NAPÚT 2008/6., 94–95. oldal
Tartalom
Boga Bálint
Pünkösd
Tari István
Lángolva száll
Petrőczi Éva
Egy pünkösdi vers, 1977-ből
A koronázás pillanata
Eperrel púpozott vödrök
harangszavában
ülünk a Makárhegyen:
királyságod legelső órája ez –
csipkefabimbós koronádat
ügyetlenül próbálgatod.
TÜZES NYELVEKNEK SZÓLÁSA –
Új tudás fényében
tündöklik-vérzik
homlokod.
Pontosan
harminc esztendeje, 1977 pünkösdjén írtam ezt a verset, amely kis terjedelme ellenére változatos rétegekből áll. Középpontjában nyilvánvalóan a központi pünkösdi történés, a Szentlélek kitöltetése s a sok nyelven megszólaló Krisztus-követők közötti idegenség eltörlésének élménye, az ember és ember közti abszolút és tökéletes közelség élménye áll. Mindez belehelyezve holtig szeretett szülővárosom, Pécs földrajzi környezetébe, továbbá gyönyörű pünkösdi virágai és gyümölcsei közé. Egy nagybetűs sor erejéig helyet kap e kis versben a legpünkösdibb, ugyancsak rózsalobogású és eperillatú zene is: Kodály Zoltán világszerte énekelt-hallgatott Pünkösdölője, amelyben a szent történések éppúgy megjelennek, mint a pünkösdi királyválasztás, e sok helyütt feledésbe merült, szépséget, fiatalságot, erőt és szerelmet köszöntő népszokás. Éppen a mélyen vallásos Kodály felejthetetlen, de egyszersmind merész, mert egyszerre szentséggel és ugyanakkor nagyon is e világi érzelmekkel teli kompozíciója bátorított fel annak idején arra, hogy pünkösdi versemben helyet merészeljek adni a szerelemnek is, egy olyan szerelemnek, amely a maga harminc esztendejével végül is nem bizonyult „pünkösdi királyságnak”, legalábbis időtartamát tekintve semmiképpen. Gyermekkoromban, ha a pünkösdi eseményeket ábrázoló rajzot, festményt láttam, mindig „féltettem” a tanítványokat a hatalmasra csapó, a Szentlelket kiábrázoló lángnyelvektől, s valami olyan érzésem támadt, hogy a „nyelveken szólás” Bábel átkát eltörlő adománya nem csupán nagyszerű, de félelmetes is. Ugyanilyen félelem fogja el olykor az egymás iránti elkötelezettség tekintetében megvilágosodó párokat a Teremtés kezdete óta: igen, szeretlek, igen, hozzám tartozol, hozzád tartozom, mindez azonban nem mehet végbe olykori lemondások, olykori fájdalmak és sebek nélkül. Erre utal a vers „csipkefabimbós korona” szókapcsolata és a „tündöklik-vérzik” ellentmondásosnak tűnő igepárja is. Ha azt kérdeznék, ma, erősen középkorú asszonyemberként is vállalni tudom-e, amit egykor papírra vetettem, azt kell mondanom: igen, pünkösd ünnepét ma is ugyanilyennek látom: az ígéretes és kockázatos kezdetek ünnepének, olyan kegyelmi pillanatnak, amit könnyű hiábavalóvá tenni, de amit meg lehet óvni a rátámadó külső erőktől. A pünkösd minden évben két májusi napot jelent csupán, az azonban már egyedül csak rajtunk áll, hogy pünkösdjeinkből mennyit tudunk megőrizni hétköznapjaink számára.
(Ekszpanzió XIX. „Pünkösd” hívószavára
2007. pünkösd vasárnapjára villámpostán érkezett írás)