NAPÚT 2008/9., 35. oldal
Tartalom
Deák Ferenc Lóránd
Eltérések a csernátoni temetési szertartásban
Basa Viktor
öt seb
Jász Attila
a pillanat vonzásában. Közelítések
Bátai Sándor papírmunkáihoz
(i)
Egy nap, amikor minden elveszett, ami fontos volt, vagy legalábbis annak tűnt, az egész világ, szőröstül-bőröstül, és csak néhány, mélybe merített papírlap harcolt tovább, valami érthetetlen oknál fogva, foszló fehérségével tüntetve, amikor már nem lehetett semmi mást csinálni, jelzéseket kellett kitalálni, végleg összekeverve vélt és valós dolgokat, magas és mély regisztereket, amikor már nem lehetett emléknyomokat rekonstruálni, és minden ellentétes késztetés ellenére, a lélek égésnyoma, a pillanat otthagyta jelét a papír rücskös felületén.
(ii)
Csak jelet hagyni, semmi több, öntudatlan és megfejthetetlen, látszólag értelmetlen ábrákat a papírvékonnyá zsugorodott valahai barlangfalon, míg el nem kopik az is, a folytonos törlések, kaparások miatt, csak a barna vérrel, az idő múlásával átitatott emlék marad meg róla, csak a vágy, jeleket kéne hagyni, semmi több, öntudatlan apróságokat, csak valami halványuló csíkot lélekmásolatként, töredezett figyelmeztetésként, volt mégis valami, ezt már persze láttuk, de ki emlékszik egyáltalán, hisz csak jeleket akartunk hagyni, semmi többet, könyörgöm, de ki tudja követni a varázslat elmúltával, hogy ki volt a mágus és ki az elvarázsolt, szép álmokat, jó éjszakát, jelek vagyunk csupán.
(iii)
Zuhanó, fekete figurák, a kráter pereméről, hopp, még ennyi se látszik, csak az utolsó pillanat vonzása, rögzítésére tett kétségbeesett kísérlet, a megtapasztalt tudás magmájától megperzselődött lélek nyomatai, elő- és élőképek a pokolra szállás alternatíváiról, zuhanó, fekete figurák, a végső visszatérés jegyében, átcsúsznak a vulkán fordított tölcsérén keresztül, a folyékony napba, az időtlenbe tehát, ahol minden emlék visszakapható a gyerekkorból, tovább, tovább, a közös tégelybe való beleolvadás lehetőségébe, talán, hogy a legközelebbi felszínre bukkanás sokkal fényesebb, vakítóbb legyen, zuhanó, fekete figurák születnek újjá a kráter hamu borította, leheletvékony peremén.
(iv)
A világ elvesztésének rögzítése a keresés legutolsó fázisa, nyomok a homokban, miközben a szél újra és újra átrendezi térképeinket, mégis, az elmosódó nyomok továbbmutatnak, valami fojtott folytatás felé, mindig az emberre utalva, hiánya által, a lehetőségre, a létezésre, van, volt, lesz, aki leírja az utolsó, foszlott és értelmetlen szavakat, kizárólag azért, hogy újra lehessen rögzíteni az én elvesztésének kezdetét.