NAPÚT 2009/7., 20–21. oldal
Tartalom
Kerényi Grácia
Óbudai pékek
Dobai Péter
Krúdy Gyula a Margit-szigetről Óbudára költözik, meghalni • Leány-akt a Kiscelli-dombon • Óbuda, Kiscell – „Ó Buda alt ofen kis Máriatzell” • I. Találkozás
Petőcz András
Óbuda, téli szürkület
Aki messziről indul,
nagyon messziről indul.
Erő kell annak,
meg akarat is kell,
erő és akarat,
hogy lépéseit a lábai elé tegye,
és futásában
ne legyen kétségbeesés.
Fázósan húzza össze magát,
ő,
aki messziről indul.
A hideg, hajnali szürkületben
óriás táskával a hátán,
meg mindenféle szomorúsággal
önmagában:
egykedvűen menetel.
Messzire van innen a város,
hozzászokott lábam
a hókása-taposáshoz,
lüktet bennem mindenféle álom,
hogy túllépek egyszer
a sártenger-világon,
hogy a sötétből előlép
valami tündér,
s megmutatja, hol van
a Flórián tér,
mert errefelé minden reménytelen.
Hajnalban, fel, a Zay utcán, végig,
a Bécsi úton egész a villamos-remízig,
loholok, mert vár rám az iskola,
úgy érzem, soha
nem jutok oda,
és az égbolt is feketén betakar.
Földszintes házak mellett,
végig el,
nincsen még sehol,
semmilyen panel,
és a háború is, olyan távoli,
nincsen még tévé,
egyenes adás,
képernyőn nézett rakétatámadás,
csak hóval teli, nyitott
villamosperon,
meg lealázott szemű,
egykedvű haverom,
aki újsággal kezében
ül a kerti budin.
(És emlékszel, itt is
sétáltam veled,
nem messze innen
a cigánytelep.
Ez itt a külváros,
örökké sáros,
mindentől távol ---
mégis visszahív.)
Ez itt a szülőföld,
suttogom magamban,
ha visszatérek, és
ha megállok itt,
a Vörösvári úton,
az iskola előtt,
érzem, a torkom:
valami szorít.
Messziről indul,
aki messziről indul.
Erő kell annak,
meg akarat,
hogy lépéseit a lábai elé tegye,
és a futásában
ne legyen soha kétségbeesés.