NAPÚT 2009/3., 90–91. oldal
Tartalom
Tornai József
Isten és a macska • A vér Örökéjébe… • Evidenciák • A szüret
Horváth Veronika
festés • eggyé válás • Tűzgyújtási tilalom
Vörös István
Megszorítások
Imádkozás közben ne
piszkáljuk a fogunkat,
ne bámuljuk a nőket,
ne bámuljuk önmagunkat,
ne bámuljuk Istent.
Imádkozás közben ne
vegyünk észre semmit.
A semmit nem jó észrevenni.
Ott lapul egy sarokban,
egy szemzugban, egy száj
szögletében. A tükörben,
ha sötétben nézünk bele.
A bizonyíték
A zöld kabátomat egyetlen nagy gomb
tartja össze. Engem annyi se, szétnyílok,
és mindenki szeme előtt kétfelé csapódom.
Lelki hasfalamat föltépi egy kardvirág éle,
nem csoda, magam éleztem. Rohanok
a burjánzó kertek között, a kőfalon túl
valaki ás, a fejemben egy katona foglyokat
terel, szeretnék beszélni hozzájuk,
hogy megtalálták az igaz utat, csak mielőbb
meg kell haljanak, de én nem fogok meghalni
sosem, most levágom a fülemet bizonyságul,
borítékba teszem, hogy ne érezzem a fájdalmat.
A keresés hiábavalóságáról
Nincs olyan dolog, ami elveszne.
Legfeljebb minket un meg egy régi
tárgy, vagy egyenesen borsot akar
törni az orrunk alá. A könyvei
általában nem szeretik az embert.
Ahogy a háremhölgyek is
megutálják a szultánt. Szökött
nyaklánc, szem elől tévesztett
kesztyű, elszakadt 1000 forintos.
A fél majdnem annyit ér, mint
egy egész. A tárgy abba
szerelmes, aki épp körülötte van.
Bocsánatkérés a tárgyaktól
Az emberért rajonganak
a könyvei. Szerelmes belé
a ruhája, az árnyéka
féli, mint kutya a vihart.
A táskája vinni szeretné,
a cipője beszélni vele.
A fehérneműje a szemérmét
csókolgatja. A tükörképe nézi
magát benne. A tükör, mint méhet
a virág, szeretné maga elé
csalni, megszépíti. A fénykép
helyettem egy embert mutat.