NAPÚT 2009/1., 34–35. oldal
Tartalom
Csokonai Attila
A házi túszhely csücske
Hajós János
BARBI ANTE PORTA(S) • (Rozsdás vészharang)
Fekete Anna
Bécs, 2008
Itt, a trónörökösök városában
mindenki siet. Nem marad idő
meghalni sem – vajon az anyámat
láttam most, vagy csak egy idegent?
Sodor a forgatag, ez az októberi
zene, ez a semmi, ami talán
mégis zene. Igen, belezavarodsz,
mert ez olyanabb a szerelemnél.
Bécs. Egy pösze nyelvész a szomszédom,
a másik egy zenetanárnő Erfurtból.
És hogy a ritmus meg ne törjön,
törökök élnek fönt, akik nem is törökök,
hanem kurdok Bulgáriából.
És tessék, ez én vagyok: bicegő
magyar kislány Komáromból.
Semmire sincs idő. Vagy mégis? Éjszaka
neveket és arcokat cserélünk. Én leszek
a pösze nyelvész, és a török – aki nem török,
hanem kurd – zongorázik a tanárnő helyett,
hisz az erfurti hölgy ma nem ér rá, fogja
a könyveimet, és biceg helyettem.
Mandula, csoki, amaretto,
pisztácia. Olyan mint a szerelem?
Bárhogy kevered az ízeket, mind
egyforma, csak a látvány más és más:
mandula, csoki, amaretto, pisztácia –
igazi fagylaltkehely-hangulat. Dédanyám
még más volt: özvegysége után tizenöt
évig várt, hogy kezét nyújtsa Béla bácsinak.
Na de elfelejtettem mondani: kaphatók itt
művégtagok is. Sőt láttam egy zenélő kezet is –
ezt viszem majd haza dédmamának.
Politika
Hol van már Perzsia? A szép, régi neveket
a tévé ízzé-porrá zúzta vagy épp lövészállássá
változtatta. A világtérkép csak játékasztal,
ahol valaki mindig válaszlépést fontolgat.
Hát ezért jobb Püspökladány! Hetvenhét
évesen, egy érdektelen októberi éjszakán
itt hunyt el Kis Tiborné, anyai nagyanyám.
Nagyanya is küzdött. Órákig csúszkált
a frissen csempézett fürdőszoba padlóján,
összerágta a halál, mielőtt megtalálták.
De nem hagyjuk! Nem törődünk bele!
Az ezüstkardos Hszü Li császár
felfegyverzett serege élén ott áll
a magyar–perzsa–szlovák határon.
Töpreng, várja a hajnalt, és míg
a köd felszáll, fontolgatja
a megfelelő válaszlépést.