott a csend.
Tükrömön repedés futott keresztül,
fojtott sikolyomra csak árnyam felelt.
Mások szavait faltam otthon éppen,
míg fazekamban lecsót szült a gőz.
Néztem elmerengve, mások hogy lobognak,
s tudtam, hogy engem minden szó legyőz.
(A számítógép tette a magáét,
letöltött éppen egy újabb programot,
én örültem annak, ha a nap végén
fáradt szemeimnek néhány perc jutott.)
Emlékfoszlányokat ragasztgatok össze.
Vissza tavaszomba sosem léphetek.
Rajzolok magamnak légvárat cserébe,
s festékfoltokból ragyogó életet.
Pillangót álmodok felhőim fölé,
míg parancsolón nem csöng a telefon.
Bólogatok: persze, igen, úgy van…
S a megszokás pókja újra körbefon.
Képzelt ízekkel
Képzelt ízekkel jő az est,
árnyékok nőnek kopár falakra,
hűvös álommal éled az éj,
s nem burkolózhatom, csak szavakba…
Vállalt szárnyaim súlya húz,
tompán csapódok durva rögbe.
Félek, a szürke nappalok
elaltatnak majd mindörökre.
Légvárak felé, félúton…
Éveink sorfalat állnak,
födetlen fővel vonulnak a percek,
míg eltelik néhány évad… Hol is?
Az ég hamuszín zsinórpadlásáról
lassan ereszkedik ránk
holnapok foltos hálója.
Vergődő éj takar.
Késik a feloldozás.