|
NAPÚT 2008/2., B/2
 Tartalom
 Deres Péter
„Én dramaturg vagyok…”
|
|
Herczeg, hátha megjön a tél is…
z ember annyi mindent olvas. Kár volna azzal rontani el, hogy mostanában. A világ mindig tele volt félművelt és gyűlölködő alakokkal. A félművelt és gyűlölködő alakoknak most valóban eljött az ő boldog idejük. Az egyszerre félműveltek és gyűlölködők akár azt is ötéves tervekbe foglalhatják, hogy félműveltté és gyűlölködővé alakítsák maguk körül a létező békanyálat. Az ember annyi minden között olyanokat olvas tőlük, hogy például Herczeg Ferenc, a német származású író apja hatására jött Magyarországra. Itt már-már meg lehet állni egy szóra, ahol annyit ragozzák a gyűlöletbeszédet és az etnikai származást, és némi fejcsóválást érdemel, hogy a több tízezres lap szerkesztői azt hinnék, hogy Magyarország Trianonban alakult volna. Kisantant, nagyantant nem ugat hiába. Csak ha Beneš néha el nem köhinti még magát. De hát lehet szeretni, nem szeretni az írót, Herczeg Ferenc mégis Versecen született, s a továbbiakat nem magyarázza senki, mondjuk Joseph Conrad sem egyből vált más nyelven alkotóvá, mint ahogyan jó sokan a világirodalomban. Így aztán nincs mit kezdeni azzal, hogy Herczeg Ferenc már első regényével megnyert egy pályázatot. Sorsdöntő pályázat, ahol a megfelelő jelenetben a megfelelő helyen illett lenni szegény kis német fiúcskának, nem mint mondjuk Nimb von Strechlenau bácsi fiának, aki ezt a nyelvváltást elengedte a füle mellett a maga hivatásválasztó idején. Na de hát Herczeg papája éberebb volt magyar ügyben, így fia tanulmányai alatt tökéletesen elsajátította a nyelvet és „megismerte nemzetünk történelmét és kultúráját is…” és a többi, és a többi. Ha nem volna mindent a mű-naiv mű-műveletlenségig eltervezve. Ahogy a Janus Pannonius, de még jó ezernyi, Trianon idején tenyésző etnikai ágat-bogat bontogató csodaszarvas, csodabölény teljesítményét le lehetne ezen a gyűlöletbeszéden becsülni, sajnálni. A nullákkal nem szabad törődni, persze törődjék az adóbehajtó, hogy mire kapják a betevő és tőkésíthető pénzüket, abból már úgysem jut betevő falatra az öregségükre megkínzott, kiéheztetett, meggyötört íróknak, se a címzetes osztályharc, se a mai csirkefogók idején. De Herczeg, hátha megjön a tél is…
Lászlóffy Aladár
|
