NAPÚT 2008/6., 4–5. oldal
Tartalom
Nyírfalvi Károly
Monolit
EKSZPANZIÓ XX.
„VISSZASEJTESÍT”
„Ő – Az,
Én – Te,
Mi – Az
ÉN – Te
Én – TE
Ő = Az”
(Martin Buber)
Az E/x/KSZPANZIÓ/k minden emberire kiterjedő, táguló és „hódító” nemzetközi kortárs művészeti találkozó(k). Az előadók: költő, zenész és képzőművész performerek, valamint irodalmárok, filozófusok, rendezők, színjátszók és közönségük 1989 óta változó helyszíneken, a váci Görög templom kiállító-hajójából „kievezve” a Pilisen, a Naszály-hegyen, a Dunakanyaron, a Börzsönyön át, az Ipoly magyar–szlovák határvonalán a Vepor-hegység, azaz a forrásvidékek irányába tartva, a Kárpát-haza legpoétikusabb szegletére, a Dunakanyarra most épp visszaköszönve együttesen tesznek „kísérletet” arra, miként válhatnak a kortárs művészetek valóságosan is az élet meghatározó: formáló, avagy deformáló, az ország- és műfaji határok átjárhatóságának megteremtésével mindennapi létünk építő, organikus részévé. Ezek a lázas alkotói próbálkozások egy olyan korban történnek, amikor a művész és közönségének kapcsolata hagyományos értelemben már aligha létezik, klasszikusan vagy épp korszerűen pedig szinte már alig értelmezhető. Vagy ha mégis, akkor talán úgy, abban a formában, ahogyan az a huszadik esztendejébe érkező E(x)kszpanziókon történt, történik.
Ezeket az évente ciklikusan ismétlődő, többnyire két-három napos avantgárd nemzetközi művészeti találkozókat, performansz fesztiválokat Nagy Pál Az irodalom új műfajai című munkájában – az ELTE Btk. Magyar Irodalomtörténeti Intézetének jegyzete – európai léptékkel mérve is korszakos kortárs művészeti: irodalmi, színházi, képzőművészeti, zenei értékként tartja számon, az Új Magyar Művészeti Lexikon közlésével egybehangzóan. Ugyanakkor, kiemelkedően fontosnak értékeli az E(x)kszpanziók poézisben folyamatosan megtett útjait a közelmúltban fiatalon elhunyt filozófus-esztéta, aki maga is ekszpanzista volt, Bohár András: Aktuális Avantgard: M. M. Hermeneutikai elemzések című tanulmányában.
Az EKSZPANZIÓ XX. alkotói a korábbi hétvégi E(x)kszpanziók: a Zene, Platón: „A LAKOMA”, a „REMETE”, „TÁLTOS – SÁMÁN”, „A VÁR”, „A KILÁTÓ”, „SZENT FERENC”, „Iszlám”, „ÁLOM”, „PÜNKÖSD” tematikájú Gesamtkunstwerk/összművészeti „kísérleteik” nyomán – az idén a „VISSZASEJTESÍT” tágan értelmezhető és asszociálható fogalmára alapozva folytatják kiállítás-performanszaikat, vers-koncertjeiket, koncert-színházaikat, heppeningjeiket és különféle műfajú akcióikat a Dunakanyarban: Kismaroson, Verőcén és Visegrádon. Hogy ezennel miért pont erre a hívó szóra építik tematikájukat? A kérdésre többféle alkotói magyarázat is adható. Az egyik szempont a „20”-as bűvkörében, annak számmisztikájában keresendő. Huszadik évébe érkezett tér-időben a Hétvégi Expanziótól (1989) az Ex-Panzión (1990) és az Expanziókon (1991–2001) át megtett úton az Ekszpanzióig (2002–2008). Ilyenformán korszakolható, illetve tematizálható is az elmúlt két évtized. Van mit fel- és megidézniük az
E/x/kszpanzió/k/ alkotóinak. A másik lehetséges értelmezés a kódexirodalom alapjaihoz, az „illumináció”-hoz vezethető vissza, mikor is a kéziratos, többnyire képekkel, iniciálékkal díszített könyvek mesterei, az illuminátorok megsejtve a Szentírás mélyebb, metafizikai, valamiféle odaátba, transzcendensbe vezető lényegét, rávilágítanak annak máig érvényes üzeneteire.
A harmadik a Hamvas Béla-i „redukcionizmus”-ból eredeztethető, illetve arra vezethető vissza. Mit is jelent ez valójában? A teremtő képzelet szempontjából annak a hatásnak tudatosítását, miszerint a klasszikus alapoktól, a mindig és mindenkor megújulni képes avantgádon át, a mai kortárs művészeti megnyilvánulásokig, kísérletekig, gesztusokig a nagykorúvá vált EKSZPANZIÓ – „’89 óta, több mint fél évszázad toxinjától, individuális bajaitól felfakadva, mint egy gennycsomó, a teljes gyógyulás reményében” – a le- és megtisztulás lehetséges útjainak művekké generált alkotásait kívánja létre menteni, közkinccsé tenni. Valójában azt a sejléseken, mag- és megsejtéseken, intuíciókon alapuló alkotói folyamatot mint fontos diagnózist, amely a világ, a „Mi” világunk soK(k)FéLeSéGét sejtjeinkben kihegyezett idegrendszerünk szétkötött szálain át művészi eszközökkel visszavezeti, vagyis visszaSejtesíti az EGY-Féleség(re)HeZ. Ébredés. Újjászületés. Feltámadás. Reinkarnáció. Valójában ez utóbbi két, más-más kultúrkörből származó átlényegülésben, annak írmagjában a visszaSejtesedés lehetőségének csírája van jelen mint alap, szinte pattanásig feszülten. Ezt kívánatos a harmadik évezred előterében, itt és most, a teremtő képzeletünkkel részleteiben is létre mentenünk, kibontanunk az egyre inkább történelmietlenné váló tér és idő homályából, a történelmietlen valóságból.
Németh Péter Mikola