NAPÚT 2008/8., 15–16. oldal
Tartalom
Rózsássy Barbara
Kalandok a padon
Iancu Laura
hajnalban
Zsávolya Zoltán
„Lé és tüdő”
(a Hullámlovaglás című sorozatból)
Amolyan „kétes eredetű”, ám annál izgalmasabb hőemelkedésként uralkodott el Hajdéger Márton Junioron a kitörni készülő lelkesedés. Péntek volt. Lényegében önmagával kapcsolatos pozitív megfontolásokra kellett volna vezetnie őt ennek az eufóriának, annyira ismeretlen, egyben intenzív és kellemes állapotként élte meg, de ehelyett inkább csak azon bosszankodott, hogy hasonló dolog miért nem szállja meg gyakrabban? Persze aligha csodálkozhatott valójában a dolgok ilyetén alakulásán. Általában hétfőtől csütörtökig bebetonozott, tompa kötelességtudaton és főnöki (egészen pontosan fejvadász középvezetői) keménységen kívül semmit sem talált volna magában, ha egyáltalán keres. Nem keresett, persze, legalábbis külön nem; lényegében ideje is alig akadt volna rá. Ez a délután viszont másként alakult most, éspedig nyilvánvalóan a hétvége közelsége miatt nehézkedett benne másként az idő. És főleg a hangulat. Titokzatosnak érzett az „ügy”, amelyről nem is könnyű beszámolnunk.
Az olvasónak mindazonáltal joga van tudni, miért bujkált Hajdégerben ez a partizán – vagy ahogyan egykori gimnáziumi osztályfőnöke mondta volna: jóformán „törvénytelen” – feldobottság. Nos, azért, mert amikor rokkantnyugdíjas apját legutóbb meglátogatta a Pilisben, akkor annak fatornyos telekházában egy elrejtett kéziratra bukkant, amelynek tartalma meglehetősen szórakoztatta. Mégpedig az ő elszállásolására szolgáló sufni-részben („vendégszobában”) volt elrejtve a fóliáns, és korántsem zárhatta ki, hogy azért ott s azért olyan tessék-lássék módon, mert birtokosa (vagy egyenesen szerzője?), H. M. Senior azt akarta, hogy fia megtalálja. S hogy okulására olvasgathassa, tehát egészében használhassa a benne foglalt, szellemileg nagyszabású tanításokat. Lé és tüdő volt a címe a zökkenős betűkkel gépelt, sprárgával átkötött, hatalmas terjedelmű paksamétának, s az elején elhelyezett, rövid összefoglalója alapján egyebek mellett „a nők tömeges megszerezhetésének vagyoni helyzet felfuttatása, valamint sporttevékenység fokozása általi ön-bestiálkifejlesztés révén elérhető állapotát” reklámozta. Junior, aki nős volt és két gyermek apja, nem merte hazavinni az anyagot, hanem egyenesen a munkahelyi irodájába vitte be azon a vasárnap estén, amikor az Esztergom felőli szárnyvonalon vonatozva megérkezett vele a városba. Mégis kikapott érte az asszonytól közvetve, hiszen ilyen módon összességében vagy két órával később érkezett haza, mint ahogyan azt családjának előzetesen jelezte. Még épphogy csak beleolvasott, még semmit sem próbált megvalósítani belőle, és lám-lám, máris bomladozóban a családi béke! Mi lesz, hogyha az öltözködési stílusa látványos megváltoztatásán lepleződik le a projekt? Először főleg ez a kérdés nyomasztotta. A szövegben ugyanis egy helyütt világos utasításként ez állt: „A vezető öltözzék úgy, olyan diszkrét eleganciával, hogy férfiasságában a vízvezeték-szerelővel legyen összetéveszthető!” Nem tehetett róla: szórakoztatta az olvasmány.
Egyéb hangulatok (és főleg huncut szándékok!) is elfogták persze a Lé és tüdő tanulmányozása közben. „Tehát nem a munkának, azaz végső soron nem a Cégnek szól az eufóriám? – tette fel magának aztán összegzőleg a végső kérdést. – Hanem csak annak, hogy bár éppen bent vagyok a Cégnél ennek a felemelő érzésnek a jelentkezésekor, és ez tényleg jó, de azért hamarosan mégis valami kötetlenebb következik?” Pedáns beállítottságának nem tetszett igazán ez az egyébként felvillanyozó eshetőség. Komolytalanul lazának, elegáns aktatáskájához, jól szabott öltönyéhez, gondosan ápolt hajához méltatlannak érezte, amennyiben így van. A lazaság gondolata megrémisztette: tényleg kezeltetnie kell, ha nem is rögtön magát, de a helyzetet. Természetesen nem szólhat a saját vállalati pszichológusának, mert még kisütnek róla valami galibás dolgot, ami aztán elterjed a beosztottjai, vagy még rosszabb esetben a főnökei között. Máshoz kell fordulnia. Addig is azonban, amíg időhiányból kifolyólag ezt a lelki karbantartó beszélgetést valamikor a közepesen közeli jövőben megejti egy idegen szakemberrel, saját erőből kell megnyugodnia. „Esetleg két napig megvalósítok valamit a Kézirat általános javallatai közül?! – mormogta maga elé kuncogva, egy kissé persze már bűntudattal is, miközben aznapra hátralévő teendői felé fordult. – Holnap bejövök túlórázni, amihez mindenekelőtt beszerzek egy overallt…”
Még csak ezután kezdődött ama emlegetett két nap: a hétvége – s mintha az egész világ elölről kezdődött volna most számára! Megint egyszer.