NAPÚT 2008/8., 106–107. oldal
Tartalom
Sütő Csaba András
pillanatképek (hónaljból fotózva)
Szondi György
Öt híján százhárom
Karácsonyi Zsolt
Ússz, Faust, ússz
Második rész: A nappal (részlet)
Most ússz tovább, akkor is, ha lábad
begörcsöl, erős értelmed az úr,
felfénylő elméd elé veti magát
és behódol a boltozott azúr.
Kedvem szerint cselekszem, pihenésre
semmi szükség, de mégis hagyom,
csak kedvtelésből,
hogy hányódjak még egyszer
a tengerek párolgó habjain.
Erős emlékek csapnak oldalamba,
a gyermekkorból felbukkanó cetek,
hogy eltitkoltam valamit,
hazudtam,
azért,
hogy ettől
boldogabb legyek.
De nem zavar az ámbrás-had, kajánul
nézek szemükbe, tűnjön, ami volt,
eltűnnek úgyis: nap, hold,
ezer csillag,
mit végtelen,
erős fényem lenyűgöz.
Sirályok szállnak kamaszkorom felett,
tizenkét sassal köszönt a férfikor,
átalakítom egész múltamat,
a bor szőlőtlenül
kezd forrani.
Most fekszem, és titokban élvezem,
hogy halraj cirógatja talpamat,
száz vidám, apró lény se szelídíti,
mit eldöntött
az erős akarat.
Jó lenne víz alá bukni,
kergetőzni,
titokra várni,
mi felbukkan a mélyben.
A százfelé irányult öntudat
az enyémben kovácsolódik eggyé.
Kirajzolódik minden, ami volt,
jól látszik minden közelgő pillanat,
a ráncos időt birtokba veszem,
és görcsbe rántja
fáradt vállamat.
Egy fóka szól: „Nem lehetsz soha fáradt,
te világunkhoz túl isteni lény,
mozdítsd karod, lássuk, hogy az imádott
erő újra a partvonalra ér.
Ott állj örökké, mint rövid életünkben
egyetlen, végső irányt adó torony!”
Csak ennyit szól, és tekintetem villan,
alámerül a fóka a habokba.
„Medúza vagyok, olyan testre vágyom,
mit körbevesz az iszonyatnak fodra…”
Nem mondhat többet,
erős hullámverésben villannak már
a cápauszonyok.
Süllyed a Zátony, az igazi, a benti,
az egész világ velem lebeg, nekem,
a légnyomás valóm újrateremti,
míg fényre pattan mind a két szemem.