NAPÚT 2008/10., 173–174. oldal
Tartalom
Kozma István
birkózó
Pék Pál
költő, irodalomkritikus, tanár
Kristó Gyula
történettudós, középkorkutató (Orosháza, 1939. július 11–Szeged, 2004. január 24.)
2009. január 24-én öt éve, hogy életének 65. évében elhunyt Kristó Gyula akadémikus, a szegedi egyetem professzora. Munkásszülők gyermekeként Orosházán született. A helyi Táncsics Gimnáziumban érettségizett, majd Szegedre került, ahol előbb magyar–történelem, majd latin szakokon szerzett diplomát. Érdeklődése egyetemi évei során a magyar középkor története felé fordult. Tehetségének és legendás szorgalmának köszönhetően már első írásaiban feltűnő érettséggel végezte el egy-egy szakmai probléma tisztázását. Fiatalon szerzett tudományos fokozatokat; 38 éves csupán, amikor a történettudomány doktora lett. Professzori kinevezést 1978-ban kapott, akadémikusságra 1998-ban érdemesítették. Pályája végig a szegedi egyetemhez kötötte. Kivételesen gazdag életműve 101 könyvből, további 25 szerkesztett kötetből, egészében pedig 600-at meghaladó szakközleményből áll. Alkotásai mind kivételes forrásismeretéről, rendkívüli szakirodalmi tájékozottságáról, éles szemű megfigyelőképességéről, gondolkodásának vaslogikájáról nyújtanak bizonyságot; mindehhez pedig közérthető közlésmóddal és élvezetes stílussal jellemezhető kitűnő íráskészség társult.
Kristó Gyula egyedülállóan sokrétű szakmai életművet alkotott. A magyar történelem kivételesen hosszú időszakában mozgott otthonosan. Éppúgy elsőrangú kutatója volt a magyar őstörténetnek, az Árpád-kornak, mint a vegyes-házi királyok korának. Tudós szakértelme azonban nemcsak a szűken vett történettudomány területére korlátozódott. Maradandó alkotások sora fűződik nevéhez a nyelvtudomány, a filológia, a historiográfia, a demográfia, a történeti segédtudományok több ága – kivált a diplomatika – területén is. Gazdag életművének számos darabja naprakész jártasságról árulkodik a régészet, a néprajz, az irodalom- és a művelődéstörténet, a történeti földrajz és a településtörténet kérdéseiben egyaránt. Kristó Gyula igen sok műfajnak volt szinte felülmúlhatatlan mestere. Mind Magyarország legkorábbi és középkori történetére nézve, mind egy-egy szűkebb történelmi kérdés monografikus feldolgozása terén számos összegző, korszerű összefoglaló művet tett le az asztalra. A részletkérdések minuciózus vizsgálata sem volt azonban idegen tőle, sőt, forrásismerete itt kamatozott csak igazán, hiszen mindig a számításba vehető teljes forrásanyag ismeretében és felhasználásával formált egy-egy kérdésben véleményt. A hagyományos értekező írások mellett a Kristó-életmű maradandó értékét képezik a forrásfeldolgozások is, legyen szó kritikai kiadásról, kommentárkötetről, szöveggyűjteményről vagy éppen oklevéltárról. Nemcsak tudományos, hanem tudományszervezői és szerkesztői teljesítménye is lenyűgöző; több mint két tucat munka létrejöttének viselte gondját, közöttük olyanokét, mint az 1994-ben napvilágot látott Korai magyar történeti lexikon vagy a Szeged történetét korszerűen feldolgozó öt terjedelmes kötet.
Monumentális életművét Kristó Gyula nem világtól elvonult szobatudósként alkotta meg. Tevékeny részese volt a helyi, az egyetemi és a tudományos közéletnek; működött rektorként, dékánként, tanszékvezetőként, tagja volt számos testületnek és bizottságnak. Alapított tanszéket, kutatóműhelyt, tudományos vállalkozásra szövetkező konzorciumot, doktori iskolát, kiadványsorozatot, amelyek szárba szökkenése, felvirágzása többnyire kiapadhatatlannak hitt alkotóerejének köszönhető. Kiváló pedagógusként tanárnemzedékek tekintik tudós mesterüknek, sok fiatal kutató pedig nevelőjét, elindítóját, segítő és értő konzulensét tiszteli benne. Szellemi hagyatéka a magyar középkortudományban hosszú ideig meghatározó igazodási pont marad; azok pedig, akik barátként, tanítványként és munkatársként közelről is megtapasztalhatták egyenességét, emberségét és segítőkészségét, jó szívvel, hálás érzülettel őrzik magukban emlékét.
Almási Tibor